Kedvenc lemezeim - The Beatles: Let It Be / Let It Be... Naked

A ’Let It Be’ története nagyjából mindenki előtt ismert, aki valaha is foglalkozott legalább egy kicsit a Beatles életművével. Ez lett volna a csapat nagy visszatérése a valóságba, az összefogás erejével létrehozott koncertlemez, mely feloldotta volna a ’White Album’ felvételei közben felgyülemlett feszültséget. Ám 1969 elejére a terv kútba esett, maradt egy rakás kész új dal, amivel a zenekar nem volt elégedett, valamint a talonban volt egy dokumentumfilm is, ami a lemez felvételeit örökítette meg. Végül hagyták az eredeti koncepciót és felvették hattyúdalukat, az ’Abbey Road’-ot, ami gyakorlatilag az utolsó Beatles lemeznek tekinthető.

A ’Get Back/Let It Be’ próbákról hátramaradt darabokat John Lennon Phil Spectornak adta át az év végén, aki a közvetlennek és spontánnak szánt dalok egy részét nagyzenekari betétekkel és kórusokkal gazdagította, amikor pedig Paul McCartney meghallotta a The Long And Winding Road című dal új verziót, gyakorlatilag azonnal kilépett az együttesből.  Így végleges formájában, ’Let It Be’ címen, 1970 elején jelent meg a lemez, majd hetekre rá a Beatles megszűnt működő zenekarnak lenni…

Pedig a helyzet messze nem volt ennyire kilátástalan, sőt! A ’Let It Be’ összeszedett és egységes anyag volt, sokkal inkább koherens, mint az ’Abbey Road’. Míg a zebrán sétálós lemez afféle stíluskirándulások összessége volt, addig a ’Let It Be’ egy új evolúciós lépcsőt képviselt. Visszatért a csapat egyenként is könnyen értelmezhető dalok iránti igénye, ami nem kevés technikai felkészültséggel is járt. Hallgassuk csak meg a lemez kulcsnótáit – a McCartney balladákat, Harrison I Me Mine-ját és For You Blue-ját, Lennon majdnem tízéves kompozícióját, a One After 909-et, vagy az album elejének folkos-bluesos dalait, és egyből rájövünk, hogy ez akár egy 1965-ös Beatles korong is lehetne. Semmi sincs túlbonyolítva, a dalok java valóban élőben lett felvéve, előadhatóságuk maximális, ezt bizonyította az 1969 januárjában adott tetőkoncert és a korabeli stúdiómunkákból összevágott bootlegek (például a ’Transcending Time’). Még Spector produceri munkája sem tudta kiölni a dalokból ezt a fejlődést, amivel szemben az ’Abbey Road’ inkább a ’White Album’ és a ’Sgt. Pepper’ lemezek folytatását testesíti meg.

Nemrég azonban McCartney elképzelései is alakot öltöttek, ugyanis létezik az albumból egy remix változat, mely ’Let It Be… Naked’ címen látott napvilágot. Erről törölték Spector nagyzenekarait, és megpróbálták a lemezt minél csupaszabbá tenni, a zenekar eredeti elképzeléseinek megfelelően. Az így kapott végeredmény azonban visszás, nyilvánvaló, hogy a Beatles nem így tette volna végleges formába a dalokat, azonban az új verzió új nótái kifejezetten jól működnek a külső beavatkozás nélkül is. Megmarad a spontanitás, a közvetlenség, egyedül csak a megkevert dalsorrend zavaró – ám az is csak azért, mert negyven éven át vésődött a klasszikusok kövébe a ’Let It Be’ setlistje.

És akkor magukról a dalokról. A kész lemez nótái közül számomra a legnagyobb élményt egyfelől a két McCartney ballada, másfelől a Lennon-McCartney páros duett countryja, harmadrészről Harrison duója emelkedett ki a leginkább. Előbbiek közül a Let It Be és a The Long And Winding Road McCartney karrierjének legszebb dalai, melyek valószínűleg óriási bátorítást adtak számára, hogy szólókarrierbe kezdjen. A két dal a maga csendesebb egyszerűségével ugyan úgy képes hatna a ’…Naked’ lemezen, mint a Spector által feltuningolt verziók az eredeti albumon. Hibátlan alkotások!

