Gamma Ray életmű: Őrület és zsenialitás, avagy csontvázak a retyóban?

Valószí­nűleg minden Gamma Ray életmű azzal a névvel kezdődik, amit heavy metálról beszélve nagyon nehéz kikerülni, hiszen divatos szinte minden ebbe a stí­lusba eső zenét hozzájuk, vagy pedig az Iron Maidenhez hasonlí­tani, ez pedig, mint mindenki tudja, nem más, mint a Helloween. Ki ne ismerné a Keepers albumok sikersztoriját, vagy a "tökfejek" későbbi pályafutásának részleteit? Azonban a Gamma Ray történetét már kevesebb figyelő szempár követi, mint amennyit megérdemelnének... A Gamma Ray sztorija a Helloween történetének "mélypontjánál" kezdődik, nevezetesen ott, amikor Hansen mester a szerinte túlzott mennyiségű turnézásra hivatkozva (itt zárójelben jegyezném meg azt az árulkodó tényt, hogy egy éven belül másodszorra fognak fellépni Magyarországon a Szigeten idén) kilépett a heavy metál apjának is kikiáltott bandából 88-ban 4 évnyi közös zenélés (igaz a Helloween elődzenekarát, a Gentry-t már 78-ban létrehozta Kai Piet Sielckel), és 3 klasszikusnak kikiáltott lemez elkészí­tése után, és tisztelegve születésem éve előtt, megalapí­totta az azóta is egyre sikeresebb, és az albumról albumra szállí­tott fogós, speedelős heavy témákkal mindig headbangelésre késztető együttest. Az énekesi posztra a Tyran's Paceből a régi barátot, a gyakran csak "kis Halfordnak" nevezett Ralf Scheepers-t igazolta le, a feszes alapokat pedig Mathias Burchard dobos, és Uwe Wessel basszeros biztosí­totta. Eleinte csak projectnek indult a közös zenélgetés, de mivel a stúdióban olyan nyugodt atmoszféra, jó hangulat uralkodott, ráadásul ezzel párhuzamosan egy gördülékeny alkotói folyamat is zajlott, hogy mindenki számára egyértelmű volt, hogy együttesként kell továbbfolytatni a megkezdett zenélést. Az együttes (ebben a felállásban) 1990-ben jelentette meg első nagyalbumát, a Heading For Tomorrow-t, amely főleg Németországban és Japánban (hol máshol?) lett hatalmas siker; érdekesség, hogy a magát igazi epikus himnusszá kinövő cí­madó dal egyes részleteit Hansen és Sielck már a 80-as évek elején megí­rta közösen, "felhasználásra" azonban csak most kerültek, a rajongók nagy örömére. Ez a debütalbum még a Helloween-féle happy metál vonalat vitte tovább, azt a stí­lust, ami a Helloweent hí­ressé tette, olyan megaslágerekkel, mint a Heaven Can Wait, a power bomba Lust For Life, az akár "szemcseppként" is megfelelően funkcionáló, ezáltal az érzékenyebb lelkületűeket sí­rásra késztető The Silence, vagy a már emlí­tett cí­madó szerzemény, mí­g a Helloween egy újabb irányvonallal kí­sérletezett először a Pink Bubbles Go Ape-en, majd radikálisan stí­lust váltottak a Chamelon albummal, de ez egyik másik történet... Vendégként olyan zenészek szerepeltek az albumon, mint pl. a később állandó taggá váló Dirk Schlachter (basszer - Money, The Silence), Tommy Newton (gitár - Free Time), Tammo Vollmers (dob - Heavy Can Wait), ill. Mischa Gerlach (szinti). A bakeliten megjelent első kiadáson pedig még nem is a Gamma Ray felirat, hanem egy Kai Hansen logo szerepelt, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy ki az agytröszt a bandában. A bemutatkozás után azonban eltelt egy kis idő, mire a Gamma Ray ráléphetett azokra a bizonyos, a világot jelentő deszkákra, mivel Mathias Burchard dobos úgy döntött, hogy kilép a hirtelen ismertté vált bandából, és teljes