Wisdom: Judas

írta Tomka | 2011.04.21.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Nail Records / HammerWorld

Weblap: www.wisdom.hu

Stílus: heavy/power metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

10 év, 2 kislemez, és most már ugyanennyi nagy: annyi biztos, hogy a Wisdom nem sieti el a karrierépítést, ám úgy tűnik, a kimért munkatempó hálás a tradicionális power metal iskolában, ahol – ahogy mondják, úgy is van – többnyire már mindent el- és feljátszottak. A maximalizmusnak esetükben így nem ára, hanem eredménye van, köszönhetően a ’Wisdom’ EP-nek, ami a címadó dal gyorsaságával és elegáns epikájával rajzolta fel magát a hazai heavy metal szcéna térképére, illetve a 2006-os ’Words of Wisdom’ nagylemeznek, ami bebetonozta az akkor még Nachladal Istvánnal felálló zenekart, mint a „legígéretesebb magyar heavy metal csapatot”. Nos, azóta elpergett öt év, Nahi ment, Kiss Zoli kisegített, a Wisdom évente pár koncertet leszámítva pedig hallgatott, mert énekest keresett, és mert megtehette, hiszen azon kevés zenekar egyike, amely – lemez- és koncertdömping ide vagy oda – relatív inaktivitása ellenére sem esett ki a metal fanok szürkeállományából.

Pár év késéssel, de végre megérkezett ’Judas’ is, egy ügyes marketingfogással (az énekes kilétének titokban tartásával), Mats Levénnel, és a már megszokott képi-, szövegbeli- és dallamvilággal. Szerencsére a hangzás is az elvárt színvonalon mozog, a nyitó Fallin’ Away From Grace úgy dörren meg, ahogy az a gonosz Júdás paptól elvárható, pláne, a középtempóra esküdő Somewhere Alone riffje is döngöl rendesen. A ’Judas’ kamatoztatja az eddigi Wisdom-kiadványok közül a legtöbbet a Kovács Gábor gitáros által kreált, letisztult hangzást: míg a ’Words of Wisdom’ dalai néhol egészen rockosan simogatták a hallójáratokat (Reduced To Silence, Take Our Soul), addig a ’Judas’ összességében egy karcosabb, „metalosabb”, „agresszívabb” anyag. Talán nem véletlenül választották klipes dalnak a Masquerade kistestvérének tekinthető, de tempó tekintetében még azt is kenterbe vágó Live Forevermoret. Habár megőrizték a ’Words of Wisdom’ azon hagyományát, hogy már a nyitó lead gitár témának szigorúan fülbe kell másznia (Age of Lies, Silent Hill, The Prodigal Son), mintha majdnem az összes dalra rápakoltak volna egy plusz adag kraftot.

A ’Judas’ „trükkje”, hogy ezzel párhuzamosan talán még jobban rágyúrtak a kórustémákra, igaz, az előző lemeznek sem kellett szégyenkeznie e téren (ld. például Holy Vagabond), ám a második eresztésükön mintha öblösebben, teltebben, nagy ívűbben szólalnának meg a javarészt a refrénekben teret kapó kórusok – ráadásul aki hiányolja Kiss Zolit a zenekar éléről, a 4 tagú énekkarban őt is megtalálhatja. És igen, úgy tűnik, a Wisdom Nagy Gábor személyében végre „felfedezte” a hozzá leginkább passzoló énekest, aki Nachladalhoz hasonló kaliberű dalnok (a Heaven and Hellben például könnyen össze lehetne keverni őket), magas hangtartományban magabiztos, kristálytiszta orgánummal és műfaji alapkövetelménynek számító dallamérzékenységgel. Produkciója számomra valahogy változatosabbnak tűnik Nahiénál, talán a gyakoribb hajlítások miatt, ráadásul a kitartott magasak, ill. a fülbe ragasztható melódiák terén is simán felveszi a versenyt elődeivel Mr. Crossfader. Amolyan bonuszként pedig ott van még a lemez sokáig titkolt aduásza, Mats Levén (ex-At Vance, ex-Therion, ex-Malmsteen) is, aki Júdás szinkronhangjaként teszi felejthetetlenné a címadó szerzeményt. Az albumot záró, majd’ 7 perces dal egyébként is csúcspont, a ’Judas’ talán legizgalmasabb alkotása, amely az átlag Wisdom-daloknál hajszálnyival összetettebb szerkezet, a karcos, mégsem modernkedő gitártéma, a magasakat ellenpontozó „gonoszabb” énekhang, és a gyönyörűre komponált epikus refrén kombinációjával a jövőbeli utat is kijelölheti a zenekar számára.

A Kovács Gábor-Galambos Zsolt gitáros duó szólói továbbra is a stílus esszenciáját nyújtják, a gyorsan letekert, klasszikus virgáktól kezdve (Fallin’ Away From Grace, Age of Lies) az elnyújtott, érzelmesebb darabokig (Somewhere Alone, Wander The World). Ellenben Ágota Balázs dobtémáival, amelyek még a heavy metal alapkövetelményeihez képest is egysíkúak, a kreativitás szikráját nélkülözve kísérik le a melódiákat és a tempót, ami a szélvész-számoknál (At The Gates, Live Forevermore) még nem is lenne annyira feltűnő, a középtempós, málházós daloknál viszont nagyon szembe-, vagyis fülbeszökő. Hasonmód, a legfőbb kritika, ami (részemről) a ’Judas’-t érheti, hogy két-három hallgatás után túlzottan hamar válik kiszámíthatóvá, ami mondjuk anno egy Strain of Madness vagy Fate esetében nem áll fent. Azaz, ha hallottad egy-egy szám első harmadát, a gitártémát és a refrént, akkor meglepetések garantáltan nem fognak érni a hátramaradó időben, túlzottan szigorúan követik a stíluspaneleket. Ennek ellenére a Fallin’ Away From Grace, a líraian nyitó, majd az egyik legmegkapóbb refrénbe torkolló Heaven and Hell, vagy az „ugrálós” tempójú Silent Hill és társaik gondoskodnak róla, hogy a ’Judas’ még így is a hazai mezőny talán legerősebb idei nehézfém-lemeze legyen.

Pontszám: 7