A Two Of Us című közösködés azokba az időkbe repít vissza, amikor Lennon és McCartney hatékonyan tudott együttműködni. Külön kis ékszer a Harrison által egy Telecaster gitáron létrehozott, imitált basszusvonal, és Lennon akusztikus gitár játéka. A lemezen szereplő felvétel teljesen élő.

Harrisonelőadói vénája először az I Me Mine című keringőben teljesedik ki, amelyben az emberi egó mindent legyűrő ereje ellen foglal állást. Bár sokak szerint nem ez a dal Harrison csúcsalkotása a zenekarban, én mégiscsak ezt tartom a kedvenc szerzeményemnek a zenésztől, sőt, az 1965-ös Help és a Two Of Us mellett úgy általában véve is a kedvenc Beatles nótáim között van. Párja, a For You Blue egy rettentően szépen megkomponált country darab, pattogós gitárbelépésekkel és John Lennonnal a lap steel gitár mögött.

Ami pedig kimarad, az is egyértelműen zseniális: Lennon One After 909-ja gyakorlatilag a hatvanas évek elejéről származik, a zenekar korai koncertjein fel is tűnt a műsorban nem egyszer. A Dig A Pony csupán bolondozás, ám annak kiváló, az I’ve Got a Feeling McCartney egyszerre pörgő és balladisztikus dala, a Dig It és a Maggie May közjátékok csupán (bár előbbi dalt Spector vágta darabokra), a ’…Naked’ lemezen helyükre került Don’t Let Me Down pedig Lennon balladája, mely a tetőkoncerten is felhangzott.

Fontos még két nagy klasszikusról szót ejteni: a Get Back politikai állásfoglalásnak tűnhet, ám távolról sem az, viszont a tetőkoncert emlékezetes pillanata; az Across The Universe pedig Lennon legnagyobb leszálló ági szerzeménye lett – Spector módosításai ide, vagy oda.

Azonban ezek a pozitívumok sem tudták megmenteni a szétesőben lévő zenekart. Sajnos a ’Let It Be’-t nagyon sokan búcsúként értelmezik, pedig távolról sem annak szánták. Mindazonáltal a komor, sötét tónusú borító csak rásegített arra, hogy a rajongók közül a legtöbben negatívan értékeljék a kész végeredményt. Számomra azonban a ’Let It Be’ egy csöpögős mézesmadzag, aminek a meghallgatása után állandóan felmerül bennem a kérdés: vajon mi rejtőzött még a Beatlesben ezek után?

A választ megtudhatják a bátor rajongók, ha veszik a bátorságot, és összevágják a hetvenes évek eleji szólólemezek dalait. Halkan súgom meg, az eredmény elképesztő lesz!

A cikk második fele egy összehasonlító elemzés a két verzió dalairól.

A 2003-ban megjelent ’Let It Be… Naked’ dallistája és a dalokon hallható változások:

01 Get Back – A dal kislemez verziója, melyről hiányoznak a tetőkoncerten felvett monológok, valamint a zenei levezető rész, ebből fakadóan rövidebb és feszesebb lett a dal.

02 Dig a Pony – Az eredeti album szalagjainak újrakeverése a tetőkoncert alapján, melyből kivágták a hibás dalkezdést, és a záró mondatokat – némileg sterilebb lett a végeredmény, ami nem tett jót a szerzeménynek.

03 For You Blue – Újrakevert változat az eredeti szalagokból.

04 The Long and Winding Road – Az eredeti albumszalagok helyett az utolsó, 1969. január 31-én felvett változat sávjait tartalmazza, és mindent töröltek róla, ami Spectornak hála került rá a dalra – így a kórushangokat és a nagyzenekari betéteket is. Meglepő módon a ballada így is működőképes, bár jómagam hiányolom róla a jellegzetes, drámai zenei hátteret.

