"A kémia hibátlanul működik köztünk": Interjú Vörös Attilával, a Nevermore gitárosával

Közeledik a 3 metal legendát felsorakoztató Power of Metal turné, ahol az utóbbi évek egyik legnagyobb sikertörténetét produkáló Vörös Attila is fel fog lépni a Nevermore soraiban. Többek közt zenei gyökereiről, a Nevermore-tagságról, a nemrég műtött Jim állapotáról, és persze az aktuális turnéról kérdeztük ki Attilát. Hard Rock Magazin: Először is, hadd köszöntselek az olvasók nevében is, és gratuláljunk a sikereidhez! Mesélj egy kicsit magadról, milyen együttesekben játszottál, hogy/hol tanultál, mielőtt a Nevermoreba kerültél? Vörös Attila: Sziasztok! 1986. január 16-án, Budapesten születtem, rendezett családi körökben. Enyhén hiperaktí­v gyerekként (ami orvosilag volt alátámasztva [nevet]) elég sok fejfájást okoztam a körülöttem lévőknek, de persze sosem szándékosan. (nevet) Éppen emiatt, és mert nem nagyon tudott semmi sem lekötni, a szüleim nagyon hamar el is vittek sportolni, hogy legalább estére lefárasszanak. (nevet) A zene már viszonylag korán, általános iskola 4. osztály körül, olyan 10-11 éves koromban jelent meg az életemben. Zenélni azonban csak később, 15-16 éves koromban kezdtem, először egy nejlon húros akusztikus gitáron, ami nem nagyon kötött le, illetve csak ideiglenesen. Komolyabb gyakorlás helyett inkább hangszerboltokba jártam, és figyeltem, tanultam az ott dolgozó vagy éppen felbukkanó emberektől. Közben pedig éjjel-nappal a gitár katalógusokat bújtam, és mivel ezt tudták jól a szüleim, az első perctől kezdve támogattak is ebben, í­gy Karácsonyra meg is kaptam életem első elektromos gitárját, amit azóta sem sikerült letennem. Ez után gyakorlatilag szinte rögtön, mindenféle előképzés nélkül le is mentünk egy régi barátommal egy próbaterembe zajongani. Én a kis szépségemmel, ő pedig két frissen vásárolt dobverővel. Egy éven át aztán saját magamtól tanultam meg mindent, úgy hogy megfigyeltem a nagy kedvenceimet, hogyan tartják a gitárt, pengetőt, illetve ami rettenetesen sokat segí­tett még, az a nóták tanulása hallás utáni volt. Nem igazán voltam sosem egy internet- vagy éppen gép-őrült, mondjuk ez egy kicsit változott amióta rendszeresen turnézok. (nevet) De í­gy végül nem nagyon kerestem más módszert arra, hogy leszedjek egy-egy nótát. Ezt amúgy nagyon bátran merem javasolni mindenkinek, aki gitározni tanul, mivel nem csak a hallásunkat, hanem a későbbiekben az egyéni stí­lusunk kialakí­tását is nagyban segí­theti. Egy-másfél évig aztán nagyon boldogan elvoltam magammal, naponta pár tucatszor, körbe-körbe eljátszottam a majdnem teljes 'Seasons of the Abyss' lemezt a Slayertől, aztán a szüleim és mások unszolására végül felkerestem egy gitártanárt. Éppen egy aktuális Metal Hammert olvastam, amikor eldöntöttem, felkeresek valakit. Rubcsics Ricsi, az Ossian gitáros hirdetése volt az, ami rögtön szemet szúrt. Az egyik nagybátyám, Vörös Gábor a régi Ossianban basszusgitározott, és mivel szeretem a tűzet szí­tani, nem is volt kétséges, hogy hozzá kell majd mennem leckéket venni. A zenekar feloszlásáról nem nagyon tudtam semmit, és az is rögtön kiderült, hogy Ricsi egy hihetetlenül jófej ember, és jó tanár is, nem beszélve a gitártudásáról. Sokat tanultam tőle, mind zeneileg, mind emberileg. Ez idő tájt csatlakoztam az egyik osztálytársam zenekarához, majd egy bő fél évre rá csatlakoztam egy másik, elmebetegebb zenekarhoz is. 17 évesen sikeresen felvételiztem a Kőbányai Zenesuliba, majd Guoth Zalán barátommal közösen megalapí­tottuk a Scary Guyz Metallica tribute zenekart, amivel aztán közel 100 bulink volt kevesebb, mint 2 év alatt, ami nagyon sok szí­npadi és egyéb rutint adott. 