Thy Catafalque: Rengeteg

írta Tomka | 2011.12.31.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Season of Mist

Weblap: http://www.thycatafalque.hu

Stílus: Thy Catafalque

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

A Thy Catafalque a paradoxonok zenéje. Folkos és indusztriális. Lokális és univerzális. Elektronikus, de mégis mintha mitikus lenne. AThy Catafalque: világ-zene. Képzet-zene. Vizionárius, de mégis kiérződik a zene anyagszerűsége, a horzsoló gitártémák, a poros-koszos hangzás, a hangatomok koccanása. Víziót kínál, és víziót ébreszt: világról mesél, de egyedi univerzumot teremt. Először nekigyürkőzik egy dallampatak, konokul ismétli magát, miközben mellékutakat keres, kiváj egy hangulatot, érzésfolyammá duzzad, magába ölel más hangtájakat, talpalatnyi földben gyökerező melódiafákat, majd világot alkot, a csillagokig nyújtózkodik, mitológiai mélységekről mesél. Kiszakad az időből, a szigorú dalszerkezet börtönéből, hogy szabadon pulzálhasson, bármikor visszatérve egy-egy motívumhoz, önszántából lüktessen, mint a föld szíve – ha akar fülbemászik, ha akar, elkalandozik. Bekúszik a szintetizátor hangja, szárnyal az időben, futurisztikus atmoszférát fest, hideg-szépet, elidegenedettet, majd avar-melegbe burkol, egy torz hang magyar klasszikusokat citál. Gépies hangorkán söpör végig a horizonton, hogy népies dallamvilágban oldódjon fel. Hazaér a hangulat, miután a dalszöveg érzéki szimbolikájába plántált intellektus a 18. századba kirándult, amikor még az egész világot átfogta a tudomány, elméket formált gondolataival, és univerzális volt a vízió.

Rengetegféle a Thy Catafalque – most a ’Rengeteg’ a Thy Catafalque. Régi-új világ ez, ismeretlen ismerős, ami számot vet a múlttal, az életművel, de másra is figyel, máshova helyezi a hangsúlyokat. Nem elvont, megfoghatatlan művészmetal ez. Csak messzire nyújtózkodik, de rengeteg kapaszkodót nyújt: a ’Rengeteg’ talán a legkönnyebben befogadható Thy Catafalque-alkotás. Az alapozás lett csak közérthetőbb, az íz fémesebb, harapnak a riffek, és nem eresztenek, indusztriálisan zakatolnak a dalok, a nyitó Fekete mezők láncaitól szabadult Prométheuszként csatangol, lépked át e világon. Többnyire kikoptak a poszt-blackes, vagy deathes gitársüvítések, néhol egyenesen doomos léptékkel őrölnek a riffek, mint a Szervetlen rokonlelkének számító Fekete mezőkben, de még inkább a monumentális Vashegyekben. A dalok is mintha feszesebbek, direktebbek lennének – lehet a lemezt körbelengő levegő szikárabb, sűrűbb, a hangulat pedig hidegebb, ám az összképet Bakos Attila vendégénekes dallamai rendkívül kellemessé varázsolják. A Thy Catafalque egyik legjobb húzása volt a ’Róka hasa rádió’-n meghívni a Woodland Choir és a Taranis dalnokát, aki még inkább kidomborítja a zenekar giccsmentes, ízig-vérig folkos oldalát. De a dalszövegek, szóképek egy része is a magyar népzenében és tradíciókban gyökerezik, amelyek ritmusképlete tökéletesen működik együtt a dalok lüktetésével. Attila énektémái és a megállíthatatlanul örvénylő zene ellentmondásos párost alkot, az egyik öntörvényű természeti erőként „rohanja le” a hallgatót, miközben a másik ismerős dallamformálása szívbemarkoló színekkel festi meg a dalok keserédes hangulatát. Attilát Tóth Ágnes, a The Moon and the Nightspirit énekesnője segíti a már emlegetett Vashegyekben, a ’Rengeteg’ talán legambiciózusabb (és leghosszabb) szerzeményében: szellemiségében és változatosságában a korábbi lemezek „epikus” dalait (Neath Waters, Molekuláris gépezetek) idéző munka, amelyben a Thy Catafalque kísérteties billentyűfutamai, a hipnotikus énekdallamok, a kíméletlenül zakatoló gitártémák, a tempó-, téma- és hangulatváltások mind visszaköszönnek.

Ám amellett, hogy a Thy Catafalque albumai le se tagadhatnák markáns arculatukat, amely minden pillanatukon átüt, mind a lemezek, mind a dalok heterogének, tág spektrumon mozognak: a Kő koppan a játékosságot sem hiányolva, majdnem gitármentesítve nyújt csendes pihenőt, Az eső, az eső, az eső őszi melankólia-fátyollal takarja le a hallgatót, az orosz szövegbetéttel megfűszerezett Holdkomp pedig kissé experimentális vizekre evez. A Tar gallyak végül szimplán csak felszabadítóan gyönyörű, a zenekar black metalos örökségéhez visszanyúló Minden test fű pedig amolyan apokaliptikus végszó, amely még egyszer magába öleli, megőrli és elrepíti hallgatóját. A korábbi lemezekhez képest határozottan jobb hangzással bíró ’Rengeteg’ nem lenne teljes a versszerű dalszövegek nélkül, amelyek a Kátai Tamástól megszokott témákat (tudomány, fizika, természet, stb.) járják körbe – mint a nagy művészeknél általában, ugyanaz a téma, gondolat kísért más és más köntösben. Mintha a transzcendentalizmus gondolatvilága köszönne vissza ezekben az írásokban, ahogy a mikrokozmosz tükröződik a makrokozmoszban, ahogy a természet átjárja az embert, ahogy az ember átjárja a természetet, és áttetsző szemgolyóként vizslatja az univerzum titkait, kőzetek, hegyek, folyók mélyét. Megkapó szóképek gördülnek, koppannak a zenefolyam hátán, és csordítanak túl képzetekkel, érzelmekkel, gondolatokkal – egy utánozhatatlan utazás képeivel.

Kapcsolódó cikk: „Számomra a metal zene csak egy jármű”: Interjú Kátai Tamással

Pontszám: 9