Sabaton: Attero Dominatus
írta garael | 2006.07.22.
Megjelenés: 2006
Kiadó: Black Lodge
Weblap: www.sabaton.net
Stílus: heavy metal
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A furcsa nevű Sabaton előző lemeze a tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt, erőteljes, Manowar, Virgin Steele, Accept jellegű konceptalbumával, mely a háborúk köré csoportosította témáit - persze egy ilyen névvel nem lehet a kerti virágokról danolászni. ( A Sabaton volt a páncélos lovagok vaspapucsa). A svéd brigád valószínűleg szereti a hadtörténelem lőporfüstös világát, hiszen újabb albumukkal ott folytatták, ahol a Primo Victoriát abbahagyták: megmaradtak a heroikus, kissé komor témák, melyeket az énekes, Joakim Brodén rekedtes, erős hangján egy walesi bárd harcosságával bontakoztat ki. Az apokaliptikus hangvétel szinte filmszerűen jeleníti meg a dalok szövegeit, kicsit olyan jelleget adva a kórusos témáknak, mintha az orosz hajóvontatók - tudjátok: eeeej úúúhnyem...- keserveit öntenék metálba, némi hősies seggberúgással ösztönözve szerencsétleneket a nagyobb iramra. A dalok menetelős középtempója felett persze ott lebeg minden hadi -metálok atyjának, az Accept-nek a szelleme is, ám az énektémák kissé (neo)klasszikusabbakra sikeredtek, mint a német törpénél szokás. Különösen érezhető ez a We burn robogásánál, és a Nuclear Attack atomfelhős támadásánál. A lemez leghosszabb szerzeménye a Rise Of Evil, mely sajna egy az egyben lelopja a Manowar Warriors of the world united basszus-riffjét, ám szerencsére gyorsan korrigálnak a fiúk: komoly, epikus, Tony Matin érás Sabbath dal kerekedik ki a plágium ütemekből. Meglepetésre a szinti talán kicsit több szerephez jutott a múltkoriakhoz képest, az Angels Calling például hegedűket utánzó dallammal vezeti fel a modernebb, staccato riffel dohogó, több váltásos szerzeményt, némi keleties feelinget is csempészve az angyalok hívásába. A lemez slágere a nyitó, primo victoriához hasonlóan felépített Attero Dominatus mellett a kétlábdobos, ám némileg rockosabb refrénnel ellátott Back In Control lehet, fülbemászó daltémáival, a Light Int he black pedig maga a megtestesült hadi -sláger Manowaros frazírjaival és együtténekeltetős kórusaival. A lemez végére aztán egy - szerintem- kissé parodisztikus dal is jutott, frankó harcisikollyal és szintén rockos énektémával, mely igazi stadionénekeltetős kedvenc lehetne nyolcvanas éveket megidéző refrénje által. A hangzás erőteljes - ilyen dalokat nem is lehetne cincogó gitáron előadni,- melyeknél ezúttal talán kicsit több a szóló, némi skandináv jelleget is adva a daloknak.
Legutóbbi hozzászólások