Névtizedelő: Ossian

Bevezető

Az Ossian igazi, megosztó zenekar, a végletek megítélésének zenébe oltott tanúja, egyszerre világít rá a heavy metal alapvetően ortodox-liberális attitűdjének kettőségére, és a siker, valamint a csapattal szemben tapasztalható állandó kritikai hangvétel  kétpólusú meghatározottságára.

A tények a megosztott értékelési viszonyrendszer ellenére mégis csak a „győzelem” felé mutatnak: az Ossian különösebb médiatámogatás nélkül – kivéve a Metal Hammer jóindulatú atyáskodását – jutott el a legnépszerűbb magyar heavy metal együttes státuszáig, olyan pályát befutva, melyben kicsit ott van az elmúlt 25 év hazai történelme, és társadalmi alakulási rendszere. Jóllehet, a kritikai szavakban gyakran van némi igazság, de az olyan végletes véleménynyilvánítást, amit a csapat lemezei teremtenek megjelenésükkor, csak olyan valami tud kreálni, ami rendelkezik a „hatás” képsségével: a közönyt elkerülve gerjeszt újabb és újabb vitákat értékről, a heavy metal helyéről, szerepéről, a fejlődés, regnálás, vagy esetleg a változatlanság szükségéről-szükségtelenségéről. S talán ez az Ossian 25 éves pályájának legnagyobb eredménye: amíg beszélünk róla, addig érdekel is minket, és mindazt, amit a banda képvisel – vagyis a maga nemében egyszerű, de általunk szeretni választott heavy metalt. Ossian, ezért pedig köszönet jár, pontosan 25 évnyi!

Bevezető - garael
Acélszív: Kotta
Félre az útból: Tomka
A rock katonái: TShaw
Ítéletnap: Adamwarlock
Kitörés: Mike
Fémzene: Szakáts Tibor
Gyújtópontban: Garael
Titkos ünnep: Mmarton88
Árnyékból a fénybe: Tomka

Acélszív (1988)

1988-as albumról van szó, de az Ossian demói már '86 óta alapozták a zenekar hírnevét. Jókor jó helyen, azt hiszem ezt mondhatjuk nyugodtan, mert Maróthy-éknak sikerült még épp a Dance, Tankcsapda, Sex Action és a Sing Sing által fémjelzett (érted, FÉMjelzett) második hullám betörése előtt felzárkóznia a Pokolgép mellé, mint az ország egyik (másik) vezető heavy metal csapata. Szinte légüres térbe robbantak bele, mert a külföldi zenéket eddigre lassan-lassan megismerő rockertársadalom részéről az igény már megvolt a modern fémzenére, de a kínálat - a Pokolgépen kívül - ekkor még igencsak szűkös. Legalábbis országos szinten ismert zenekarok tekintetében. Hihetetlen, de 1990-ig mindösszesen 5 darab igazi metal lemez jelent meg Magyarországon – az első három Pokolgép és az onnan kivált Paksi Endre által megalapított Ossian két albuma.

Én ekkor már vadul hallgattam Bon Jovitól Slayerig szinte mindent, azok a korongok, amiket pörgettem, manapság mind klasszikusnak számítanak. Adott vajon valami újat az 'Acélszív' egy tapasztaltabb zenehallgatónak is, vagy a relatív tájékozatlanság - és az alternatívák hiányának - számlájára írható a négyesfogat azonnali, kirobbanó sikere itthon? Bevallom: megvolt nekem is kazettán és egész nyarakat bömbölt végig a lepukkant Zsiguliban (az is a fateré) a Balaton-parton. Részben persze azért, mert ott nem volt velem a lemezjátszóm és a bakelit gyűjteményem, és csak ezt lehetett kapni a sarki vegyesboltban, na de azért is, mert mégiscsak testhez (szívhez) állóbb azt üvölteni lehúzott ablaknál, hogy „Acélszív, újra dobog már!”, mintsem hogy „I'm goin' off the rails on a crazy train”, még akkor is, ha mindkettő elég nagy hülyeség és ha gyakorlatilag ugyanaz a riff megy is alattuk.

Paksiék tehát jó időben honosították nekünk a Nyugatot, és ez akkor elég is volt a népszerűséghez. A Pokolgéppel szemben – akik egyértelműen az ikergitáros brit új-hullám képviselő – ráadásul kicsit lazábbra, bulizósabbra vették a figurát. Az egygitáros felállásból erényt faragva egy új színt jelenítettek meg a palettán, így a két zenekar jól megfért egymás mellett. Nem mondom, hogy egy az egyben elhozták Amerikát, mert sok tradicionális heavy metal elem található az ő muzsikájukban is, de jóval színesebbek, glamesebbek voltak (még öltözködésben is) a szigorúan láncos-bőrös, Darth Vader-es kollégáknál, elég csak a korabeli fotókat meglesni.

Azért arról se feledkezzünk meg, hogy orbitális nagy metal-himnuszokat gyártottak erre korongra, az Acélszív és a Sörivók mellett az A nyugtalan, a Gonosz Asszony és a Metal-nemzedék is kázi mozgalmi indulóként funkcionált évtizedeken keresztül. Nagyon elkapták tehát a korszak lendületét, zenei fordulatait, melyeket sajátos hazai ízekkel, közérthető gondolatokkal tálaltak a nagyérdemű elé – elvitatni ezt tőlük semmiképpen sem lehet.

