Robin Trower: The Playful Heart

írta Bigfoot | 2011.02.26.

Megjelenés: 2010

Kiadó: V-12 Records

Weblap: 

Stílus: blues rock, pszichedelikus rock

Származás: UK

Dalcímek

Értékelés

A veterán gitáros, aki a Procol Harumban, Gary Brooker mellett szerzett magának hírnevet, igencsak aktív az utóbbi pár évben. 2008-ban, huszonöt év után újra egymásra találtak Jack Bruce-szal, és 'Seven Moons' címmel nem meglepő módon egy elég Cream ízű anyagot prezentáltak, majd 2009-ben hasonló címmel egy élő DVD-t is piacra dobtak. Még ebben az évben elkészült Trower következő szólólemeze, a melankolikus, letisztult, de azért kissé savas ízű 'What Lies Beneath', a 2010-es év végén pedig újabb szerzeményekkel örvendeztette meg rajongóit a 'The Playful Heart' c. albumán. És a rajongóknak hab a tortán, hogy pár napja jelent meg az 'At The BBC 1973-75' retrospektív kiadvány is.

Valami hasonló hangvételű zenét hallhatunk most is tizenegy szerzeményen keresztül, mint legutóbb, egy hangyányival azért lüktetőbb, nem mondanám, hogy keményebb, mert az nem megfelelő szó ide. Csak a gitár, a basszus és a dob hallható, nyersnek azonban semmiképpen sem titulálható a produkció. Blues orientált zene (persze, hogy az), de nem tradicionális, melodikusabb, nem koszos, egy füstös kocsmában el lehet hallgatni. Trower sokkal finomabban, elmélkedőbben játszik, mint nagy bluesgitáros kortársai. Nem tépi a húrokat, meggondol minden hangot, amit megpenget, azért a spontaneitás, a karcosság ott van a hangfüzérekben. A savas íz most is tetten érhető, talán egy picit több a dög, mint a 'What Lies Beneath'-en. Nem tehetek róla, de nekem most is Jimi Hendrix szelleme lebeg a zene felett, mint 2009-ben, de a zene közel sem olyan féktelen, mint Jimi Experience-korszaka. Természetesen Trower is a legklasszikusabb rockgitárt, a Fender Stratocastert használja, mint Jimi, a hangszere is hasonlóan visszhangosított, a wah-wah pedált viszont nem erőlteti. Davey Pattison énekhangja fátyolos, fojtott, nem megy át beszédbe, motyogásba, mint azt Jimi tette sokszor, jól illeszkedik ebbe a homályos közegbe.

Ami a lemez negatívuma, hogy Trower sokszor nem tudja magát korlátozni a szólókban, néha percekig is elmeditál egy témán, a dalokat feleslegesen elnyújtja, nem egy esetben unalomba fulladnak, ugyanakkor a ritmusszekciótól is több fantáziát vártam volna, és ugyanezt a kritikát tudom megfogalmazni az énekkel kapcsolatban is. Egy kicsivel több dög is jó lett volna, néha soknak tűnik az andalító pszichedelia.

Pontszám: 7