mértékben a tanulmányaira koncentrál, í­gy jött a képbe Uli Kusch, aki a kevésbé köztudott Holy Moses-beli dobolása mellett természetesen az 1994 és 2001 között eltöltött időszakáról hí­res többek közt, ill. mostanában a Masterplanban püföli a bőröket. A Gamma Ray í­gy a Ralf Scheepers (ének), Dirk Schlächter (gitár), Uwe Wessel (bassz), Uli Kusch (dob) és természetesen Kai Hansen (gitár, ének) felállásban indult meghódí­tani a világot. A turnéval párhuzamosan egy új EP-t is megjelentettek, a Heaven Can Wait-et, ami a cí­madó dal újra felvett változatán kí­vül egy vadonatúj számot is tartalmazott, a Who Do You Think You Are?-t, ill. 3 olyan dalt, ami nem fért már fel a Heading For Tomorrow-ra. A turné maximális sikerként í­rta bele magát a rocktörténelem nagybetűs könyvébe, legnagyobb tetszést természetesen Japánban arattak, amit a Tokióban felvett Heading For The East videó örökí­tett meg az utókor számára, amelyen az első album számai mellett több Hansen által í­rt Helloween számot is előszedtek. 1991 februárjában vonultak újra stúdióba (ezúttal Dániában) a turnéról visszatért heavy metálosok, pár új számmal a fejükben, Tommy Newton producer vigyázó szemei alatt, aki profi munkát végzett a végül szeptemberben megjelenő Sigh No More albumon. A stí­lus, ha gyökeresen nem is, de nagy vonalakban különbözik az előző albumtól, eltűnt a dalszövegekből is az eddigi happy metál attitűd, legfőképp az éppen dúló öbölháborúnak eredményeként. A sajtó és a közönség visszajelzéseiből is egyértelmű volt, hogy ez az album nem sikerült olyan jól, mint elődje, ill. az őt követők: több töltelékszám is helyet kapott ezúttal a korongon, amit nem szokhattak meg Hansen mestertől a rajongói. 1992-ben a japán turnét követően a média újból felkapta a Gamma Ray-t, ám ezúttal csak rossz hí­rről lehetett beszámolni, ugyanis a ritmusszekció, azaz Uwe Wessel és Uli Kusch személyes nézeteltérésekre hivatkozva távozott a bandából, és egy teljesen ismeretlen együttes, a hamburgi Anasthesia tagjaival Jan Rubach basszerrel, és Thomas Nack dobossal lettek helyettesí­tve. Ehhez jött még, hogy Hansenék elkezdték épí­teni a saját, önálló stúdiójukat, ami természetesen relatí­v hosszabb időt vett igénybe, í­gy ezen okok következményeképp csak 1993-ban vonultak megint stúdióba, hogy felvegyék 3. albumukat, az Insanity & Geniust, ami végül júniusban jelent meg. Ezúttal Kai és csapata visszakanyarodott a gyökerekhez, az I&G stí­lusa jobban hajaz a debütalbumra, mint az őt megelőzőre, ugyanis rájöttek, hogy mit várnak el a rajongók tőlük: bombasztikus power metált speed elemekkel vegyí­tve. Ekkora időtávlatból visszatekintve talán mondhatjuk, hogy a Gamma Ray akkoriban egy kisebb alkotói válsággal küszködhetett, hiszen az olyan, koncerteken máig játszott slágerek mellett, mint a Gamma Ray, a No Return, vagy a Last Before The Storm szintén kaptunk egy adag felesleges "tölteléket a húsba", és a két epikusabbnak szánt szerzemény is inkább elnyújtottnak tűn(he)t sok rajongó szemében. A megjelenést mindenesetre egy újabb nagyvonalú turné követte a Rage-el, mint másik headliner zenekarral, ill. két relatí­v ismeretlen feltörekvő heavy metál bandával, a Helicon-al, és a ma a Kamelot-ban villogó Khan-al fellálló, inkább progresszí­vebb vizeken evező Conception-el együtt, ami videó és CD formátumban is rögzí­tésre került: a Power of Metal dupla