2006-ban megalapí­tottam a Remembering The Steel PanterA tribute zenekart, ami egy régi álmom volt. Közben megfordultam a Morpheus zenekarban, játszottam a Cadaveresben, és egy csomó más jó dolog, felkérés is ért, pl. vendégszólókra, vagy később akár co-produceri tevékenységekre is, Smici tavaly debütált Bloody Roots lemezénél. HRM: Hogy ismerkedtél meg Warrel Danenel? V.A.: A Pantera mellett a Nevermore volt gyakorlatilag a legnagyobb kedvenc zenekarom mindig is, í­gy természetesen képbe voltam azzal, hogy az idő tájt egy gitárossal turnézott a zenekar már egy ideje. Egy szép (talán) augusztusi napon aztán fogtam magam, és eldöntöttem, feljátszok néhány dalt, élőben rögzí­tem videóra is, és elküldöm nekik, lesz, ami lesz. Először Steve Smythnek, majd rögtön utána Chris Brodericknek küldtem el a levelemet a Youtube linkekkel, a Myspace oldalukon keresztül. Mindketten nagyon kedvesen válaszoltak, de végül Chris volt az, pontosabban az ő webmestere, barátnője, az ismert fotós, Stephanie Cabrel, nem mellesleg a zenekar régi barátja is, aki továbbí­totta a levelemet Warrelnek és Jeffnek. Szerencsére mindkettőjüknek nagyon tetszett, amit csináltam, í­gy gyorsan kapcsolatba is léptek velem. HRM: Innen egyenes út vezetett már a Nevemoreba? V.A.: A későbbi Warrel-turné közben, Seattleben Jeff áthí­vott magához, ahol jammelgettünk és dumálgattunk egy picit. Másnap aztán eljött a turné záró koncertre, és szerintem ott vált egyértelművé, hogy velem szeretnének muzsikálni a továbbiakban. HRM: Milyenek voltak az első próbák? Könnyedén befogadtak a többiek? V.A.: Abszolút, hihetetlen kedvesek és támogatóak voltak az első pillanattól kezdve. Mondjuk olyan sok próbánk nem volt, egy év alatt talán összesen, ha 3... (nevet) HRM: Milyenek a Nevermore-os srácok a hétköznapokban? V.A.: A szó jó értelmében véve nem teljesen normálisak, inkább azt mondanám, igazi zenészek, mindenki a saját maga kis stiklijével. Kreatí­v, és hihetetlenül alázatos emberek, akikkel minden egyes együtt töltött perc felüdülés és feltöltődés számomra. HRM: Teljes jogú tag vagy? Mik a közeli tervek a Nevermore-al? Téged is hallhatunk már a következő Nevermore lemezen játszani? V.A.: Nem volt ez még sehol sem hivatalosan kijelentve, de félhivatalosan mondhatjuk, hogy igen. Az albummal kapcsolatban meg annyi, hogy egy lehetséges WD albumhoz már most van 3-4 olyan számom, amit úgy tűnik, fel szeretnének használni, illetve épp a napokban küldtem át nekik 2 frissebb szerzeményemet, amik már amolyan Nevermore-osabbak, és szerencsére nagyon bejött mindenkinek. (nevet) Majd meglátjuk. Egyelőre úgy tűnik, a kémia hibátlanul működik köztünk, ami számomra a legnagyobb örömet jelenti ebben az egész sztoriban. HRM: Nemsokára startol a Power of