Eagleheart: Dreamtherapy

írta Jocke | 2012.01.10.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Scarlet Records

Weblap: http://www.eagleheart.eu/

Stílus: európai jellegű power metal

Származás: Csehország

Dalcímek

Értékelés

Minden évben rengeteget beszélünk a Masters Of Rockról, meg télvíz idején a Winter előtaggal megtoldott mulatságról is, ennek ellenére szinte alig esik szó a Csehországból származó metalzenekarokról. Emlékszem, egy jó barátom a 2007-es MOR-ról hazafelé jövet hozott nekem egy szuvenírt, egy meglehetősen megtépett, összekarcolt „fesztivál cédét”, amelyet a belépő mellé vágtak hozzá. Alig játszotta le a hifi, de azt tudom, hogy volt rajta egy-két helyi banda egész jónak mondható muzsikája (aztán lehet, hogy az évek a kelleténél jobban megszépítették az emlékeket, de fogjuk rá, hogy ez maximálisan így volt). Igaz, fogalmam sincs már, hogy mely zenekarok voltak azok, és most hol heverhet az a jobb napokat látott papírtokos promóanyag, de a lényeg, hogy most itt egy cseh power formáció, amely második lemezével, a ’Dreamtherapy’-val egy egész korrekt, európai szintű produktumot készített.

Az európai szinteken és a kontinens térképen tovább böngészve, valamint az Eagleheart zenéjét hallva hamar a szomszédjukba jutunk, hiszen a leginkább „befolyásoló tényező” jelen esetben a német Helloween, ill. Masterplan, de kár lenne tagadni, hogy a Stratovarius munkássága is inspirálólag hatott a cseh ötösre. Utóbbi párhuzam már a külsőségekből is feltűnhet, elég csak egy pillantást vetni a borítóra (ez mondjuk elég durva!), illetve magára a banda nevére gondolni (a Stratovarius Eagleheart c. dala 2003-ban jelent meg az ’Elements’ első részén, pont akkor, amikor hőseink, pontosabban Michal Kus megalapította a zenekart). De a német vonalon már csak azért sem kell meglepődni, mert az ex-Tökfej, valamint jelenlegi Masterplan bárdista Roland Grapow producerként és vendégzenészként is segédkezett a ’Dreamtherapy’ elkészítésében.

Most már csak az a kérdés, hogy miből dolgozott, és mit tudott kihozni ezekből az alapanyagokból! Vojta Símonik egy jó megjelenésű, átlagon felüli adottságokkal megáldott énekes, de még van mit csiszolnia saját magán, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Az ilyen Strato-(ős)-Helloween jellegű performanszokhoz jobban passzolna, ha a tiszta, magas énekhangja is jó mélyen a húsba vágna, tele lenne hallójáratokat megtöltő energiával – ez sajnos ritkán történik meg, de kompenzálja mindezt dallamos verzéivel és refrénjeivel.

A két drusza, vagyis Michal Kus és Michal Jankuliak nagy feelinggel gitározgatnak egymás mellett, sőt, mit gitározgatnak: néhol olyan speedelésbe kezdenek, hogy arra csak vad léggitározás lehet a normális emberi reakció. Sokszor leírom, de most sem hagyhatom ki: ahol ilyen tökéletesen kiegészítik egymást a keményebb, viszonylag egyszerű riffelgetések és a technikásabb gitárjáték, ott igen nagy az esély arra, hogy valami egészen kiváló eredményt kapunk. Jók a ritmusváltások, a kellő helyen gyorsul, avagy lassul be a játék, és mindezekhez olajozottan illeszkednek az „európai jellegű power metalban” már-már kötelezőnek számító billentyűtémák is. Zdenek Vémola is dicséretet érdemel életteli kalapálásának okán, aki olykor-olykor még el is vonja a figyelmet Michalék játékáról.

Valami miatt azonban mégsem lesz olyan magas ez a pontszám (azért félni sem kell); noha a hangzás tiszta, a témák pedig viszonylag izgalmasak, mégis hiányzik az igazán sodró lendület, és az a megdörrenés (énekre és gitárra is értve), amely az említett „példaképek” jobb lemezeinek szintjére emelné ezt a korongot. De ne felejtsük el, hogy egy második albumos zenekarról van szó, akik már most képesek érzelmekkel teli slágergyanús szerzeményeket (Lost In The Dead End), igazi szimfo-bombákat (Dreamtherapy) és sejtelmes, kicsit Gamma Ray-ízű hosszabb dalokat (Wheel Of Sorrow) írni.

Pontszám: 7.5