Zene és gasztronómia, avagy mit isznak a rockerek? - Fröccsöm, fröccsöm, te mindenem!

Az előző részben abban maradtunk, hogy a rocker nem csak sört iszik..., pedig leginkább de. A zenés rendezvényekhez legtöbbször a folyékony kenyér képzete társul. Van ennek természetesen egy praktikumhoz, kényelemhez köthető indoka is: a sör a nyári fesztiválszezon tökéletes itala, nem túl erős (azaz nem vág a hőségben azonnal fejbe, de azért estére a szervezet maligánfokát be lehet állítani szépen a kívánt értékre), nem túl drága (fél lityivel mégiscsak tovább lehet húzni, mint kb. ugyanannyiért 1,5-2 deci borral), hűsít és laktat, ráadásul - az egyenjogúság nevében - így a férfiak is elvonulhatnak óránként közösen a vécére (melynek a legközelebbi fa általában maximálisan megfelel). Természetesen létezik azért egy tökéletes alternatíva, mely éppúgy frissít, ha nem jobban, és éppen úgy elszopogatható egész álló nap, mint az árpa/komló-lé, mégpedig a nagyszerű, egyedülálló FRÖCCS!

Ez az ital kétségkívül hungarikum (egyesek szerint monarchikum), még akkor is, ha Némethonban is ismeretes a spricceléssel enyhén meglökött fehérbor. Születésének időpontja és körülményei ugyanis meglehetősen jól behatárolhatóak: 1842. október 5-én, Fáy András fóti pincéjében készült az első fröccs, illetve akkor még spriccer. A szüretre hivatalos volt többek között Vörösmarty és Jedlik Ányos is, utóbbi a szódavíz magyar feltalálója, egész pontosan annak „palackba zárója”, akinek a szikvíz ipari előállítását és szélesebb körű felhasználhatóságát köszönhetjük. Jedlik magával hozta ide a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek nagy örömére elkészítette a történelmi spriccert. Vörösmartynak nem tetszett a németes elnevezés, így helyette kitalálta a fröccs szót, mely hamarosan igazi „kultúritallá” vált – neves irodalmi személyiségeink promótálták a frissítő nedűt, és nagy kedvvel javasoltak különböző elnevezéseket annak eltérő fajtáira (melyek a bor és a szóda arányai alapján kerülnek megkülönböztetésre). József Attila például füttynek hívta a kisfröccsöt (egy deci szóda, egy deci bor), merthogy egy füttyre meg lehet inni, Móra Ferenc pedig húzásnak nevezte el a nagyfröccsöt (egy deci szóda, két deci bor), hiszen egy húzásra lehet a gallér mögé küldeni. Krúdy Gyula ezzel szemben nem kispályázott, szerinte 1 deciliter szóda éppen elég egy liter fröccsbe, ennyi még éppen „megnevetteti” a 9 deci bort (Krúdy-fröccs).

Legelterjedtebb fajtái ezeken kívül még a hosszú lépés (két deci szóda, egy deci bor), illetve a házmester és a viceházmester (3 dl bor + 2 dl szóda, ill. fordítva), de fröccsnek nevezünk néhány olyan italt is, aminek semmi köze a borhoz, sőt, még csak nem is alkoholos (matrózfröccs – korsó sör fél deci rummal, postásfröccs – dupla presszó szintén rummal, almafröccs – almalé szódával, stb.) A történeti hűség kedvéért azért jegyezzük meg, hogy már a görögök és a rómaiak is vizezték a bort, ezt a nagy hőség duplán követeli meg: egyrészt az arrafelé termő szőlőfajták magas cukortartalma erősen alkoholos bort eredményez, mely a már említett melegben így kétszeres hatásfokkal bódít. A koronát erre az ősi módszerre mégis csak a buborékos víz feltalálása tette fel, mert így nem csak alkohol oldódik, de a kellemes, hűsítő savasság-savanyúság is megjelenik/fokozódik, melyek eredője a tökéletes nyári üdítő ital, ami képes helyt állni az olyan rekkenő hőségben is, amikor még a sör is túl töménynek, nehéznek bizonyul.

Ne is ragozzuk tovább, ajánlok egy tökéletes fröccsbort, mely a legtöbb boltban, áruházban baráti áron mosolyog ránk a polcról. Ha már itt tartunk, tisztázzuk: a rovat célja korántsem a teljes hazai borkínálat áttekintése, ez már csak annak sokszínűsége miatt is lehetetlen lenne. Én csak néhány alapfogalom tisztázására vállalkozom, ill. arra teszek kísérletet, hogy felkeltsem valamelyest az érdeklődést és az igényt a témában történő alaposabb elmélyülésre. A kutatás örömét pedig meghagyom nektek. A másik alapelv: próbálom elkerülni a prémium árkategória bemutatását. A cél ugyanis nem a drága nedűk ajnározása, hiszen a 4-6-8 ezres kategóriában már alapelvárás a magas minőség, hanem annak az elvnek az elültetése, hogy az igazi ínyencség nem elsősorban pénzkérdés. A lehető legjobbra törekvés bármely anyagi szinten értelmezhető, így elsősorban olyan „belépőborokat” mutatok majd be, melyek mérsékelt áron is igen korrekt minőséget képviselnek. Ettől aztán haladhat mindenki felfelé (időnként akár lefelé is), pillanatnyi hangulatához és a pénztárcája lehetőségeihez mérten a legjobb ár/érték arányú borokat keresve.

