Eden's Curse: Trinity
írta TShaw | 2011.04.09.
Megjelenés: 2011
Kiadó: AFM
Weblap: http://www.edenscurse.com/
Stílus: Melodic Heavy Metal
Származás: UK
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Amikor 2007-ben megjelent az első Eden’s Curse album, kisebb cunami söpört végig az internetes médián; nagyon gyorsan híre ment a zseniális debütnek, amely az év talán legjobb melodikus hard rock, esetleg heavy metal lemeze lett végül. Nem kisebb érdeklődés övezte később a második albumot sem, amit szintén jól fogadtak, ráadásul most már felkészülten és izgatottan. Innen nézve úgy látszik, az Eden’s Curse egy igazi sikertörténet, ami végig száz százalékos szintet hoz, ám idén kijött a harmadik album; eljött az idő az újabb bizonyításra.
A szentháromság sugalmazásából létrejött ’Trinity’ című korongra sokat kellett várni, ám azt gondolom, abszolút megérte türelmesnek lenni. Miután az oltárhoz járulván magunkhoz vesszük annak szentségét, rögtön rájöhetünk, hogy itt bizony egy fejlődő anyaggal van dolgunk! Ennek legfőbb oka az, hogy a banda régi billentyűse, Ferdy Doernberg (Therion, Axel Rudi Pell, etc.) távozott a csapatból, helyére pedig Alessandro Del Vecchio került, az Edge of Forever legénységéből. Ezzel nem csak egy újabb nemzet képviselője került a bandába, hanem egy egészen más beállítottságú billentyűs is, aki sokkal himnikusabb módon közelít a dalokhoz, érezhetően még nagyobb ívű dolgokban gondolkodik elődjénél, ez pedig hatalmas hozadéka az új albumnak! A frissesség mellett persze megmarad minden eddigi fontos jellemző, ami naggyá tette ezt a zenekart – így semmit sem változott Michael Eden remek énekteljesítménye, valamint a dalszerzői vonal is tartotta magát a korábbi anyagok rendkívül fennkölt megközelítéséhez, amit egyszerűen talán úgy lehetne körülírni, mint egy keményebbre vett, összehúzott, sallangoktól mentes Ten korongot.
Kiváló, hibátlan dalokat írtak a lemezre, különösen annak első felére, ahol egymás után sorjáznak a feszesebbre vett, metal ízű nóták és a slágeresebb, emlékezetes refrénekkel megáldott darabok. Külön kis érdekesség a balladásra vett Guardian Angel, mely szépen oldja az album teljes hosszában hallható tekerést. Az egyetlen (ám igencsak apró) negatívum a Jerusalem Sleeps című nóta, ami határozottan izgalmas, keleties dallamokkal indít, amik azonban nem kerülnek kellőképpen kifejtésre, hamar átcsapunk egy „hagyományos” Curse-dalba – ez természetesen nem gond, ámbár szívesen meghallgattam volna, mit hoz ki a banda egy ehhez hasonló, kissé progosabb témából. Ami a lemez végére hagyott Ronnie James Dio feldolgozást illeti, egy abszolút korrekt felvételről van szó, mely megállja a helyét az album zárásaként.
Vendégszereplők tekintetében a banda már korábban is bizonyította a telhetetlenségét (emlékezzünk csak az előző albumon feltűnő Tony Harnell és Doogie White vokális teljesítményeire), most sem érték be kisebb nevekkel, mint James LaBrie és Andi Deris. Ők a duetteken kívül számos dalban vokáloznak is, és véleményem szerint LaBrie orgánuma és kiállása nagyon jól illeszkedik a Curse zenéjébe, észrevehetően jól áll neki ez a fajta melodikus zene – talán még jobban is, mint a tavalyi szólólemez progresszív metalja, de erre már nem mernék megesküdni. Derisre ezt az állítást nem érvényesítem, az ő esetében érezni az alkalmazkodási kényszert a banda részéről – a Black Widow című nótát mintha direkt rászabadta volna a szerzőpáros, legalábbis az egész lemezről ez tűnt a legklasszikusabb metal témának. Ezen túl azonban minden remekül működik ezen az albumon, akár egy olajozott gépezet, aminek az egyetlen feladata az, hogy percről percre hallgattassa magát az emberrel… olyan tipikusan Eden’s Curse-osan… tetszik érteni!
Legutóbbi hozzászólások