Végül, de nem utolsó sorban Maróthy. Akár megsértődik ezen Endre, akár nem, nem hallgathatom el, hogy számomra ő adta a banda fő vonzerejét, versenyképességét. Mert ha azt lehetett is kifogásolni, hogy a szövegek és a körítés időnként megmosolyogtatóak (voltak már akkor is), vagy hogy Paksi nem egy Pavarotti, azt senki sem állíthatta, hogy a gitározás nem nemzetközi színvonalú. (Ebben kifejezetten a Pokolgép előtt jártak, mert Kukovecz akkor még nem volt olyan jó zenész, mint ma, Nagyfi pedig még annyira sem.) Utaltam már arra, hogy Maróthy Zoli valószínűleg nem csak a Kiss lemezeket hallgatta ronggyá, de – többek között - Ozzy szólópályafutása is komoly hatást gyakorolhatott a stílusára. Néhány helyen legalábbis (Acélszív, A rock lázadói) elég egyértelműen Randy Rhoads és Jake E. Lee stílusát, fordulatait hozza. Nincs is ezzel semmi baj, örültünk, hogy idehaza valaki egyáltalán el tudja pengetni ezeknek a zseniknek a témáit, így egy Van Halenen vagy Malmsteenen szocializálódott rajongó számára is befogadhatóvá, elfogadhatóvá, sőt élvezhetővé vált a végeredmény.

Az Ozzy párhuzam talán azért is találó, mert Paksi Endréről is elmondhatjuk, hogy az angol sztárhoz hasonló karakter. A csapat fő dalszerzője és motorja itt sem szaporítja ugyanis a technikailag legjobban képzett torkok táborát, de jelentősége, munkabírása, karizmája, színpadi megjelenése és nem utolsó sorban a műfaj iránti elkötelezettsége így is a rock-ikonok közé emelte őt. (Sőt, kicsit még kinézetre is hasonlítottak.) Ha ő nincs, Ossian sincs, márpedig ha így lenne/lett volna, jóval szerényebb lenne most az ország rock-történelme.

Félre az útból (1989)

Útkeresés, eklektika, düh, komplexitás – az Ossian-életműben kevéssé kanonizálódott, megjelenése évében hidegen, kritikusan fogadott ’Félre az útból’ igazi ínyenc különlegesség, amely pont azért tehetett szert kultikus státuszra, mert széles körben nem vált közönségkedvenccé. Gondolom azért, mert a direkt, nyersességükben megkapó, slágeres közvetlenségű ’Acélszív’ metal himnuszai után nem számítottak a ’Félre az útból’ okos váltásaira, technikás gitárjátékára, hiányolták a rögtön ható darabokat. 13 év kellett, hogy a rajongók körében is rehabilitálják a lemezt: 2002-ben került boltokba a CD-újrakiadás, amely a dalok újrakevert, sokkal jobb hangzással ellátott verzióit tartalmazza.

Mindezek ellenére szűkítő értelmezés volna csupán az ’Acélszív’-hez mért összetettebb dalszerkezetekre fogni a ’Félre az útból’ sajátos pozícióját, megítélését: két évtized után, a stíluskeveredés korában, a lemez egyik legnagyobb erőssége, erénye idézőjeles eklektikája, azaz a dalok különböző stílje, hangulata, szövegei. A ’Félre az útból’ már címében is arra az akaratos, bizonyítani vágyó, saját hangját kereső, olykor dühös zenekar képét mutatja, amely saját kezével küzdötte fel magát a stílus hazai dobogójára, kazettáikat osztogatva az 1986-os Scorpions koncert előtt, plakátokat ragasztgatva a városban a bemutatkozó buliról. Habár később az ’Ítéletnap’-pal lett igazán kemény az Ossian zenéje – amelynek újkori párja ’A Szabadság Fantomja’, elég csak az olyan gyönyörűen odapakolt darabokra gondolni, mint a demós korszakból leporolt Metal-vihar vagy a Botrány-gyár –, a második nagylemezükön ez „súlyosság” a tempóban, és hektikus váltásaiban, a néhol egészen agresszív vokalizálási stílusban, a metaforikusan társadalomkritikus dalszövegekben érhető tetten, nem a bedurvított gitártémákban.

Habár Paksi Endre orgánuma ezen a lemezen még mindig az alkalomadtán sikolyokkal is tűzdelt ’Acélszív’-en megismert magasabb tartományban mozgott, már valamivel elmozdult azon középtartomány felé, amit az Ossian klasszikus lemezein (’A Rock Katonái’, ’Ítéletnap’, ’Kitörés’) megismerhettünk. Gyakran fülbemászó dallamívek helyett a nyers érzelmi töltetet helyezte előtérbe, mint például az Ossian történetében egészen egyedülálló nyitónótában, a Metal-kezelésben, amelynek „elmeintézeti parabolája”, kitörései, agressziója Paksi „szövegelésében” csúcsosodik ki. A zene hangzásvilága, ritmusa akár a speed metallal is rokonítható: „ösztönszülte mocskos rock’n roll” ez, ahogy Paksi énekelte az Ítéletnapban; „szétszakad minden, robban a csend most”. Pálvölgyi László basszusgitárja sem bújik meg a háttérben, szépen dörmög „elől”, mint később is oly sokszor az Ossian történetében.

Maróthy néhol agresszív, sodró, néhol egészen rockos riffelése, elnyűhetetlen, érzelemgazdag szólói még több teret és figyelmet kapnak, mint a debütlemezen, még a lemez slágerének tekinthető Bűnös város alaptémájául is egy olyan lendületes, magával ragadó riffet komponált, ami mai napig sem vesztett erejéből. A ’Félre az útból’ egy új tradíciót is meghonosított az Ossian-életműben, nevezetesen az instrumentális számokét, amelyekkel főként a 2000-es évekbeli Ossian-korongokon találkozhatunk (Sodrásban, V. Magyar Tánc). Ezekből kettő is jutott a második Ossian-albumra, a Valahol, messze egy mindössze másfél perces hangulatdarab, akusztikus felvezetéssel, elmélázó dallamokkal, míg a Fejlövés egy rendkívül pörgős dal, amelyben Maróthy technikáját csillogtathatja.

