Evergrey: Glorious Collision
írta Kotta | 2011.03.07.
Megjelenés: 2011
Kiadó: Steamhammer/SPV
Weblap: www.evergrey.net
Stílus: modern/gothic rock
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Mindössze négy éve, hogy először láttam élőben az Evergrey-t, és akkor csak néztem, mint hal a szatyorban. Englund fájdalmasan szép, komplexen is zsigeri zenéje úgy szippantott magába, mint valami űrbéli fekete lyuk. Másfél órára megszűnt a külvilág és érvényüket vesztették a fizika amúgy makacs törvényei – csak az örök érvényű emberi érzelmek kavalkádjának metafizikája örvénylett körülöttem, súlyos, mégis felemelő muzsikában testet öltve, én pedig együtt repültem, kavarogtam vele. Ritka az ilyen egymásra hangolódott állapot, amikor igazán megérint a zene, és bizony minden kincset megér az a művészet, és az a művészember, aki ezt a hatást ki tudja váltani közönségéből.
Kár, hogy kicsit késve kattantam rájuk igazán, mert nagyjából azóta nem tudják albumaikon hozni a korábbi kimagasló színvonalat, sőt a legutóbbi turnéjukon már élőben is érezhető volt, hogy valami nem stimmel. A varázs elillant... Így nem volt igazán meglepő az a hír sem, hogy a zenekar kvázi feloszlott, a főnök pedig új tagokat toboroz. Az ilyesmi sosem jó jel, akkor születnek igazán izgalmas alkotások, ha többféle vélemény feszül egymásnak az alkotói fázisban. Ha az egész banda lelép (csak a billentyűs maradt) a vezéregyéniség mellől, erős a gyanú, hogy amaz kezd eltávolodni a valóságtól és annak az esélye is nagy, hogy az új fiúk nem konfrontációval kezdik majd zenekari pályafutásukat – az ötletek ütköztetése, különböző nézőpontokon történő át- és megszűrése így ezúttal valószínűleg elmaradt. Ezért – bár örvendetes is lehetne akár, hogy Tom hamar felállt a padlóról, leporolta magát és összerántott egy új csapatot (és lemezt) – nem igazán örültem a relatíve gyors megjelenésnek. Összecsiszolódhattak volna ők is és a témák is, mondjuk egy rövidke koncertkörúttal, mielőtt nekilátnak a 'Glorious Collision' felvételeinek.
Jó lenne, ha most azt írhatnám, hogy Englund erősen rácáfolt a prekoncepcióimra egy bivalyerős anyag leszállításával. De nem írom, mert nem lenne igaz. Rossz hírem van ugyanis azok számára, akik már az előző korongot sem tudták megfelelő áhítattal hallgatni: a dicsőséges visszatérés a korai lemezek borongós progresszivitásához és egyéni, előremutató megközelítéséhez ezúttal – érdeklődés hiányában? – elmaradt. Érdeklődés az lenne! – horkannak fel valószínűleg most az ortodox rajongók. Igen ám, csakhogy mi, proggerek (akiknek úgy tűnik, leginkább bejött ez a sajátos zenei világ) nem vagyunk túl hálás közönség! A legutóbbi turné magyarországi állomásán majdhogynem üresen tátongó Dürer-kert láttán valószínűleg nem csak én vontam le ezt a tanulságot, hanem Tom barátunk is. Az vesse rá az első követ azért, hogy egy egyszerűbb, közérthetőbb – uram bocsá’, populárisabb - irányba igyekszik belavírozni a hajóját (megőrizve azért a múlt örökségét is), aki maga nem vétett illegális letöltés és/vagy koncertről való távolmaradás formájában. (Vesszenek a szobarockerek!?)
Ott fenn északon, ahol egy napfényesebb hétvégén már az a mondás járja, hogy „idén a nyár szombatra esett”, még el is tudom képzelni, hogy ezzel a borongós-fázós modern rockzenével, amennyiben kellőképpen át van itatva a HIM/Negative-féle érzelmességgel és vámpírromantikával, akár slágerlistára is lehet kerülni. Illetve elképzelnem sem nagyon kell, mert így van. Mégis úgy érzem, hogy az Evergrey éppen most kaszálja el magát véglegesen a nemzetközi színtéren. A progmetalosoknak ugyanis az már nem elég, hogy Tom veszettül szenved néhány szaggatott riffre, a mimózalelkeknek viszont még bőven túl kemény, összetett és depresszív ez a muzsika. Talajt fog veszteni tehát a zenekar, ha így folytatják – szerintem. Lásd Poisionblack meg nem érdemelt, csúfos kudarca errefelé. (Ráadásul Englund még csak közel sem olyan jóképű, mint Laihiala.)
Meglehetősen ingoványos terepre tévedtek tehát, nem tudom, a kapitány képes lesz-e a lehetséges buktatók zátonyai közül kikormányozni ezt a bárkát. Hiába igazolt nemzetközileg elismert legénységet, akik profin végzik a dolgukat, ha az út végén szakadék tátong, jobb nem sietni… Én azért bizakodom, hogy kapnak még jó szelet. A Kamelottal közös turnén remélhetőleg összerázódik a társaság és a következő korongot együtt írják majd. Englund túl tehetséges ahhoz, hogy – a megfelelő társakkal – ne találjon előbb-utóbb magára. Ha már sikerült minket megigéznie többször is…, hisz olyan ez mint a biciklizés, nem? El lehet vajon felejteni a mágiát?
Inner Circle
Monday Morning Apocalypse
Recreation Day
Torn
Legutóbbi hozzászólások