Protest The Hero: Scurrilous
írta Kotta | 2011.06.21.
Megjelenés: 2011
Kiadó: Vagrant Records/Underground Operations
Weblap: www.protestthehero.com
Stílus: modern progresszív metal
Származás: Kanada
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Boldogok a lelki szegények... Mindig is egyfajta távolságtartással vegyes tisztelettel viszonyultam azokhoz a csendes őrültekhez, akik jól elvannak a Deep Purple és Led Zeppelin albumaikkal, vagy éppenséggel a Maiden sorukkal (persze az is befejeződik a 'Seventh Son'-nal), és nagy ívben tesznek arra, mi egyéb történt/történik a rockzenében, meg úgy egyáltalán az őket körül vevő világban. A szűklátókörűség, érdektelenség ugyanis óhatatlanul együtt jár némi sztoikus belenyugvással és a magabiztosság hamis illúziójával is.
Jómagam mindig is kerestem az innovációt, az eredeti hangokat és az új megközelítést, még úgy is, hogy elismerem, a – látszólagos - progresszió gyakran múlt ki a korábbi értékek újracsomagolásában, újraértelmezésében A lesajnálással vegyes irigység újabban mégis tetőzik nálam, mert egyre kevésbé bírom a tempót. Az idő haladtával rádöbbentem arra – amit a nálamnál, úgy látszik, bölcsebbek már jóval korábban felismertek és elfogadtak -, hogy képtelen leszek elolvasni az összes jó könyvet, megnézni az összes baró filmet, meglátogatni minden engem érdeklő országot, megkóstolni mindegyik finom bort, meg...ismerni az összes csinos hölgyet és – bizony – meghallgatni a töméntelen remek lemezt. Nem is tudom, ezek közül melyiket sajnálom a legjobban...
Most akkor mi legyen? Menjek át Malmsteen – Queensryche – Metallica – Ark szakértőbe, és hajítsam ki az összes többi CD-met, melyek nyolcvan százalékát amúgy is csak egyszer hallottam? Ezt mégsem lehet, mert az Ark felől ugyebár simán felkophatna az állam, a másik három zenekar pedig még annyi örömet sem ad mostanában, hogy legalább a kerek évfordulóimon odacsapnának valami bivalyerős cuccal. Marad tehát a kutakodás az ismeretlen nagy (ráadásul táguló) halmazában és az egyre reménytelenebbnek látszó versenyfutás az idővel és az exponenciálisan szaporodó megjelenésekkel.
A Protest The Hero nevű zenekarra egészen véletlenül akadtam rá ezen ön- és családromboló kultúrmisszós tevékenység során, mert, hogy némi (ön)kritikával illessem a rockzenei ismeretterjesztést, habár itt-ott felröppent a nevük mostanában, a kollégáknak nem sikerült felkelteniük a figyelmemet a banda zenéje iránt. Miért nem? Legfőképpen azért, mert egyetlen általam olvasott recenzióból sem derült ki, hogy milyen is ez a zene tulajdonképpen. Ma már persze értem, miért voltak eredménytelenek ezek a - kanadai ötös muzsikájának meghatározására tett – kísérletek: definiálni, vagy akár csak találóan körülírni a „művészetüket” nagyjából olyan egyszerű, mint talpig páncélban olimpiát nyerni kétszáz méteres vegyes úszásban.
Azért én megpróbálom... Progresszív? Az, méghozzá a témahalmozós, tekerős, instrumentális fajtából. Ezek szerint hangszeres muzsika... Nem egészen, van énekesük, ráadásul egészen kiváló. Ha egy idősík-összecsúszás során újra a nyolcvanas években találnánk magunkat, ezzel a hanggal pályázhatna valami tökös metal banda, az enyhén nyávogós orgánuma okán mondjuk a Vain vagy a Spread Eagle frontemberi posztjára is (nem ezzel fizimiskával, persze). Modern? Naná! Ennél újszerűbb már nem is lehetne. Igaz, Rody Walker a hörgést (vagy inkább a hányást) mára teljesen hátrahagyta (Szerencsére. Ez nagyot dobott az összképen.), leginkább így is egy matek-metal zenekar és az Avenged Sevenfold ötvözeteként lehetne leírni őket. Dallamos? Ez fogós kérdés, mert hiába próbál meg Rody nagyívű dallamokkal kapaszkodót nyújtani a komplex alapokhoz, ez mégiscsak olyan, mintha a Liquid Tension Experimentre próbálna meg valaki utólag ráénekelni. Tetszeni fog nekem? Ha mondjuk feláll a szőr a hátadon a korai A7X lemezek hallatán attól, hogy a szólógitáros folyamatosan teker a verzék és refrének alatt, akkor nem. Most akkor jó, vagy sem? Remek. De mint minden kiemelkedő, egyéni látásmóddal bíró előadót és alkotót, őket sem fogja megérteni az emberek többsége soha. Elitista bagázs ez a javából, ezen nincs mit tagadni.
Szóval nézz magadba és döntsd el, melyik táborhoz tartozol. Beletörődtél már végleg a megváltoztathatatlanba, vagy még élvezed a kutatás, a kincskeresés örömét? Ha az utóbbi áll rád, akkor itt egy csiszolatlan gyémánt – neked.
Legutóbbi hozzászólások