Ám az összképhez hozzátartozik, hogy a ’Félre az útból’ egyben az Ossian „pajzán”, játékos oldalát is teljes fényében, később talán nem is látott mennyiségben, direktséggel villantja fel. Itt lehet elsősorban arra a glames könnyedségre gondolni, amivel a Sex-invázió fogalmaz, de a Bűnös városban is vannak egészen cinikusan odaszúrt mondatok („Vadászó szemek, kapualjak éhes szája / Sok büszke szép nő, valaki őket is… unja”). A Tébolyult szombat pedig vérbeli bulisláger, másnapos visszaemlékezés, a Másnapos dal párja, csak itt még a csordavokálokkal megtámogatott ütős refrén, a vicces dalszöveg, és a rockos felszabadultság dominál, nem pedig a líra. De az ars poeticát megfogalmazó Ossian is pofátlanul laza és dallamos, melyben Paksi mellett a zenekar többi tagja is hallathatja hangját a mikrofon mögött. Ez a laza rock’n roll feeling kivételes módon pár számban összhangba került az Ossian ekkori külsőségeivel, a tépett, színes, glames ruházattal, a feltupírozott hajviselettel.

Habár első ránézésre úgy tűnik, mintha a dalszövegek terén a bibliai metaforák, történetek (Bűnös város, Átok, A Mérgeskígyó) adnák a vezérfonalat, a személyes kedvencnek számító, hipnotikus lüktető Itt vagyok nyíltsága leplezi le azt a tendenciának tekinthető igyekezetet, amellyel az Ossian mindig próbált valóságközeli maradni, hogy minél közvetlenebbül szólíthassa meg az átlagembereket konfliktusai, problémái, témái nyílt feszegetésével. A ’Félre az útból’ esetében a rocker identitás, a kívülállás, a rock’n roll életérzés definiálásán fáradozó szövegek (Rocker vagyok, A nyughatatlan, A törvényenkívüli, A magam útját járom, stb.) helyett a társadalomkritikus aspektus a meghatározó, amihez tökéletesen illeszkedik a Petőfi-vers, a Föltámadott a tenger imponáló megzenésítése (később ez is trend lett az Ossian-lemezeken, gondoljunk csak a Ballada a senki fiáról c. Villon-versre, vagy Wass Albert Véren vett országára). A Petőfi-vers az egész lemezt tömören jellemző alkotás is, hasonlóan apokaliptikus hangulattal, mint a torzításokkal operáló, középtempós Átok.

A ’Félre az útból’ az életmű fénytörésében inkább rövid, ám annál élvezetesebb zenei kitérő, amit az Ossian-stílust végérvényesen definiáló ’A Rock Katonái’ és az ’Ítéletnap’ követett. Sajnos, mint a zenekar történetében oly gyakran, ezúttal is lecserélődik a ritmusszekció a lemez megjelenése után, ám ezzel a váltással már egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy összejöjjön az Ossian „klasszikus felállása”, ugyanis Pálvölgyi Laci helyére Vörös Gábor basszusgitáros érkezett, Galántai Zsolt dobos helyére pedig Nagyfi Zoltán került.

A rock katonái (1990)

Az 1990-es év egy új világrend kezdetét jelentette, melyben az addig legnagyobb befolyással bíró szuperhatalmak egyike beleroppant a vetélytárs által diktált gazdasági verseny tempójába. Moszkvában megnyílt az első McDonald’s, a balti államok deklarálták a függetlenségüket, Magyarországon pedig megjelent az Ossian harmadik albuma, még mindig a Hungaroton gondozásában…

Az Ossian szerepe a magyar metal kultúrában, annak megteremtésében, fenntartásában és továbbhagyományozásában szinte leírhatatlanul nagy. Ha másért nem, hát éppen azért, mert ők voltak azok, akik egyáltalán bevitték a magyar köztudatba a metal zenét, mint lemezeket megjelentető, turnézó, a nagyközönség előtt is felvállalható zenekar. A banda ebből kifolyólag gyakorlatilag a mai napig is a legszélesebb körben ismert hazai metal csapat, még laikus körökben is – ebben a dicsőségben tulajdonképpen csak a Tankcsapdával kell osztoznia, bár a stílusbéli különbségek miatt ez sem egészen biztos.

Az Edda és a Bikini névtizedelős epizódjában némileg gondban voltam, hiszen ezeknek a zenekaroknak a muzsikája igen erősen épített a szövegekre, azok nem egyszer politikai, társadalomkritikus töltetére. Jómagam sosem tudtam így viszonyulni a zenéhez; amíg nem valami ultrakínos, értelmetlen szöveghalmazt tolnak az orrom elé, tőlem akármiről szólhat egy-egy dal, a zene lesz az, ami elviszi a hátán a produkciót (vagy nem). Ebből fakadóan számomra az Ossian majdhogynem egy biztos pont, hiszen a zene mellé egy, a maga módján egyszerű, ám ésszerű keretek között mozgó szövegvilág társul, ami a hagyományosan a metal által kedvelt témákat járja körbe – így a közös rajongásból fakadó testvériséget és összetartást, a metal romantikát, az italt, esetenként a fantasy világot.

Zeneileg a csapat érdemeit képtelenség elvitatni. Ilyen muzsikát akkoriban Magyarországon, de még Közép-Európában is csak elvétve lehetett találni. Elképesztő, mennyire sikerült levenniük a NWOBHM feelinget, ráadásul kifejezetten igényesen. Ebben véleményem szerint Maróthy Zoltánnak volt a legnagyobb szerepe, akihez hasonló képességű heavy metal gitárost akkoriba szintén képtelenség volt találni az országban. Elég csak megfülelni a ’67 című instrumentális nótát, melyről a kutya meg nem mondaná, hogy nem egy angol heavy brigád felvétele a nyolcvanas évek derekáról. Bár nem vagyok a zenekar történetének nagy ismerője, erősen hajlok arra a véleményre, hogy Ő teremtette meg a csapatnak azt a hangzásvilágot, ami felvette a versenyt a nyugati zenekarokkal – éppen csak pár év késésben, és a stúdiótechnika terén némi lemaradásban voltak.