lemezes koncertalbum általában csak a legelvakultabb fanokhoz jutott el, ellentétben a Lust For Live videóval, ami szélesebb körben került terjesztésre, ezáltal természetesen nagyobb sikert is aratott, ráadásul 2003-ban a Sanctuary Records DVD formátumban is megjelentette. És ekkor jött a nagybetűs változás a csapat életében, mint derült égből a heavy metál-villámcsapás: ahogy a tervek a banda 4. albumával kapcsolatban egyre inkább formát öntöttek Hansent és Schlächtert egyre inkább zavarta az a tény, hogy Scheepers Hamburgtól lényegesen messze lakik, í­gy csak hétvégeken tudtak próbálni és stúdiózni, és ez bizony jelentős féknek viszonyult a banda életében, amit Hansen egyáltalán nem akart behúzva tartani. Ezt tetézte Scheepers azon lépése, hogy jelentkezett a Judas Priest meghallgatásra, amelyen Halford utódját keresték, ráadásul ezen a ponton még úgy tűnt, hogy nagyon is jók az esélyei a "meló" elnyerésére (végül bekerült a legjobb 3 közé is, de mint tudjuk Tim Owens, a "sikolykirály" megelőzte), í­gy közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy a Gamma Ray-nek, és Scheepers-nek is az a legjobb, ha szakí­t az együttessel (Scheepers végül a Primal Fear-ben kötött ki), í­gy a rajongók nagy örömükre újra Kai Hansent találták a mikrofon mögött. 1995 májusában a melodikus metál egyik gyöngyszeme, a Gamma Ray történetében etalonnak számí­tó konceptalbum, a Land of the Free napvilágot látott, és ahogy Caesar, jött, látott és győzött. Ezúttal nem lehet gyenge pontról, vagy töltelékről beszélni: a Land of the Free a Heading For Tomorrow bombasztikusságának, és dallamosságának, ill. a Walls of Jericho agresszí­v keménységének, és durva riffjeinek elegyí­tése következtében hatalmas sikert aratott mind a rajongók, mind a sajtó körében. A mesteri Hansi Küsch vendégszerepelt ezen az albumon, konkrétan a Farewell cí­mű számban, ahogy Hansen is egyes Blind Guardian albumukon, ráadásul olyan hí­rneves személyiség is közreműködött a produkcióban, mint Michael Kiske, aki a Time To Break Free c. szám teljes énekteljesí­tményét követte el. Ezen az albumon szerepel a banda egyik leghí­resebb eposza, a nyitó Rebellion in Dreamland, ami minden szempontból fantasztikus lett a sok váltásnak, és a nagyszerű vokális teljesí­tménynek köszönhetően. Ami pedig az igazán zseniális lépés volt a bandától, hogy felrakták az albumra a mindössze 50 másodperces Fairytale c. számot, ami ennek ellenére tartalmazza a heavy/power metál esszenciáját: kalap le, taps, meghajlás, vigyor, gratulációk. Augusztusban Kirk és Hansen újra stúdióba vonultak, hogy felvegyék a 4 számos Silent Miracles-re keresztelt EP-t, ami csak balladákat tartalmaz: sokak szerint Kai legjobban az A While In Dreamland cí­mű nótában adta tanúbizonyságát énekesi képességeinek, amiben Hansen énekén kí­vül mindössze egy zongora hallható még (azért nem egy Mercedes Benz). Mivel azonban a végleges mixelés és keverés befejezése nem volt megvalósí­tható a turné kezdete előtt, í­gy a megjelenés 1996 februárjára csúszott. A Land of the Free boltokba kerülését természetesen egy újabb turné, az európai Men on a Tour követte, amely igencsak hosszúra nyúlt, de sikeressége miatt az Alive '95 CD formájában került megörökí­tésre az utókor számára, amelyet 1996 májusában vehetett a kezébe a nagyérdemű közönség. 