Tom Waits: Bad As Me

írta Adamwarlock | 2011.12.28.

Megjelenés: 2011

Kiadó: ANTI-

Weblap: http://www.tomwaits.com

Stílus: blues, jazz, experimental

Származás: Egyesült Államok

Dalcímek

Értékelés

Itt van az év vége. Magazinunk még az utolsó cseppeket is ki akarja facsarni 2011 szivacsából, és valami szórakoztatót letenni az asztalra. Egy ennyire mozgalmas esztendő után ez nehéz dolog, hiszen tele vagyunk album- és koncertügyileg is elsőrangú élményekkel, amik valljuk meg, lefárasztották a szerkesztőséget, ráadásul már minden munkatárs buzgón számolgatja, hogy melyik lemez férne be az év végi top 10-be. Kalandozzunk hát el pihenésképp egy kicsit ismét a „rock előtti műfajokba”, a bluesba, a jazzba, a folkba és miegymásba, hogy találkozzunk a zeneipar egyik legnagyobb túlélőjével, Tom Waits-szel, és októberben megjelent zseniális korongjával.

Bizony-bizony, a vén kecske öt év után ismét előbújt az odújából, hogy beleeressze a világba a már védjegyévé vált rekedtes torokhangját. Azt hiszem a blues és a jazz kedvelőinek az új Waits album megjelenése az idei év egyik legjobb híre volt. Hősünk tehetsége az elsőrangú dalok megírásához máig nem kopott semmit: autentikus blues szerzemények, folkkal átitatott dallamorgiák, kompromisszummentes jazz betétek és néhány konvencionálisabb darab tarkítja az immáron tizenhét albumból álló, lassan negyven éves pályafutást. Utóbbiakra jó példának szolgál a Jersey Girl, amit a világ Bruce Springsteen által ismert meg, az OI 55, ami az Eagles feldolgozásában vált híressé, vagy éppen a Downtown Girl, amelyet Rod Stewart dolgozott fel.

A 2011-es, ’Bad As Me’ névre keresztelt anyag azonban kerüli a popularitást, és a blues zene tradicionális vonalát képviseli. A korongon Waits összes arcát megmutatja: a lázadó kisembert, a bársonyos lelkű romantikus alkatot, és a megzabolázhatatlan részeges kocsmatölteléket. Nem áll neki kísérletezgetni, mint ahogyan azt néhányszor megtette karrierje során (pl. ’Black Rider’), hanem egy sallangmentes produkcióval kápráztatja el a hallgatóságot. Színtiszta blues-orgia Tom Waits módra, mindenféle elvárás vagy kényszeresség nélkül, de megszámlálhatatlan eklektikus hatással körülvéve. A lemez minden egyes perce igazi kincs, de igazából csak akkor éri el a hatását, ha az ember tudja a helyén kezelni. Waits a blues műfaj legősibb ágát műveli, még akkor is, ha épp belenyúl a jazzbe vagy bármilyen más, az ’50-es években amcsi lokálokban népszerű műfajba. Végig végtelen egyszerűségben, nyersességben nyilvánul meg, de mindkét szót a legjobb értelemben kell értenünk: a blues életérzésének esszenciáját láthatjuk kibontakozni ezen az albumon.

A hangzás még csak meg sem próbál modern lenni, de lássuk be, a XXI. század keverés-technikáinak legjava kudarcot vallana, ha erről a vén gazemberről van szó: füstös hangja legyalulta volna a modern elektronikát. Mit kell ide bármiféle hiper keverőpult, amikor a Kiss Me egy szem bőgővel és néhány aláfestő hanggal több hatást tud elérni, mint egy hadseregnyi torzító és hangmérnök. Minek ide bármiféle külsőség, amikor a Satisfied-ban Waits keményebnek hangzik, mint bármilyen süvöltő gitárzúzda vagy dübörgő duplázó. Egyszerűen a legszőröstökűbb, legkivartabb, kolosszális méretű metalbarbárt is egy csapásra visszazavar a sarokba mindössze egyetlen torokköszörüléssel. Igazi legendát hallhatunk énekelni, aki hangszálaira minden esete bourbonben áztatott pakolást tesz, és amit a legocsmányabb, magas kátránytartalmú, ótvar cigivel szárít ki. Hiába, a bluesra születni kell.

Nincs mese, ez az elnyűhetetlen hamiskártyás megint kiterített egy royal flush-t. Mindent vitt, és kb. egy laza csuklómozdulattal megalkotta az év blues lemezét. Minden benne van, ami kell: ellágyul, amikor gyöngédségre van szükség, de elementáris erővel bír, amikor oda kell csapni. Tom Waits máig a blues zene egy utánozhatatlan figurája, aki teljesen egyedi értelmezését adja ennek a régi-régi műfajnak. Töretlen zsenialitásának állít örök időkre emléket a ’Bad As Me’ (a zenésznévsort pedig ne feledjük megleseni).

Pontszám: 9