Edenbridge: The Grand Design
írta Tomka | 2006.07.04.
Megjelenés: 2006
Kiadó: Massacre Records
Weblap: www.edenbridge.org
Stílus: melodic metál
Származás: Ausztria
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Melodikus metál, csodálatos hanggal rendelkező női énekes, tehetséges férfi zeneszerző, nagyzenekari betétekkel és nagy ívű kórusokkal megfűszerezve. Röviden így lehetne jellemezni az osztrák Edenbridge-t (érdekes módon itt vannak a szomszédban, ám tudtommal még nem jártak turné keretében Magyarországon, sajnos). Nagyon ismerős felállás, nem? Szinte egy az egyben rá lehetne húzni a mostanában szappanoperában utazó Nightwish-re is. Vannak bizonyos stílusok, amikben sajnos szinte minden zenekart a leghíresebbhez, vagy az úttörő zenekarhoz hasonlítanak, mint pl. a progresszív metálnál a Dream Theaterhez, ill. az összes női énekessel felálló heavy metált a Nightwish-hez, néhol jogosan, néhol jogtalanul, de sokszor minimum idegesítő módon, ugyanis a stílus könnyebb belövése miatt nagyon gyakran erőltetett hasonlatok kerülnek elő, mivel nem tudnak elszakadni a kiindulóponttól. Természetesen majdnem minden zenénél vissza lehet ásni a gyökerekhez, ám ez gyakran szőrszálhasogatás, pláne egy olyan zenekar esetében, mint az Edenbridge, ahol a fentebb leírt hasonlatosságok ellenére is már rögtön hallható a különbség, ebben az esetben a Nightwish-hez képest, ugyanis a fő agytröszt, Lanvall már az első albumon olyan sajátos hangzást tudott létrehozni kedvesével, az énekes Sabine-val, ami kisebb túlzásként, de a szokásos hasonlattal élve, mérföldekről is felismerhető. Viszont ha már így belekeveredtem, nem kerülhetem ki az összehasonlítást: az első, és legszembetűnőbb különbség a két zenekar között az énekesnők hangjának kvalitásai: míg Tarját sokszor vádolták a túlzottan operás énekléssel, amit én gyakran "hidegnek", ill. távolságtartónak érzek (természetesen elismerve fantasztikus adottságait), Sabine esetében azonban ez a vád fel sem merülhet, ugyanis az ő éneke sokkal érthetőbb, hangja karizmatikus volta mellett jóval "melegebb": az együttes "angyalinak" szokta nevezni, ezáltal saját stílusukat pedig "angelic bombastic metal"-nak definiálják. A másik fő különbség pedig a zene előadásában és megközelítésében rejtezik: míg a Nightwish a nagyzenekari felfogás ellenére is alapvetően a metálos jelleget hangsúlyozza, addig - érzésem szerint - az Edenbridge zenéje rockosabb, ha szabad ilyet mondani, musicalesebb megközelítésű. Az albumot két epikus, nagyobb lélegzetvételű szerzemény, a Terra Nova, és a címadó The Grand Design foglalja keretbe, mindkettő tartalmazza, és kiválóan mutatja be az Edenbridge zenéjének fentebb említett sajátosságait. A bandának - saját bevallása szerint is - ez a leginkább vokál orientált lemeze, amit jól tükröz Sabine hangjának abszolút előtérbe helyezése, ill. a hatalmas mennyiségű háttérvokál és kórus, amikért Robby Valentine és Karl Groom voltak felelősek, akik mindketten játszanak egy-egy szólót a nyitószámban. Az album talán egyik elsőre leginkább fülbemászó számában, a Flame of Passionbe Lanvall a "tolvajtól lopni nem bűn" mondást kicsit másképp értelmezve és átalakítva a "magamtól lopni nem bűn"-re egy kb. fél perces szólóbetétet helyezett át az első lemezükről, így újból megállapíthattam, hogy régen is milyen kiváló és dallamos szólókat tudott írni. Heavy metál albumok kapcsán gyakran szokott negatívumként szerepelni a bandák által kényszeresen erőltetett "kötelező lassú". Ha szabad az Edenbridge-t heavy metál együttesnek titulálnom, akkor itt az ilyen típusú számot abszolút pozitívumként lehet elkönyvelni, ugyanis Sabine hangja megadja azt a nélkülözhetetlen pluszt az ilyen típusú számokhoz, ami általában giccses és tartalmatlan voltuk miatt elveszik. A hangzásra és a körítésre szintén nem lehet panasz, a borító pedig, ahogy már azt Lanvalléktól megszokhattuk, ismét gyönyörűre sikerült, hogy ne csak a halló- de látószerveit is elkápráztassák a szépségre is éhes metálrajongóknak.
Legutóbbi hozzászólások