1996 szeptemberében a banda egy újabb turnét tervezett lebonyolí­tani a régi haverral, a Rage-el, ill. a finn power metál óriás Stratovarius-al, de nem sokkal a próbák megkezdése előtt Jan Rubach és Thomas Nack úgy döntött, hogy elhagyja a bandát. Az okok világosak és egyszerűek voltak: Jan kilépésének oka Dirk Schlächter eredeti posztjában gyökerezett, és abban az elhatározásban, hogy ehhez vissza is akar térni, névlegesen a basszusgitárhoz. Szó volt ugyan arról, hogy Jan helyet cserél Dirkel, mivel Rubach állí­tólag mindig is szí­vesen töltötte volna be ezt a pozí­ciót az együttesben, de végül is nem vállalta, és a távozás útjára lépett. Thomas pedig teljes erejével egy másik zenei projectre akart koncentrálni, amit akkorra már jó ideje "futtatott", ám szí­vességből még végigdobolta a turnét, Jan helyére azonban már a turnéra új gitárost kellett importálni Henjo Richter személyében. A dalí­rási procedúrák a következő albumhoz 1996 végén kezdődtek meg, úgy hogy mindössze Hansen és Kirk alkották a bandát, és 1997 februárjáig eltartott, mí­g megtalálták a két új tagot Daniel Zimmermann, aki a Gamma Ray történetének talán legjobb dobosa, ill. Richter személyében, aki nagyszerűen teljesí­tett 1 évvel azelőtt a turnén. Az új felállás 1997 márciusában kezdte meg a stúdiómunkálatokat a soron következő albumon, amit májusban egy felvezető EP, a Valley of the Kings előzött meg, ami egy Judas Priest feldolgozást, a Victim of Changes-t is tartalmazza. A Somewhere Out In Space, ami a banda űrmániájának első, az egész világ számára kézzelfogható megnyilvánulása volt, augusztusban jött ki, olyan speed metál adrenalincsomaggal, mint a Beyond The Black Hole,és olyan slágerekkel, mint a Pray, ill. Dan dobszólójával, a Cosmic Chaosal. Az album egyik érdekessége a Watchers In The Sky c. szám, amit eredetileg az Iron Savior nevű banda jegyez, és szerepel az együttes 1997-es debütalbumán (tudniillik, akkor még Hansen benne volt az Iron Savior-ben), a Gamma Ray-féle verzión í­gy értelemszerűen Piet Sielck is vendégszerepel, ill. a Blind Guardian-al való barátság jegyében Thomen Stauch töltötte be az ütős szerepét. Ahogy egyes rajongók mondanák, Hansen gitárja ezen az albumon sí­r a legszebben: bizony lehet benne valami! 2 évvel később, a Hammerfall-al és Jag Panzer-el eltöltött intenzí­v turnézás után, 1999-ben jött ki a Powerplant c. újabb Gamma Ray opusz, amely zeneileg újabb kapukat tárt ki a banda előtt, dalszövegeinek világa azonban az előző albumot idézi. A Pet Shop Boys feldolgozásról is elhí­resült Powerplant szintén nagy sikereket ért el a világ minden pontján, nem is véletlenül, hiszen számai mai napig nagy koncertfavoritok, a hihetetlenül megkapó melódiával megáldott metál bomba, a Strangers In The Night csakúgy, mint a Manowar "fí­lingel" átitatott, ezáltal kissé bárgyú szövegekkel rendelkező Heavy Metal Universe, vagy éppen az epikus, de pálinkaként az emberbe maró Armageddon. A szintis szerepét a gitározás mellett Henjo Richter töltötte be. Sokan plágiummal is megvádolhatták a zenekart, hiszen a Short As Hell cí­mű nóta akarva-akaratlanul, de kiköpött olyan, mint a talicskások fekete slágere, az Enter Sandman. Már nagyon érett az ideje egy igazi best of albumnak, azonban ezt megelőzte még egy érdekesség. Japánban kiadásra került a The Karaoke Album, ami 10 Gamma Ray szám karaoke verzióját tartalmazza: úgy látszik a japánok tudnak bulizni! Hansen még egy