Metal turné, amelynek a Nevermore az egyik főattrakciója. Milyen műsorral készültök a turnéra? Számí­thatunk valamilyen meglepetésre? Mennyit játszotok? V.A.: Ez egy co-headliner turné a Symphony-X-szel, ahol mind a két főzenekar 1-1 órás programmal készül estéről estére. A program valamelyest változni fog a legutóbbi Metalfestes bulihoz képest, ami azt hiszem 1 új számot, és 1-2, az utolsó alkalommal nem játszott régi klasszikust foglal magába. A program ugyan rövid, de garantáltan nagyon velős! Nem szabad azonban szó nélkül elmenni a többi zenekar mellett sem. A Psychotic Waltz 14 év után reunion turnén van, de velünk zúz még a Mercenary és a Thaurorod is. Elképesztő muzsikusok, és rendkí­vül kedves emberek mindannyian, a hangulat is hibátlan. HRM: A 2010-es Nevermore album, a 'The Obsidian Conspiracy' valamelyest megosztotta a rajongótábort, mintha nem lett volna akkora átütő sikere itthon a korongnak, mint a korábbi albumoknak. Te hogyan értékeled ezt a lemezt? V.A.: Az tény, hogy eléggé megosztotta az embereket, ami szerintem érthető, ha az eddigi talán legnagyobb sikert hozó, übertechnikás Godless album után, egy jóval letisztultabb, könnyebben emészthető, egyszerűbb struktúrájú albummal áll elő egy zenekar, ami nem egyenes folytatása az előzőnek. Én úgy gondolom, hogy kreatí­v emberként az ember mindig arra kell törekedjen, hogy valami frissel, újjal álljon elő. Számomra ez az album ezt jelenti, és ami még szebb a dologban az az, hogy mindenkinek tudnia kéne, hogy egy Jeff Loomis bármikor képes lenne egy újabb hihetetlenül technikás album megí­rására, de van annyira alázatos, hogy szinte az elvárásokkal szemben állva, a saját útját követve csinálja, ami belőle jön. Többek közt ez teszi őt számomra minden idők egyik legnagyobb rock gitárosává. HRM: Egészen friss a hí­r, hogy Jim Sheppard megműtötték agytumorral. Először is innen távolról is jobbulást kí­vánunk neki. Lehetséges, hogy nem tud eljönni majd a Power of Metal turnéra? V.A.: Igen, sajnos még tavaly év végén felfedeztek egy tumort Jim agyában, amit azonban nem olyan régen sikeresen el is távolí­tottak. A teljes gyógyuláshoz idő kell, de minden rendbe lesz vele, az már most látszik! A turnén a Warrel Dane Band basszusgitárosa, a lengyel származású Dagna Barrera játszik, aki már az amerikai turnén is beugrott Jim helyére, amikor kellett. Nagyon jó basszusgitáros, úgyhogy senkinek sem kell tartania semmitől. (nevet) HRM: Melyek a kedvenc Nevermore dalaid? Melyiket játszod a legszí­vesebben? V.A.: Ez nyilván marha nehéz kérdés. (nevet) Talán az Enemiest mondanám, mert azt szereti a közönség is a legjobban, minden riffje zseniális, és van benne két nagyon állat kis uniszóló is, ami számomra még izgalmasabbá teszi a dolgot. Ez után, vagy e mellett még a Godlesst tudnám mondani, de gyakorlatilag szinte mindegyik dalt imádom egytől egyig. HRM: Kedvenc koncertélményed a Nevermoreral? V.A.: Megint marha nehéz. (nevet) Talán a 2010-es Rock Hard fesztiválos bulit mondanám. A koncert az első Nevermore-turnémon volt, és előtte életemben nem játszottam még ennyi ember előtt. Ráadásul jó volt a hangzás kifelé/befelé, illetve együtt volt nagyon a zenekar, és én is jól játszottam. Később