Firewind: Allegiance
írta garael | 2006.06.17.
Megjelenés: 2006
Kiadó: Century media Records
Weblap: www.firewind.gr
Stílus: heavy/power metal
Származás: Görögország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A lenini internacionalizmus leghívebb metal interpretálói - az együttesben a görögtől a srí-lankai-ig igen sok náció megfordult már- ezúttal a hellén csodagitáros, a Mystic Prophecy-t elhagyó Gus G. teljes figyelmével láttak neki az újabb power csapásnak. Mint ismeretes, Chitty Somapala, a rock egyik költözőmadara ide sem tudott fészket rakni, és a legutóbbi Firewind lemez, a Forged By Fire után most már egy másik kipróbált athéni harcos, Apollo Papathanasio (ex Majestic, Time Requiem) állt a mikrofon elé, hogy a hősi ősökhöz hasonló elszántsággal vezesse csatába az újra felfegyverzett csapatot, hiszen az új énekes mellett egy új dobos is tiszteletét tette, mégpedig a szintén tapasztalt Mark Cross (ex-Helloween, ex-Metalium). Nos, úgy gondolom mindkét választás helyességét igazolta az elkészült album. Apollo a nevéhez méltóan isteni énekes, hangja valahová a Tony Martin féle monumentalizmus, és az amerikai USPower énekesek sziklakeménységű , rekedtes világa közé tehető, Cross pedig fineszes dobjátékával némi plusszot tudott adni a hagyományosabb metal nótáknak is. Az albumon hallható zene alapjaiban persze nem változott- ugyanaz a heavy/power metal, mint amit eddig is játszottak a fiúk, ám azért némi új is tapasztalható, főleg a legutóbbi , tényleg igen kemény lemezhez képest. Míg a Forged by fire egy nehezebb súlycsoportban szerepelt a Dream Evilhez képest, addig a mostani lemez már ismét visszatért a némileg dallamosabb vízekre, még egy csipetnyi progresszivitást is belevéve az egyébként erőtől duzzadó dalokba, mely elsősorban a megnövekedett szerepű billentyű élvezetes játékának is köszönhető. Emellett az énektémák is változatosabbak lettek, elég meghallgatni a Falling Zto Pieces hard rockos refrénjét, vagy a Ready to Strike Dio világát idéző dallamait. A sokszínűséget egy vendég énekesnő is bizonyítja, mégpedig Patric Ullaeus (Lacuna Coil, Within Temptation, In Flames, Dimmu Borgir, etc.) csodaproducer neje, akinek kellemes, folkos hangja sokat dob a pulzáló, lendületes Breaking The Silence c. számon. Emellett különösen jól sikerült a Yes-es billentyűvel induló Deliverance is, közönség énekeltetős refrénjével, háttérben az akusztikus gitárral, melyet jól ellensúlyoz a néha bedörrenő súlyosabb riff. Az album vége felé jóllehet becsúszott néhány töltelék nóta: a Painkiller-es Judas vehemenciájával megdörrenő, ám sablonokba fulladó Dreamchaserből többet is ki lehetett volna hozni, és a Garry Moore-t idéző akusztikus Before The Storm sem tudott meggyőzni, az alapvetően rockos Where Do We Go From Here azonban már méltó befejezését jelenti az albumnak.
Legutóbbi hozzászólások