Chickenfoot: III
írta Adamwarlock | 2011.10.05.
Megjelenés: 2011
Kiadó: earMUSIC
Weblap: http://www.chickenfoot.us/
Stílus: hard rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Sokszor és sokat hallottam a Chickenfoot ismerőitől, hatalmas jóstehetséggel megáldott rock-guruktól, hírös-nevös megmondóemberektől, hogy ez a supergroup bizony nem fogja semmire sem vinni az első album után. Szépen feloszlanak és eltemetik őket a zenekarok virtuális temetőjében. Nem így történt. A csapat többször is hangot adott annak, hogy ők nem a klasszikus értelemben vett supergroup. Tehát nem egy project, hanem néhány fickó, akik együtt akarnak játszani... ők igazi együttes, amelyik nem állhat meg egyetlen jól sikerült lemeznél, sőt Sammy Hagar állítása szerint lesz harmadik, negyedik, sőt egy napon best of albuma is a bandának.
Január végén stúdióba vonult hát a kvartett, és hónapokon át tartó írói és stúdiómunkálatok végeztével szeptember végére elő is állították az új cd-t. Eredetileg végtelen humorral megáldva 'Chickenfoot IV'-re akarták keresztelni a korongot, de aztán rájöttek, hogy még jobban hanyatt dobjuk magunkat a szellemességüktől, ha 'Chickenfoot III'-ra lesz keresztelve az új anyag. Gondolom Önök is fetrengtek a röhögéstől... Hagar elmondása szerint azért nem 'Chickenfoot II' lett a választott név, mert a második lemezek mindig visszaesésnek számítanak a debütálókorongokhoz képest, így ők ezúttal ezt a fázist ki akarták hagyni, és rögtön a harmadikra ugrottak. Ne vegyük a fáradtságot, hogy Sammy bátyánk elgondolását logikai úton akarjuk megcáfolni... csak mi járnánk rosszul.
Amikor nekiláttam végighallgatni az új lemezt, számomra nem az volt az elsődleges kérdés, hogy akkor milyen is ez önmagában, hanem, hogy miben nyújthat más élményt, mint az előző. Lássuk be, akárhogyan is akarják sokan utálni a Chickenfoot első lemezét, bármennyire is olcsó Led Zeppelin-klónnak akarják beállítani a csapatot, a debüt korong nagy dobás volt. Bemutatta, hogyan kell egy totálisan görcsmentes, vérbeli rock lemezt lerakni az asztalra úgy, hogy lesz*rva az elvárásokat, azt csinálja egy csapat, amit akar, és még vigyorog is hozzá. No igen, de én akkor úgy éreztem, hogy ezt csak egyszer lehet az életben megcsinálni. Akkor nagyon elkaptak egy hangulatot, ami olybá tűnt, hogy egyszeri dolog, márcsak a műfaji korlátok miatt is. Nem így lett.
A 'III' azzal fejeli meg elődjét, hogy még annál is lazább és könnyedebb. Na persze nem a riffek-szólók-dallamok-összetettség tekintetében, ugyanis a "XXI. századi Zepp" feeling megmaradt, sőt még inkább meg lett erősítve. Sokkal inkább azt éreztem, hogy az első lemez sikere miatt az előadók még nagyobb szabadságot kaptak a kiadótól és saját maguktól. Így még az a valószínűleg mikroszkópikus méretű stessz is elpárolgott a bandáról, ami vékony porrétegként lephette őket. Így lett a 'III' az idei év number one feelgood lemeze.
Oké, tehát lazulósabb, üdítőbb a korong, de ez nem szignifikáns különbség. Az idei lemez, ha lehet, még több blues elemet elegyít a zenébe, ami Joe Satriani gitárjátékán és Chad Smith dobolásán hallatszik a legerősebben. Én a Zeppelin mellett érzek egy vékonyka Clapton hatást is a 'III' számain (gondolok itt az Alright Alright riffjére és a Come Closer-re). Bár az első lemezen szerintem volt pár erősebb dallam, mint a mostanin, de a 'Chickenfoot III' hangulatában még az előzőre is ráver egy lapáttal, nem is beszélve arról, hogy Satriani gitárja ezerszeresen erősebb és eredetibb, mint a debütáló korongon.
Tehát akkor hányas kabát? Még mindig elkápráztat, hogy Sammy Hagar hatvanhárom évesen a világ egyik legjobb rockénekese, aki eszméletlen fiatalosan adja elő a tudományát. Michael Anthony még mindig eszméletlenül hozza vokált, és sziklaszilárdan adja az alapot úgy, hogy Satriani és Smith oda teszi a virtuozitást, ahova csak akarja. És kérem, ez az egész működik. Kocsiba vagy buliba, hátradőlve vagy tombolva, stádióban vagy élőben... ez az amit hallani kell!
Legutóbbi hozzászólások