még két jó minőségű felvétel is előkerült a buliról, amikre nagyon büszke vagyok. De ott volt a magyar buli is, ami meg lelkileg volt többek közt nagyon különleges, annak ellenére, hogy aznap elég sok technikai gebaszunk volt, amire sosem lehet igazán felkészülni. HRM: Mennyire tart össze a csapat? Közös bulizás, utazás, sportolás? V.A.: Amióta Warrel és Jim orvosi tanácsra nem ihat, a partizás is jóval enyhébb, mint amilyen régen volt. Ez egy kicsit meg is osztotta a csapatot, de ez valahol érthető is. 16 év együtt zenélés az felér a legkomolyabb házasságokkal, í­gy amikor a zenekar nem turnézik, mindenki visszavonul egy kicsit, hogy a saját dolgára koncentrálhasson. Ez is tök érthető szerintem. HRM: Mennyire érzed sajátodnak a Nevermore zenei vonalát? V.A.: Abszolút. Ráadásul mivel Jeff nagyon szereti a stí­lusomat, és a saját zenéimet, úgy gondolom, nem lesz ezzel sem probléma. Én igyekszem majd, amennyire csak lehet, a saját dolgaimat is belevinni, persze egy jellegzetesebb Nevermore-os világba. A koncerten is sok pici dologban improvizálgatok, és abszolút interaktí­vak vagyunk egymással is. HRM: Nemrég nyomtatok egy bulit régi csapatoddal, a Remembering The Steel nevű Pantera-tribute-al. Újfent folytatjátok a zenélést? V.A.: Igazság szerint csak az énekes volt régen tagja velem együtt az RTS-nek. Amikor beszálltam a Warrel Dane és a Nevermore zenekarokba, a kapcsolatom elég radikális változásokon ment keresztül a többiekkel, í­gy egy ideig nem is nagyon tartottuk a kapcsolatot. A most felállt formációt Vulgar Display Of Covernek kereszteltük el, és ha minden jól megy, lesz még folytatása a dolognak, mivel nagyon komoly visszajelzéseket kaptunk ez után a 4 koncert után. HRM: A Nevermore mellett belefér más zenei projekt is az életedbe? V.A.: A zenekar ahhoz képest, hogy mennyire ismert, viszonylag keveset turnézik, í­gy bőven marad időm más projektekre a szabadidőmben. A már emlí­tett PanterA tribute mellett egy rendkí­vül í­géretes, és számomra nagyon kedves zenekarom is van, a Leander zenekar, amit Köteles Leander barátommal hoztunk össze nem is olyan régen. Vele az interneten keresztül ismerkedtünk meg az első, saját maga által í­rt és készí­tett videoklipje kapcsán. A gyakorlatilag egyszemélyes projektként indult zenekar mára már messze az egyik legnézettebb magyar rock zenekarnak tekinthető. Az első mini turnénk, amit szinte csak a Facebook-on hirdettünk meg, elképesztő módon, végig teltházas volt, és már most lehet tudni, hogy ott leszünk a legtöbb magyar fesztiválon, sokszor már a nagyszí­npadokon, ami egyedülálló a mai magyar mezőnyben. HRM: Tervezed, hogy a zenei ötleteidet egy saját zenekaron belül is megvalósí­tsd? V.A.: A Nevermore és a Leander teljes mértékben leköti a kreatí­v énemet, ráadásul két, zeneileg sok mindenben eltérő dologról lévén szó, elég széles skálán ki tudom élni magam, ami hatalmas öröm a számomra. HRM: Tervek a közeljövőre nézve? V.A.: Turnék, lemezek, turnék, lemezek, és még több mindebből, lehetőleg mindkét zenekarral, akár mind a három zenekarral egyszerre is! (nevet) HRM: Köszönjük a válaszokat, és sok sikert kí­vánunk a Power of Metal turnéra! V.A.: Köszönöm szépen, találkozunk Pesten! Tomka