Arch/Matheos: Sympathetic Resonance

írta Tomka | 2011.10.12.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Metal Blade Records

Weblap: http://www.archmatheos.com

Stílus: progresszí­v metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A ’Sympathetic Resonance’-t érlelni kell, hagyni, hogy kibontakozzon. Trükkös, mert ha megtalálod a fonalat a progresszív útvesztőben, akkor rendkívül ütőssé, veretes progresszív power metallá válik. Az odavezető út pedig legalább olyan izgalmas, mint az apró finomságokkal tűzdelt összkép. Manapság egyébként is úgy tűnik, mintha a technikai komplexitás megint csak önálló értékre tenne szert. Talán nem véletlenül éli a progresszív rock is kisebb reneszánszát, de a „technical” előtag is az utóbbi években vált divatossá a túlburjánzó stílusmeghatározásokban. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a trendek rendre kitermelik ellenértéküket. Esetünkben az internet korában mértéktelenül felgyorsult zenefogyasztás jár egyre felületesebb hallgatásokkal, és az ezt kiszolgáló zenei direktség divatjával – a másik végen pedig ott van a „technikás” metal zene, legyen az bármilyen stílusú, ami amolyan „intellektuális” kikapcsolódást nyújt, külön szabadidős programot, nosztalgikus (mert egyre ritkábban megengedhető) elmélyülést egy-egy alkotásban.

A ’Sympathetic Resonance’ pedig meg is tesz mindent, hogy elmélyülésre invitálja a Fates Warning és a progresszív zenék rajongóit. Nem az a könnyen fogyasztható prog.metal ez, mint mondjuk a Dream Theateré, ami már első hallgatásra is (elvileg) magába szippant, de utána is tartogat még meglepetéseket. És nem is olyan, mint az Alder-éra delejező zenéje, ami folyamatosan lágyulva, egyre inkább hangulatjátékokra szakosodott, és ami szintén instant varázsol el, mégis számtalanszor meg lehet fürödni benne. A ’Sympathetic Resonance’ „szemérmes” alkotás, csak lépésről lépésre adja meg magát, mindig egy-egy kis szeletet fedve fel magából. Ám pont ez adja bukéját – flörtölni nem lehet vele, csak tartós kapcsolatra berendezkedni.

John Arch rövid, ám annál nagyobb hatással bíró munkásságának fényében ez nem is meglepő. Még a ’80-as évek derekán rakta le a progresszív power metal alapjait a Fates Warning soraiban, Jim Matheos gitárossal karöltve, akivel az FW korai dalait jegyzi. Akkoriban még a riffelős US powert játszották hol változatosan és összetetten, hol fülbemászóan-galoppozósan (de gyönyörű is Kyrie Eleison), ezúttal pedig a kerülőutakon (is) járó prog.metalt tolják modernen-súlyosan. Az utánozhatatlan Arch mester énektechnikája is ilyesmi: védjegyei azok a nyakatekert vokálmelódiák, amelyekkel minden egyes dalban (!) igyekszik elkerülni a sablonos dallamformálást, és csak egy-egy refrénben ereszt meg néha konvencionálisabb dallamokat.

Lehet úgy is énekelni, hogy az technikailag tökéletes legyen, és lehet úgy is, ahogy senki más nem tud – utóbbi nyilván adottság kérdése, és abből John Arch-nak bőven kijutott. Az ő különlegessége, hogy mindkét kategóriát kisajátítja magának: egyrészt már hangszíne is olyan egyedi, hogy csak imádni és utálni szokás – magas hangfekvése, kissé nazális orgánuma egyesek szerint irritáló, mások szerint zseniális. Másrészt amit művel, az technikailag perfekt – ráadásul két évtizednyi kihagyás után is ugyanúgy hozza a magasakat, a hajlításokat-nyújtásokat, mint annak idején. Atipikus vokálvarázsa a technikai bravúrok mellett az érzelmeket is kifacsarja minden egyes hangjegyből: Arch úgy énekel, mintha minimum a lelki üdve múlna rajta, mintha a folyamatos tónuskorrekciókkal, magasságbeli váltásokkal, hajlításokkal ki akarna szabadulni valahonnan – ha mást nem, a sablonokból. Orgánuma néha – a korai Fates Warning dalszövegektől függetlenül – kifejezetten misztikus, mintha dimenziókapukat nyitogatna, nem-emberi hangon vokalizálna, ugyanakkor majdnem minden pillanatban túlcsordul a szenvedélytől.

Egyszóval zseni a pali, nem vitás, és teljesítményébe ezúttal sem lehet belekötni: ügyesen tudja egyensúlyban tartani a csak rá jellemző, különleges énekcsavarokat és a fülbe tapasztott dallamokat. Matheos – akivel nem csak a Fates Warningban, de 2003-as szóló kislemezén is együtt dolgozott – ezúttal sokkal súlyosabb gitártémákat pakol Arch gyakran önálló utakon járó éneke alá. Ha a hibátlan EP, az ’A Twist of Fate’ anno a Dream Theater nyomvonalát követte, akkor az idei nagylemez referenciapontja inkább a Symphony X. Ám a vaskos, kellő súllyal odapakolt riffeket egyrészről atipikus, tempóváltásokkal túlzsúfolt dalszerkezetek rejtik el, másrészről a pulzáló basszus és a játékos dobos finomságok egészítik ki. A Matheos-Aresti gitárosduó (utóbbi szintén FW-tag) nem csak bemutatót tart modern progresszív riffelésből, de közben igyekszik örömzenélni is, egyszer beszaggatnak, máskor jóízűen tekernek egyet, egy-egy leállás alatt pedig egészen lírai hangokat pengetnek – elég csak meghallgatni a Stained Glass Sky vagy az Any Given Day gitárjátékát, vagy a záró Incense and Myrrh intimebb, akusztikus balladáját.

A lemez csúcspontja – legalábbis számomra – a nyitóhármas: a Neurotically Wired úgy kezdődik, mintha csak a tízpontos ’A Twist of Fate’-ről maradt volna le, csak a ritmustörések váratlanabbak, és az akkordok, riffek morcosabbak, mellbevágóak – Arch viszont olyan hipnotikus melódiákat tapaszt a refrénbe, mint anno a Cheyenne-nél. A Midnight Serenade a lemez talán legbefogadhatóbb darabja, középtempós, málházós eresztés, ami közérthetőbb dallamokra és riffelésre van kihegyezve – csak hogy elandalítson, és aztán a Stained Glass Sky meglepetésszerűen földbe döngöljön. Akkora húzása van ennek a nótának, amit egy thrash metal banda is elirigyelne, Matheosnak még a „legeldugottabb” szólói is gyönyört fakasztanak. Az egyetlen gyengébb dal (számomra) a ’Sympathetic Resonance’-n az On The Fence, amely még sokadik hallgatásra is szétfolyik, és annak ellenére sem áll össze, hogy hallhatóan inkább atmoszférikus darab. Ettől függetlenül a ’Sympathetic Resonance’ kifejezetten hálás alkotás, igazi zenei kincsesbánya és élményforrás, amelynek ötleteiből más zenekar több lemezt is kiadhatna. De mi, rajongók sem panaszkodhatunk: végre itt van egy nem kiszámítható progresszív metal lemez, ami mégis menetrendszerűen nyűgöz le.

Pontszám: 9