Ami a szövegezést illeti, Paksi Endre valószínűleg szándékosan nem akar olyan témákról énekelni, amik esetleg elvárhatóak lennének a hagyományosan talán inkább szövegközpontú magyar zenekarok egy részétől. ’A rock katonái’-nak szövegvilágán is tökéletes érződik, mennyire a nyugati könnyűzenei kultúra hatása alatt állt ekkor a csapat, hiszen minden nótájuk a fentebb már felsorolt témák valamelyikét járja körbe. Személy szerint úgy vélem, talán több olyan nótára lenne szükség, mint A vérfarkas című horror/fantasy alkotás, másfelől viszont a rajongói közösség kiépítéséhez a hagyományosabb indulók sokkal jobban hozzájárulnak. Valószínűleg ez az Ossian sikerének másik nagy titka, ugyanis a dalaik java mintha kifejezetten a koncertekre elszántan járó közönségnek szólna.

’A rock katonái’ a maga idejében afféle visszatérés volt az Ossian részéről. Az őt megelőző ’Félre az útból’ című korong sokak szerint túlságosan is bonyolult megközelítéssel bírt, míg a katonás album inkább visszafordult az első lemez világához. Ennek megfelelően sikeresebb is lett elődjénél, valamint előrevetítette az ’Ítéletnap’ című albumot, valaha volt talán legsikeresebb lemezüket. Azt viszont ekkor még egyáltalán nem lehet érezni, hogy a banda évről évre jobban közeledik a szétváláshoz, ami után végül is megmaradnak a saját kis rajongói körük hősének – szép emlékké avatva a nyolcvanas évek legvégét és a kilencvenes évek elejét, a rock katonáinak néhány dicsőséges esztendejét.

Ítéletnap (1990)

     Az Ossian együttest is üldözi a magyar bandák sorsa: rengeteg rajongó az egekbe isteníti őket, míg mások finoman szólva is lefitymálóan szólalnak meg róluk. Az a dalszöveg, ami egyeseknek a világot jelenti, másoknak nevetségesnek hat (itt jelezném, hogyha egyes „nagy” külföldi csapat szövegeit lefordítanánk a szép magyar nyelvre, még nevetségesebbnek hatna, mint az oly sokat ostorozott hazai csapatok lírái – úgyhogy vigyázzunk, min hahotázunk oly jóízűen).

     1991-et írtunk, amikor napvilágot látott a Paksy-Maróty-Vörös-Tobola kvartett első közös lemeze.  Már megváltottuk a rendszert, és a boldog békeidők első évét éltük. Akármennyire is lehettek megittasulva az újdonsült demokráciától az Ossian tagjai, sikerült megalkotniuk a pályafutásuk legkeményebb, és szerintem legjobb darabját. Nagyfi Zoltán a ’Rock Katonái’ után elhagyta az együttest az Kalapács Józsi és az Omen kedvéért, így a dobok mögé Tobola Csaba ült be.

      Tehát egy igazi, zakatolós lemezről van szó, ami a heavy metal fogalmát tökéletesen kimeríti. Erőteljes, nyers, energiától duzzadó dalok sorakoznak egymás után, kegyelmet nem ismerve. Hatásként egyértelműen a fémes Judas Priest-et és katonás Acceptet említeném meg, ami már elsőre ordít a lemezről (még a borító is teljesen ’Painkiller’-es). Maróthy Zoli azért rendesen belecsempész egy kisIron Maiden-es hangulatot a szólókba és néhány galopp témát is megereszt a gitáron. Ez a lemez pontosan azok közé tartozik, amikbe szerintem még a legkukacosabb magyar ember sem köthet bele: egyszerűen úgy jó ahogy van.

     Ha már előrángattam, hogy néhol a magyar rock dalszövegei sokak számára válnak nevetség tárgyává, főleg ha még komolynak is szánják őket, de az ’Ítéletnap’ lírái valahogy nem hatnak sehol sem gagyinak. Paksi Endre pedig szinte tökéletes formát hozott: ahol kell karcos, ahol kell epikus…épp a  jó helyeken. Persze megvan a védjegyévé vált kiejtés, ami abból áll, hogy a szavakat dühödten a képünkbe vágja, mint aki az egész világra haragszik, és a szóvégeket pedig leharapja, ahogy azt a jól nevelt fenevadak teszik.

     Az én szerény véleményemet illetően az Ossian albumok közül, azért illeti az ’Ítéletnap’-ot a korona, mert első osztályú zeneírói teljesítményről tett tanúbizonyságot a kvartett. A szólók, a riffek mind azt a kort idézik, amikor még tudták a rockerek, hogy miről is szól a heavy metal. Nem giccseskedő, nem spiláz túl semmit. Öblös, mély tartományú hangzás, ami az egész lemezt súlyossá teszi. Igazi power szerzeményekként pörög az Ítéletnap, kvázi leszakítva a hallgatóság fejét a sebességgel. Nagyszerű indítás, a hallgatóság már azonnal tudja, hogy mire számíthat a lemeztől. Következik a katonás Szerelem Gyilkosa,és a metal korai korszakát idéző Motor Őrület, aminek a szövegét és maidenes gitárbetétjeit nem győzöm dícsérni. A Nincs Válaszban meghúzzák a tempót, és egy vérbeli bólogatós-menetelős dalt zúznak végig Maróthyék. Majd jön ismét gyorsabb tételként  A Törvényen Kívüli és a Viharmadár. Érdekes módon a sok kemény dal mellett épp a Magányos Angyal lett igazán híres a lemezről, ami lírai, melodikus témát ad, lassú témával és akusztikus gitárral. A két következő dal meglehetősen hasonlít egymásra, ami megbocsátható az Ossian-nak, hiszen már a lemez vége felé járunk, és az előzőek fényében még bőven hibahatáron belül vagyunk. Végül pedig a Rocker Vagyok…. Na, ezt meg ki nem ismeri? Minden rocker kocsma mélyéről ez zengett a zenegépből, mialatt néhány hosszúhajú srác teljes erőből rázta rá.

