Brit Blues: Jon Lord Blues Project, Paks, ESZI Csarnok, Gastroblues Fesztivál, 2011. július 2.

Jon Lord gyakori vendég magyarföldön az utóbbi két évben, hiszen 2009 óta negyedszer látogatott el hozzánk, ezúttal pedig egy vérbeli blues bandával jött el. Bizony, nagy csemegét kaptak az idei fesztivál látogatói. Bár a zenekar neve önmagáért beszél, a másik öt tag is jelentős múlttal bí­r, hiszen valamennyien jentős szereplői a hatvanas évek brit blueshullámának...

Miller Anderson gitáros énekest a Keef Hartley Bandből ismerhetjük, de az elmúlt tí­z évben dolgozott a Deep Purple-lel és Lorddal is. Maggie Bell énekesnőt annak idején nem véletlenül hí­vták úgy, hogy Nagy Britannia Válasza Janis Joplinra, Pete York dobos múltjából pedig elég, ha annyit mondunk, hogy alapí­tó tagja volt a Spencer Davis Groupnak. Colin Hodgkinson basszusgitáros Paul Butterfielddel, Ian Stewarttal, később a Whitesnake-kel is játszott, Zoot Money billentyűs-énekes Eric Burdonnél, Mick Taylornál vagy szintén a Spencer Davis Groupnál segédkezett. A néhány éve alakult British Blues Quintetben Bell, Anderson, Hodgkinson és Money már együtt játszottak, tulajdonképpen hozzájuk csatlakozott Lord és York, sőt a két formáció repertoárjában is találunk átfedéseket.

Hasonlóan a régi r&b bandákhoz, ők is egy instrumentális felvétellel kezdtek, ezt követte a Muddy Waters Hootchie-Cootchie Man-je, mely szinte kötelező darabja minden blues banda repertoárjának. Az énekesi feladatokat szépen felosztotta Maggie Bell, Miller Anderson és Zoot Money, és még Colin Hodgkinson is bevállalt egy nótát, miközben egyedül kí­sérte saját énekét hangszerén, sőt még egy kis basszusszólót is elengedett. A csapat egy kicsit elkalandozott a hetvenes évekbe is: Maggie elénekelte a Free örökzöldjét, a Wishing Wellt, Tom Waits Way Down In The Hole dalával pedig már nyolcvanas évtized végén jártunk és persze két Purple blues alapvetést, a Lazy-t, és a ráadásban a When A Blind Man Criest is becsempésztek a programba.

A dalokat elég erős jazzbeütéssel adták elő, köszönhetően a Hodgkinson-York ritmusszekció játékának, habár Lord Apótól sem idegen ez a műfaj, ez tény. A koncert csúcspontja nekem Pete York szólója volt: zseniálisan megkomponált dobfutamot hallottunk, és a hetven felé ballagó úriember időnként villámkezű részekkel kápráztatta el a zsűrit. Laza, jó hangulatú bulit nyomtak a veteránok, majd szétrobbantak a jókedvtől - Jon Lordot leszámí­tva. Valahogy nem volt formában az Öreg, nem éreztem a játékából a varázst, nem is mosolygott, a közönséget is csak egy biccentéssel üdvözölte. Ráadásul a műsor elején konfrontációba keveredett egy operatőrrel, aki a Fesztivál DVD-je számára filmezett, és ez Lordnak nem tetszett. Tegyük hozzá, a srác eléggé belemászott a kamerával az arcába és ez elég idegesí­tő lehetett.

Később azt is megtudtam, hogy a paksi bulit megelőző három nap fellépésekkel telt, és kevés ideje volt pihenni. Viszont Zoot Moneyval remek billentyűs párost alkottak, aki inkább afféle rock and roll zongorista, de játéka passzolt Lord Hammond futamaihoz. A zsűri imádta a programot, végig énekelték, tapsolták a dalokat, ha erre a muzsikusok kérték őket, és a végén elhangzott két Spencer Davis-himnusz, az I'm A Man és a Gimme Some Lovin' előadásakor már sokan táncoltak is a meglett korú, de nagyon lelkes publikum soraiban.

Akik ellátogattak Paksra, kaptak egy kis í­zelí­tőt a brit blues aranykorából, melynek két elindí­tója John Mayall és Alexisa Korner volt. Jó, hogy ennek a régi korszaknak még elcsí­phetjük elég sok, meghatározó figuráját, akár itt, Magyarországon is.

Bigfoot Elhangzott dalok: 01. Back At The Chicken Shack 02. Houchie Couchie Man 03. Wishing Well 04. As The Years Go Passing By 05. It Never Rains But It Pours 06. Walking Blues 07. What You Got 08. Way Down In The Hole 09. Lazy 10. Houston 11. Let The Good Times Roll 12. I Believe I'm In Love With You 13. Respect Yourself --------------------------------- 14. When A Blind Man Cries 15. I'm A Man 16. Gimme Some Lovin' Képek: Livesound.hu (Köszönet Dutkának a segí­tségért és a lelkesedésért!)