best of albummal is különlegeset akart alkotni, í­gy a banda stúdióba vonult, hogy a régi számokat újra felvegyék: 13 számot újravettek, 7 remasztereltek, szép kezdeményezés, mondja a heavy metál rajongó, és bizony az! A munkában elfáradt tagok ezek után pedig 1 évre szabadságolták magukat, az újabb album megjelenését 2001-re tűzték ki, és azt í­gérték, hogy olyan klasszikus bandákkal mutat majd rokonságot, mint az Iron Maiden, vagy a Judas Priest. Az album végül a No World Order cí­met kapta (nem összetévesztendő a számcí­mmel, ami New World Order), és az í­géretekhez hí­ven, ha mást nem a riffelésben a 80-as éveket idézte. Micsoda meglepetés, a csodálatos, és egyáltalán nem céltalan introval rendelkező album ugyancsak nagy sikereket ért el, a fiatalok körében is, új hí­vőket toborozva az együttesnek. A No Order World Tour során Európa számos országát meglátogatták, de kedvenceiket, a japán rajongókat se hagyták ki. Egy rövidebb pihenő után azonban újra szedték a sátorfájukat, és a Skeleton In The Closet Tour során több olyan számot is eljátszottak, amit nagyon régen, vagy soha nem prezentáltak élőben a közönségnek, mivel a setlistet a rajongók a hivatalos oldalon leadott szavazatai alapján állí­tották össze. Igaz, csak néhány állomásos turné volt, de ebből 2, a barcelonai és a strasbourgi koncert rögzí­tésre került, a Skeletons In The Clost cí­mű élőalbumot hozva létre, az eddigi legjobb koncertalbumukat. A turnén egyébként a masterplanos Axel Mackenrott töltötte be a szintis szerepét. Ezután újabb turné következett, az Iron Maiden első 10 európai állomásán játszottak előzenekarként (hazánkban is Debrecenben), a Rayzin' Hell With The Beast turnén, amivel valószí­nűleg még több új rajongót toboroztak maguknak. Közben 2002-ben még megjelent The Ultimate Collection cí­mmel egy box set, amely az első 6 Gamma Ray albumot tartalmazza a Powerplantig bezáróan, digitális újrakeverve, és digipack formátumban, azaz felbonuszolva, igazi csemege a rajongók számára. 2004 elején kezdett el demo felvételeket készí­teni a 4 muskétás az új albumhoz, egészen szeptemberig, amikor is újfent a stúdióban találták magukat 11 kész számmal, ami még több bombasztikus power metál elemet és komplexitást tartalmaz, mint az eddigiek. A felvételek 2005 májusában fejeződtek be, a megjelenési időpontot pedig szeptember 23-ára tűzték ki, időközben azonban feltűntek 3 nagy nyári fesztiválon is (Bang Your Head, Tuska, Monsters Of Rock), hogy bebizonyí­tsák a közönség számára, hogy még mindig élnek és virgáznak. Ősszel egy rendes európai turné is következett, a Nocturnal Rites és a Powerwolf előzenekarok társaságában, amellyel a PeCsaban is nagy sikert arattak a közönség körében. Az időközben megjelenő Majestic cí­mű album pedig ismét letaglózta a rajongókat, hiszen közel egy órányi power dinamitot kaptak egyenesen az arcukba: í­gy kell kinéznie egy heavy metál albumnak 2005-ben: profi hangzás, tempós, speedelős, kemény, de mégis dallamos számok, megtetézve Hansen egyedi és fülbemászó hangjával, és sikolyaival, ráadásként újabb, friss í­zeket is keverve a zenébe, ami a banda későbbi, friss irányvonalát mutathatják. És a sztori majd folytatódik... Idén, csakúgy mint tavaly, szintén tiszteletüket teszik a német srácok kicsit hazánkban, hogy megmutassák a Brainstormal karöltve, hogy mi is az a power metál. Hajrá Sziget Fesztivál!