    Az ’Ítéletnap’ keménységével, fogós témáival beírta magát a magyar rock Pantheonjába. Én úgy érzem, ezek után jobb lemezt nem tudott alkotni a csapat, persze még így is voltak ragyogó pillanatok, de az ’Ítéletnap’ megfogta a ’80-as évek heavy metaljának velejét, és konzekvensen végigvette tíz dalon keresztül. Én úgy érzem ennél nagyobb dicséret nincs egy metal banda számára. Nemhiába lett első a Mahasz listán.

Kitörés (1992)

Miután a kilencvenes évek elején már hazánkban is forrt egy ideje a csőfarmeres, Puma-cipős thrash/death-hullám, az Ossian is szigorúbbra vette a figurát az ’Ítéletnap’-pal, ám annak az anyagnak nem volt olyan visszhangja, mint amilyenre akkortájt a sajtó és a zenekar számított, jóllehet a speed metalos címadót és a „húzónótának” nevezhető Magányos angyal balladát néhányszor műsorra tűzte a tévé. Az 1992-ben napvilágot látott lemez nem véletlenül kapta a ’Kitörés’ címet: a laza szövegi koncepció alapja egyrészt a kisemberek keserves élethelyzetéből illetve a skatulyákból való kiszakadást jelenti, másfelől pedig maga az együttes vágyott nagyobb népszerűségre, afféle kitörésre. A fekete alapon pirosan szikrázó albumcím pókhálós üvegrepedése is erre hajaz, hozzáteszem, igen látványosan. (Számomra egyébként mind az ’Ítéletnap’, mind a ’Kitörés’ frontképe tetszetősebb, mint a kétezres évek Ossianjának túlzsúfoltan futurisztikus és steril számítógépes grafikái.)

Az ’Ítéletnap’ megjelenését követően a banda életében jelentős változást hozott, hogy az addigi menedzserükkel, Szabó Endrével elváltak útjaik, tudniillik úgy érezték, jobb, ha saját maguk veszik át az Ossian irányítását. Ekkor azonban Tobola Csaba bevonult a seregbe, ám az otthonmaradt tagok akképp döntöttek, hogy – mivel nagyon összeérett a gárda – nem keresnek új ütőst, inkább némi szünetet iktatnak be: ennek okán ugyan elmaradt az őszi turnéjuk, de nem ültek tétlenül, azonnal nekiláttak a soron következő album megírásának. Újfent a törökbálinti Schmidt Stúdióban dolgoztak egy teljes hónapon át Rozgonyi Péter hangmérnök bábáskodása mellett, majd megszületett a ’Kitörés’. Más irányt is vett, mint elődje, a fent tárgyalt, szikárabb ’Ítéletnap’: hangzás terén nagyot léptek előre, és a dallamos, többszólamú vokálok felbukkanása is kuriózumnak számított (Paksi Endre több helyütt négy szólamot is felénekelt), hisz azelőtt nemhogy Ossian-anyagon nem hallhattunk ehhez hasonlót, de a korabeli hazai heavy metal csapatok sem éltek ilyesmivel.

Ezek a vokáltémák már a nyitó Legyen miénk az élet-ben felütik fejüket, a szolidan kétlábgépes refrén pedig egy igazi koncertfavorittá léptette elő ezt a dalt. Ugyanez elmondható az az idő tájt akár még power metalnak is titulálható Ok nélkül lázadó-ról, itt már rendesen kattog a duplázó, ahogy illik, a riffelés terén nekem a Judas Priest neve ugrik be, a refrén viszont – főként mai füllel – kissé gyermetegnek hat, akkor azonban nagy keletje volt ezeknek a csordavokál-jellegű énekmegoldásoknak. A Pokoli hajsza, 2020-at a setét tónusú Mad Max-filmek ihlették, ám csupán a szövegében sikerült valamelyest megközelíteni az apokaliptikus hangulatot, azt sem túl cizellált formában; a dal egyébként nem egy nagy megfejtés, de a kellemetes akusztikus finomsággal nyitó, majd vágtázó speed metalban kitörő tétel igazi headbanger darab. Kár, hogy az amúgy tényleg tenyészbika módjára túró számot Paksi nem tudta megfejelni egy a fülből kitörölhetetlen refrénnel, ahhoz kevés ez az oktávszám. ’92-ben a Helloween épp saját maga sírgödrét ásta, a Smells Like Teen Spirit már javában hódított, de kishazánkban azért még beindultak a nyakizmok az effajta sebességmániás vadulásokra.

A puritán Téged vár-ban érzésem szerint erősen kilóg a lóláb, zeneileg nem elég izgalmas, a dalszövege viccnek is rossz („A légkör roppant feszült / Abszolút gondterhes / A nővéred csak zokog / Mert megint újra terhes”), és bizony az „óóó-zós” vokálcsodák már akkoriban kérdő homlokráncolást idéztek elő minden jobb érzésű rockernél. Viszont mindenképp említésre méltó az Úton című instrumentális, amely úgy tökéletes, ahogy van, Maróthy Zoli itt aztán jól kiélhette Steve Vai-mániáját! Az Érezd jól magad a felszínes, pénzszagú, média-manipulált világot állítja pellengérre, s mindez rendben is volna, ha a szövegi tartalmat nívósabb köntösbe csomagolják. Tisztában vagyok vele, hogy egy Ossian esetében a „standard” hiányosságokat – énekhang, dalszövegek – nem sok értelme van kidomborítani ennyi év távlatából, hiszen mindezek már amolyan védjegyszerű sajátosságokká formálódtak az idők során, ám a józan kritikus azt mondatja velem, hogy bármennyire is népszerű és nagy múltú zenekarról szólunk, a kettős mércét itt is alkalmazni szükséges.