05 Two of Us – Az eredeti szalagok újrakeverése.

06 I've Got a Feeling – A tetőkoncerten elhangzott verziók keveréke.

07 One After 909 – A tetőkoncertről származó eredeti albumszalagok újrakeverése, amiből kivágták az improvizációt.

08 Don't Let Me Down– Az eredeti lemezen nem szerepelt a Yoko-hoz írt nóta, az új verzión a tetőkoncert felvételeiből keverték ki a végső formát. Vele helyettesítették a két rövid közjátékot a Dig Itet és a Maggie May-t.

09 I Me Mine – Bár Spector beavatkozása előtt a dal nagyon rövid volt, a ’…Naked’ lemezen csak néhány másodperccel kurtították meg, viszont teljesen eltűnt róla a nagyzenekari betét és a kórusháttér.

10 Across the Universe – Az 1968 februárjában felvett verzió, amelyről szintén törölték Spector nagyzenekari háttereit, így a dal ugyan olyan csupasz lett, mint a The Long And Winding Road. Személy szerint ebben az esetben is hiányolom a nagyzenekart.

11 Let It Be – Az újrakevert verzió, melyet két felvételből vágtak össze, viszont töröltek róla mindent, amit Spector adott hozzá – a McCartney dalokhoz hasonlóan a változás itt sem ölte meg a dal szépségét. Külön érdekessége, hogy Linda McCartney is feltűnik a felvételen.

Ami pedig lemaradt:

Dig It– A bolondos szerzemény a klasszikus lemezen mindössze 51 másodperc, noha az eredeti változatból nyolc perces felvétel, és négy és fél perces végső vágás is született, ám ezeket Spector nem kívánta felhasználni. A dalból jam verzió is létezett, az negyed órára nyúlt el. Ennek ellenére a lemez új változatára semmilyen formában nem került fel, viszont bootlegeken hallgatható a végső vágás.

Maggie May– A prostituáltról szóló népdalt a csapat tudatosan hagyta mindössze negyven másodpercesre, és bár az eredeti lemezen nagyszerűen keretbe foglalta a Let It Be című dalt (együtt a Dig Ittel), a ’…Naked’-ről már lemaradt.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a 2009-ben teljesen felújított Beatles sorlemezek között a ’Let It Be’ is alapos hangzásbéli ráncfelvarráson esett át, így jelen pillanatban a remaster CD sokkal dinamikusabban és életszerűbben szól, mint a ’…Naked’ verzió. A kettő közül jómagam mindenképpen a Spector által „megkutyult”, ám klasszikussá érett anyagra tenném le a voksomat.

A felvételeken szereplő zenészek és hangszerek:

The Beatles

George Harrison – ének és vokál, gitárok, akusztikus gitár, tambura, hat húros basszusgitár (az angol terminológia valószínűleg az elektromos gitárral létrehozott basszusvonalakra utal ezzel a kifejezéssel)

John Lennon – ének és vokál, gitárok, lap steel gitár, akusztikus gitár, hathúros basszusgitár

Paul McCartney – ének és vokál, basszusgitár, zongora, akusztikus gitár, Hammond orgona, elektromos zongora

Ringo Starr – ütős hangszerek, vokál

További zenészek:

Richard Anthony Hewson– vonós rendezés a The Long and Winding Roadban

John Barham – kórus rendezés

George Martin – vonós rendezés

Linda McCartney – vokál

Billy Preston – elektromos zongora a tetőkoncert felvételein (ilyen minőségében a Beatles egyetlen koncert-háttérzenésze!)

Brian Rogers – vonós hangszerek rendezése az Across The Universe-ben

Szerző: TShaw

Get Back a tetőkoncertről:

Two Of Us, Let It Be dokumentumfilm:

For You Blue, Let It Be dokumentumfilm:

The Long And Winding Road, Let It Be dokumentumfilm:

The One After 909, tetőkoncert: