Ossian: Az lesz a győztes

írta garael | 2011.04.10.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Hammer Records

Weblap: http://ossian.hu

Stílus: Heavy metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha az Ossian valamelyik nyugati országban alakult volna meg (hát mi, felfedezte volna őket a H. Sanyi), a heavy metal első aranykorának idején és ezzel az induló örökséggel – valamint anyanyelvi angollal, egy menedzsmentalapú karrieregyengetés támogató célközpontúságával… Keressünk csak egy hasonló „mederben” mozgó, hasonló nagy múlttal rendelkező csapatot, és ne is menjünk messze: én elsőre UDO-t kapnám ki a kalapból, ő az, aki megegyező kompromisszum mentességgel ropogtatja a riffeket több, mint húsz éve, egy olyan környezetben, ami jóval toleránsabb, nagyobb mozgásteret adó közeget biztosít az „ősmetalnak”. Ebben a közegben az évek óta tulajdonképpeni változatlanság nem a fejlődés igényének, vagy képességének a hiányát, hanem a patinát és az értékstabilitást „rója fel” a csapatnak a mindenkori tisztelet zálogaként. Kritikának természetesen kell lennie, de nem olyan prekoncepcióval, ami eleve elutasítja a stílus minden értékét, és olyan képességek hiányát veszi számba, aminek létét nem lenne fair számon kérni.

Persze lehet azt mondani, hogy UDO az Accepttel a power metal alapjait rakta le – ez igaz, ám meggyőződésem, hogy az Ossiannál viszont jelenleg jobb zenészek koptatják a hangszereket, ennél fogva tehát 1:1 – még akkor is, ha UDO Európa-konform rutinja és tapasztalata behozhatatlan előnyt jelent. Mondhatjátok, hogy ezeket a szavakat az elfogultság írattatja velem, de mit csináljak, ha pusztán a dallamokat, hangszeres megoldásokat, a szövegeket, és az értékstabilitást nézem, nem találok túl sok különbséget a két csapat között.

Azt hiszem, a fenti sorok bizonyítják, nem vagyok Endréék cinikus kritikusa, alapvetően azokhoz tartozom, akik jóindulatú drukkal viszonyulnak a csapathoz, még akkor is, ha az utóbbi évek lemezeit már nem találom olyan karakteresnek, mint az újjáalakulás utáni időszak valóban meghatározó alkotásait (de ez igaz UDO-ra is). Mit is kapunk az új albumtól? Tulajdonképpen ugyanazt, amit a múltkoritól. A hangvétel talán egy kicsit optimistább, néha meglepően laza témákkal is találkozhatunk – A viharban létezett egy súlyosabb EDDA slágernek is elmehetne –, a Negyedszáz refrénformálása viszont egy korábbi Ossian sláger újrahasznosítása, ami nem baj, meghallgatjuk még egyszer. Természetesen ismét van kétlábdobos power-speed téma – Végsebesség, Démon hajó – és a csapat erősségei közé tartozó líra, valamint – ismét hangsúlyozva az UDO analógiát – egy komolyzenei klasszikus – Caprice 24 – feldolgozása, melyben Rubsics Ricsi remekel (kíváncsi lennék rá egy kissé thrashesebb környezetben, látva a kedvenc bandáinak névsorát). Endréék biztosan hozzák – úgy is mondhatnánk rutinból, ha nem érződne a játék szeretete a dalokból – a megszokott minőséget, formát: talán ez is a legnagyobb baja az albumnak. Nincs egyetlen olyan momentuma sem, ahol felkapnám a fejem, a dalok egyenletesen jó színvonalon – és itt az egyenletesen van a hangsúly, ami jelen esetben inkább negatív, mint pozitív jelző – hozzák a bevált, és talán korábban már hallott zenei fordulatokat. De hogy ne csak kritizáljak, hanem esetleges megoldást is ajánljak: érdemes lenne egy picit elmozdulni ebből a biztonsági sávból, csak annyira persze, amit még a rajongók tolerálhatnak. Nézzünk csak vissza picit, mondjuk a Moby Dick tribute album Jusson eszébe c. dalára. Emlékszem, leesett az állam annak idején, mikor meghallottam a feldolgozást – talán ez a kicsit keményebb, agresszívebb vonal lenne az, ami mindenképpen megérne egy próbát, talán Endre hangjához is jobban passzolna a dolog. A zúzósabb megközelítés a csapat dallamérzékével együtt valószínűleg megadhatná azt a kicsi pluszt – az újdonság, vagy kísérletezés érzését - amit a jelen albumból hiányolok.

Pontszám: 6.5