Ahogy az esetben is, hogy míg a Maróthy által felénekelt Nézz rám éppen az ének fogyatékosságai miatt nem tud meggyőzni, addig a Szenvedély viszont nyomban néphimnusszá vált, köszönhetően egyrészt a fiatalokat megszólító szövegének és azonnal ható, emlékezetes dallamainak, másrészt a színes-szagos klipjének, amellyel minden tizenéves könnyedén azonosulni tudott akkoriban. Érdekes, hogy bár nem egy bergmani mélységű kisfilmről beszélünk, manapság, azaz húsz évvel később is találni ennél fapadosabb videókat.

A ’Kitörés’ sikere aztán arra ösztönözte a kiadót, hogy egy válogatáslemezt jelentessen meg, amely szolidan ’Best Of 86-92’címmel látott napvilágot, rajta egy vadonatúj számmal (Földöntúli show) és néhány klasszikus újravett verziójával. A ’Kitörés’ pedig az első Ossian anyag volt, amely CD-n is megjelent a hagyományos bakelit és műsoros kazetta mellett, s ezenkívül a Mahasz 40-es toplistáján a 8. helyezést érte el.

Fémzene (1999)

Amikor szerkesztő kollégáim jelezték, hogy a 25 éves Ossian zenekart a Hard Rock Magazin egy, a magyar zenekarok munkásságát bemutató sorozat következő részével szeretné ünnepelni, azonnal a ’Fémzene’ jutott az eszembe. Igen a ’Fémzene’, mivel ez az album mérföldkő volt a csapat életében és véleményem szerint az egyik legjobb Ossian lemez. Öt évvel a zenekar búcsúja után Paksi Endre, az akkor Wellington zenekar élén álló alapító úgy döntött, itt az ideje a visszatérésnek. Megkereste egykori zenésztársait, akik egytől-egyig nemet mondtak a felkérésre. Hogy miért történt ez így, talán soha nem tudjuk meg, mindenesetre a csapat frontembere nem sokat habozott azzal, hogy könyörögjön a muzsikusoknak, sokkal kézzelfoghatóbb megoldást talált. Két Wellington zenészt másik két kiváló hangszeressel kiegészítve 1998. június 14-én megrendezte a visszatérő bulit az E-klubban, ahol olyan fogadtatása volt a bandának, amire senki nem számított. Nem is volt kétséges, az Ossiannak létjogosultsága van a magyar metal színtéren, így a banda együtt maradt és egy évvel később megjelentették az első újkori Ossian lemezt, ’Fémzene’ címmel. A’ Fémzene’ nemcsak egy visszatérő album, de a kilencvenes évek végének is igazi metal korrajza. A heavy metal 1997-re tehető újra virágzásának minden eleme benne van ebben az anyagban. Kőkemény riffek, nagy ívű dallamok és elgondolkodtató opuszok. Endrében egy év elteltével sem csitult el a csalódás, a düh vagy a dac a visszautasítottság miatt, amit az első két dalban nevek nélkül, de teljesen egyértelműen közvetlenül a címzettekhez juttatott el. Ezek közül az Amikor még… a teljes csapatnak, míg a Divatember egy embernek szól. Most, hosszú évek után visszahallgatva a dalokat egy párhuzam jutott eszembe. Annak idején Lőrincz Tibi is írt hasonló üzenetet aJaguár zenekarban, egykori Stress zenekarbeli társainak Lelketlen fazonok címmel. A dolog pikantériája később az lett, hogy az újjáalakultStress is bevette a repertoárjába a dalt, majd amikor úgy adódott, az egykori címzettek adták elő azt a koncerteken. Nem tudom, az Ossian esetében megvalósulhat-e ez valaha, de ahogy én látom a dolgokat, ennek az esélye egyenlő a nullával. Viszont térjünk inkább vissza az eredeti mezsgyére, ugyanis a ’Fémzene’ tartogat még sokkal elgondolkodtatóbb és tartalmasabb műveket is. Gondolok itt a Másik világra, ami egy öngyilkos utolsó perceit tárja elénk, hátborzongató igazságokkal és kérdésekkel, de akár a Zsoldos, vagy a Szenvedély II dalok mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy Paksi Endre dolgozószobájának asztalán nem egy halom metalszöveg klisé foglalt helyet annak idején. És akkor engedtessék meg, hogy pár szóban kitérjek a zenére is. Magánvéleményem az, hogy ez a csapat volt a legütősebb Ossian felállás, ráadásul ezzel a bandával mindössze ez az egy lemez készült, hiszen a ’Gyújtópontban’ albumon már az egykori Sámán gitáros, Wéber Attila vette át Cserfalvi „Töfi” Zoltán helyét. Töfi és Ricsi gitárjátéka meghatározó a korongon, igaz előbbi nem tudja soha letagadni, hogy a Vas Szűz fanatikusa, de itt annyira finoman vannak jelen a példaképek hatásai, hogy az még jót is tesz a lemeznek. Ráadásul ez az Ossian korong nem a megszokott törökbálinti stúdióban készült, ami egyáltalán nem hátránya a lemeznek. Az anyag produceri munkáin hárman osztoztak (Paksi Endre, Rubcsics Richárd, Cserfalvi "Töfi" Zoltán), ami szerintem kimondottan előnyére vált. A ’Fémzene’, ahogy a címe is mutatja, igazi nyers metal lemez, ami nemcsak az Ossiannak lehet az egyik büszkesége, de szerintem ez a korong az egyik legjobb magyar metal album is.

Gyújtópontban (2000)

A 'Gyújtópontban' érdekes állomásává vált a csapatnak: jóllehet, maga Paksi Endre nyilatkozta többször is, hogy mellényúlás volt a hangzás – és ennek megfelelően egy-egy újramasterelt szám fel-felbukkant a többi Ossian lemezen - , már maga az újrafeldolgozás igénye is jelezte, hogy zeneileg nemigen lehetett és lehet az anyagba belekötni, nem beszélve arról, hogy a számok között az újradefiniálást jelentő Ossian himnusz – visszatekintve a korábbi idők kissé nyersebb, thrashesebb megközelítésére – azóta is kedvelt darabja a koncerteknek.