Soproni kékfrankos, badacsonyi szürkebarát, somlói juhfark, villányi oportó (bocsánat, portugieser), szekszárdi kadarka, csopaki olaszrizling, móri ezerjó, tokaji furmint, debrői hárslevelű. Ebbe a sorba, ahol már tradicionálisnak tekinthető magyar szőlőfajták kapcsolódnak szorosan össze egy-egy borvidékkel, illik bele az egri lányka is. Lehet, sokan az olaszrizlinget mondanák, mint a legelterjedtebb, legkézenfekvőbb szódás-bort, de szerintem a jól elkészített olaszrizling a vizezésnél többre hivatott. Nem mintha ezt az Egri Leánykát nem lehetne magában fogyasztani, ajjaj, dehogyis nem! Szerencsére a kor meghaladta azt a felfogást, hogy fröccsöt gyenge borból kell inni, nem szabad sajnálni a jó alapanyagot itt sem. A (király)leányka általában nem túl komplex, nem túl savas, viszont jó alkoholtartalmú és tiszta, őszinte, egyenes bort ad, épp olyant, amit nagyapád is szívesen szürcsölgetett a mindennapokban. Én ezért szeretem ebből készíteni a spriccert, de tulajdonképpen a legtöbb gyümölcsös, reduktív eljárással készített, egyszerűbb bor alkalmas rá. Komolyabb, hordós tételekből nyilván nem érdemes, de a túlzottan könnyed, már eleve kicsit szénsavas tiniborokból (mint amilyenről majd a következő részben lesz szó) is felesleges. Ja, és a fröccs fehér borból készül! Egykori közgazdaságtan professzorom szerint egyedül a jogászok lehetnek olyan elvetemültek, hogy vörösből isszák. Hogy némi elégtételt szolgáltassunk a legutóbb lehordott rozéknak is – legtöbbjükből kiváló fröccs készíthető, de ezt nem én mondtam...

Ha már Egerben járunk, ejtsünk néhány szót erről a borvidékről. Egy ígéretes rész, amely még mindig küzd a gengszterváltást megelőző mennyiségi szemlélet, a félédes vörösek és a proli bikavér kétes hírének múltból máig kísértő sötét árnyékaival. Adottságai alapján innen jelentős mennyiségben jöhetnének nagyon komoly fehérek és könnyedebb, fűszeresebb vörösek is, ami ráadásul a jelenlegi hazai és nemzetközi trendekkel éppen összevág, de a régió valahogy mégsem találja újkori identitását. Szekszárd lassan beelőz Bikavérben és a gyümölcsösebb vörösökben egyaránt (bordói stílusban Villány pedig mindig is jobb volt), a fehérekre szerintem nem fordítanak kellő figyelmet, kísérletezéseik a pinot-val és a shiraz-val pedig hosszú távon lehet, hogy eredményesek lesznek, de jelenleg még inkább csak az Egerrel kapcsolatos bizonytalanságot, zavarodottságot növelik, ahogyan az anyagi gondokkal küzdő termelőkről, borászokról érkező hírek is. Úgy látszik, a glicerinbotránnyal terhelt terület még nem találta meg azt a termékvonalat, stílust, mellyel könnyen azonosítani lehetne, ahogyan azt – az egyébként talán még valamivel szegényebb adottságokkal is rendelkező – Sopron a kékfrankossal ügyesen megtalálta/megőrizte.

Visszatérve a főtémánkra – mihez igyuk a fröccsöt? Nos, gyakorlatilag bármikor, bármihez lehet, de leginkább – stílusosan – az echte magyar kajákkal a legpasszentosabb (némi képzavarral élve). Azaz bátran jöhet a mangalicakolbász, a libatöpörtyű, a disznósajt és a császárszalonna, sült krumplival, kőrözöttel, lila hagymával, friss kenyérrel. De nemrég egy Csülök Péknét kísértem le két, ebből a nedűből készült kisfröccsel, mondanom sem kell, zseniálisan kiegészítették egymást. Csupa olyan étket ajánlok tehát, melyek láttán egy modern kori táplálkozás-szakértő helyben stroke-ot kap, de mit tegyünk, ha savasságánál fogva ez az ital arra lett tökéletesítve, hogy a zsírt némiképp szétcsapja a gyomrunkban. Fesztiválszezonban pedig megteszi a zsíros kenyér, vagy a sült kolbász is, természetesen.

Zenei fronton, magához a borhoz egy olyan videót ajánlok, mely hasonlóan hagyományőrző jellegű (Zeppelin, Queen hatásokkal), nem túlkomplikált, ugyanakkor tiszta, erőteljes és mindenek előtt őszinte muzsika. Éppúgy tökös, ahogyan játékos is, és persze ilyen névvel ez a banda amúgy sem maradhatott ki... A fröccs tradicionális, nemzeti jellegére utalva pedig álljon itt egy patinás magyar hard rock szám is, Vikidál Gyula őserejű énekével.

Long Live Rock 'n' Bor!

Első rész: A kannás bor halála