Sokakkal ellentétben én a második korszakos Ossiant jobban kedvelem, annak ellenére, hogy legutóbbi kritikámban a korai évek egy-egy keménykötésűbb, nem annyira patikamérlegen adagolt zabolátlanságát kértem számon: az a fajta, dallamokra épülő, de a kellő dögöt sem nélkülöző heavy metal már itt, a 'Gyújtópontban' lemezen is tulajdonképpen teljes pompájában kalapálja le a szinkópát a fejekben – ráadásul a garázs hangzás paradox módon még hozzá is tudott valamit tenni a különösebb cizelláltságot nélkülöző, átlag három percre szabott metal-himnuszokhoz. A felállás, mint tudjuk, ennél a lemeznél kezdett megszilárdulni a Sámánból érkezett Wéber Attila bekapcsolódásával, de az elkészült produktum így is olyan egységet mutat, melyet nem kellett további összekovácsolással szilárdabbá varázsolni.

Jóllehet, Endre szerint – és szerintem is – a Titkos Ünnep volt a csapat életében az a fordulópont – mind zeneileg, mind az elfogadottság szintjén -, a Gyújtópontban is kiemelkedő színvonalon szolgáltatta azokat az elvárt paneleket, melyek az ezredforduló tájékán a sikerhez vezethettek. Elég csak a nyitó triumvirátus dögös, mégis emlékezetesen dallamos világteremtésére gondolni, véleményem szerint azóta sem sikerült ilyen színvonalú kezdéssel bombát robbantani Ossian lemezen.

Slágerekben pedig nem volt hiány:  játékos, metalba csomagolt rock ’n roll – Ha másnak születtem volna, blues riffel induló, powebe szigorodó kioktatás - A nagy kérdés -, a végtelenségbe torzított  legendateremtés – Az éj királya, és persze már a címében is könnyedséget ígérő, tipikus Ossian életkép, a Dr. Rock, máig fémszíveket dobbantó, egyszerűségükben is célratörő himnuszok. Érdekes módon, a slágerek mellett a riffek szokatlan keménységgel és nyersességgel teremtettek olyan ambivalenciát, amit aztán – ennyire jól eltalált arányban – csak néha sikerült reprodukálni. Most visszahallgatva az albumot, én nem bánnám, ha egy ilyen spontánnak tűnő, nyers és magával ragadó alkotás röppenne ki az Ossian-műhelyből az utóbbi évek kifinomultabb, ám mesterkéltebbnek is tűnő albumjai után. A Gyújtópontban a leírtaknak megfelelően egy ereje teljében lévő, „éhes” csapatot idézett, nem véletlen, hogy következő albumukkal megalkották a magyar heavy metal szerintem egyik csúcsalkotását, melyet azóta is csak titokban ünnepelhetünk.

Titkos ünnep (2001)

2001-ben a 15 éves születésnapot a banda egy jubileumi bulival ünnepelte, majd érkezett a ’Titkos Ünnep’, az Ossian újkori történetének harmadik, és talán legjobban sikerült albuma. A felállás nem változott a ’Gyújtópontban’ legénységéhez képest, s talán ez is eredményezte azt, hogy a csapat pályafutásának egyik újabb kiemelkedő albuma készült el. A Paksi-Wéber-Rubcsics dalszerzőtrió egymást inspirálva, a későbbi megfáradásnak jelét még nem mutatva tudott remek dalokat összehozni, melyek évek múltán is a koncertprogram fontos részét képezték.

Ez volt az első lemez, ami Küronya Miklós hangmérnökkel készült, így a megszólalás is végre erőteljesebb lett, mint a korábbi anyagokon. A 14 dalt tartalmazó, 44 perces anyag egy finom introval vezeti fel a hangulatot, mely után a Szerelmed Pokla szélvész sebességével, és erőteljes nyitásával azonnal falhoz szögeli a hallgatót. Így kell egy heavy/power metal albumot kezdeni! Alapvetően a lendület, és a dinamika uralja az albumot. A Szív és az Ész, az Emlékek Völgye, az Utazás, vagy az Ősök Vére tipikusan Ossianos, azonnal ható, himnikus tételek. Üdítő váltást jelent a bluesosan induló, lassan hömpölygő, ám súlyával „hódító” Pogány Ima, illetve a banda hagyományaihoz remekül illeszkedő gyönyörű ballada, a Nincs Menekvés.

Az egyik legérdekesebb tétel a rock-metaltörténelem kiemelkedő dalainak címeit, illetve együtteseinek neveit  mixelő, tisztelgésnek szánt Ezer Dal, Száz Csillag, melyen talán a leginkább tetten érhető a 97-től startoló, a korszakban épp topon leledző europower őrület hatása. Videoklip a korong legerősebb középtempós szerzeményéhez, A Veszély Rabjához készült, mely után a Végzet Kapujában szépen zárja le a lemezt. Bónuszként A Szív és az Ész angol nyelvű verziója is helyett kapott a ’Titkos Ünnep’en. Sajnos a dolognak folytatása nem lett, a kacsintgatás a nemzetközi vizek felé nem hozott eredményt. Az album egyik erőssége Rubcsics Ricsi gyönyörű, érzelemteli játéka, ugyanakkor a feszes riffek sem hiányoztak a nótákból.

A borítót Havancsák Gyula készítette, akivel később is többször dolgozott együtt a banda. A ’Titkos Ünnep’-pel az Ossian a végső lépést is megtette azért, hogy újra a hazai heavy metal színtér vezető csapata legyen. Az év végén a basszusgitárosi poszton Jakab Viktort a Falanxból érkező Erdélyi Krisztián váltotta, ezzel pedig ki is alakult a banda mai felállása.

Árnyékból a fénybe (2002)

Az Ossian azon kevés magyar zenekar számát gyarapítja, amelyeknek kétszer is sikerült önerőből a hazai rockzene csúcsára felküzdenie magát, ezáltal több generáció számára is meghatározó, ikonikus-kultikus együttessé válva. Míg a régebbi rajongók számára ’A Rock Katonái’ vagy az ’Ítéletnap’ lehetett a definitív Ossian-lemez, addig az évezredforduló tájékán újra beinduló Ossian-szekér legjobb lemezeinek a 2001-es, nagysikerű ’Titkos ünnep’, és azt azt követő ’Árnyékból a fénybe’ számít, amelyek újfent képesek voltak zeneileg-szövegileg megszólítani a fiatalságot. Előbbi az egyik legerősebb magyar heavy metal lemez, utóbbi pedig méltó párja, a duónak közösen pedig sikerült bebetonozni az Ossian „második korszakának” stílusát, bár egyben olyan magas lécet állítottak fel minőség terén, amit azóta sem sikerült átugrani a formációnak.

A ’Fémzene’ súlyosabb, középtempó felé kacsintgató (Divatember, Csak fémzene), tradicionálisabb heavy metal dalai és a ’Gyújtópontban’ lazább, oldottabb eresztései (Rock ’n roll démon, Ha másnak születtem volna) után a ’Titkos ünnep’ az európai power metal felé fordult, pörgősebb, újszerűbb megközelítéssel. Az ’Árnyékból a fénybe’ ezt a vonalat mártja egy egészen sajátos hangulatvilágba, amelyben az elmúlás, a melankólia, a szerelem és más impulzusok, tónusok keverednek-kavarognak szabadon. A dalszövegek is ezeket a témákat járják körül, nem az Ossiantól megszokott, a kívülállás, egyediség, szabadság(vágy) kijelentései, hanem befelé forduló, az egyén érzelmi világát vizslató szövegek születtek.

Ehhez az idézőjeles érzelmességhez passzolnak kiválóan a Rubcsics-Wéber duó „ikergitáros dallamszólói”, és a ’Titkos ünnep’ megjelenése után érkezett Erdélyi Krisztián domináns, dörmögő basszusgitár-játéka. Bedurvított riffek helyett inkább a melodikus lead témákra helyezték a hangsúlyt, elkanyarodva a tradicionálisabb ’Fémzene’ vonaltól. Még az olyan monoton ritmusú dalhoz is sikerül megkapó, izgalmas dallamíveket tapasztaniuk, mint Az egyetlen, és talán az sem véletlen, hogy az albumot reprezentáló klipes dal A tél hercegnője, egy lassú, elégikus lírai lett. Igaz, a másik videó a 15 percre forgott, erre a harapós, morcosan riffelő dalra, amely előrevetítette az elkövetkező albumok karcosabb, málázó, de nem középtempós dalait (Fortissimo, Botrány-gyár).

Töltelékdal erre a lemezre nem került, nagyon összeszedett, lényegretörő, eltalált számok sorakoznak rajta, amelyeket Paksi Endre talán legjobb énektémái díszítenek a „második korszakból”. A Szikrák a szélben és a címadó dal kebeldagasztó refrénjei, a Végállomás motel hajlításai, vagy a rendszeres őszi lemezmegjelenési dátum hangulatvilágához kiválóan passzoló Őszi eső szomorkás dallamai mind Paksi legjobb pillanatait gazdagítják. Habár szüksége nem volt rá, hiszen a középkorú énekes orgánuma a 2000-es évek elején remek formát mutatott, több dalban kísérletezgetnek effektezéssel, gondoljunk akár a Szikrák a szélben torzításaira, akár A hosszú álom hanghatásaira. Emellett például a Végállomás motel menetelős dallamait némi billentyű színesíti a háttérben, a lemez két balladájában, A hosszú álomban és A tél hercegnőjében pedig vonósok is hallhatók.

Míg az ezt követő ’Hangerőmű’-n kissé egybefolynak a dalok, kevésbé karakteresek, addig itt minden dalnak könnyen megjegyezhető, önálló identitása van. Míg néhol egészen domináns egyfajta szomorkás, keserédes atmoszféra, addig a dalok többsége rendkívül pozitív kisugárzással bír, lásd az Életed filmjét, amely akár a ’Titkos ünnep’-re is könnyedén felférhetett volna stílusával, vagy a lemezt lezáró Ha kiszállnék-ot. A valódi mátrix a zenekartól megszokott médiakritikus, kissé agresszívabb, de gitármelódiákkal telepakolt dal, A tigris könnyei nagy ívű refrénjel kápráztat el – az erős kórustémákba nemcsak a gitárosszekció, hanem a fél Obstruction zenekar tagjai is besegítenek, a gazdag vokáltémák a ’Kitörés’ és az ’Keresztút’ lemezeket idézik.

Az ’Árnyékból a fénybe’ zeneileg az újkori Ossian egyik csúcspontját jelenti, ám közönségsiker szempontjából még volt feljebb: a Mahasz-listás helyezések alapján mind az ezt követő, metalosabb, direktebb ’Hangerőmű’, mind a több balladát és pár nagyon eltalált, gyors dalt (Tűzkeresztség, Legyél több!!!) is jobban teljesített. A dobogós helyezések a legutóbbi négy lemeznek is kijártak, jelezve, hogy a közönség szemében továbbra is vezető pozíciója van az Ossiannak a hazai rock és metal szcénában.

 VÉGE

További Ossian lemezkritikák:

Örök tűz (2007): http://www.hardrock.hu/?q=node/4493
Küldetés (2008): http://www.hardrock.hu/?q=node/8106
Egyszer az életben (2009): http://www.hardrock.hu/?q=node/10490
Az lesz a győztes (2011): http://www.hardrock.hu/?q=node/15585