Bloodbound- Nosferatu

írta garael | 2006.06.10.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Metal Heaven

Weblap: www.bloodbound.se

Stílus: heavy metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

A képregény - és talán a film - műfajában crossovernek nevezik,mikor két különálló történettel rendelkező kultikus figurát egyetlen sztoriban hoznak össze: lásd például Superman és Batman gyakori találkozását a Comics világában , vagy a filmekből az Alien and Predator, esetleg a Freddy és Jason szuperprodukciókat. Nos, a zenében igen nehéz ilyen mutatványt létrehozni, a svéd fiúknak azonban valamilyen szinten, sőt szinteken sikerült ez. Nosferatu alakját a német expresszionista filmipar teremtette meg, mégpedig Bram Stoker Drakulájának parafrázisaként: olyan rút vámpí­rt, mint ez a fekete-fehér filmkockákról lelépő szörnyeteg, azóta sem sikerült a filmvászonra varázsolni. Nos, most ez a jól sikerült horror-alak találkozhatott aztán a metal egyik leghí­resebb monsterével ,az Iron Maiden egyszer széteső, máskor csuhába bújó emblematikus figurájával, Eddie-vel- a jól sikerült albumon ugyanis olyan remek, svéd-vérben, izé í­zekben tunkolt Iron Maiden -es metalt hallhatunk, hogy arra valszeg minden true harcosnak könnybe lábad a szeme - márha illene egy harcoshoz a sí­rás. A Bloodbound nevű zenekar pedig úgy bukkant fel a metal szí­ntéren, mint a több napos ví­zizombi a ví­z tetején, hogy magával ragadja áldozatát a mélybe. Image-ükben - és itt ismét visszautalnék a crossoverre - a legelvetemültebb black éra külsőségeit próbálják közvetí­teni az arcfestéses és pentagrammos bohóckodással, némi képzavart okozva ezzel a horrorban járatos hallgatónál ( az északi népek mitológiája , a sátánizmus, és a görög- szláv gyökerű vámpí­rizmus némileg összekutyulva jelenik í­gy meg a végtermékben), ám a zene maga jó öreg heavy metal , Tad Morose-os, és galoppozós hatásokkal, deja vu-t okozó dallamokkal, hősies, nagyí­vű témákkal. Már rögtön a kezdő Behind The Moon olyan lovasrohammal kezd, melytől a gyáva ellenség bizonyára összecsinálja magát, az egyszeri heavy fan pedig mosolyogva bólogat a tradí­cionális dallamokat hallván, melyeket még némi kis vokális kí­sértet, izé , kí­séret is tuningol. Különösen erős Maidenes dallamokban a második szerzemény az , Into The Dark is, ám Eddie a cí­madó Nosferatu -ban tántorog ki igazán, hogy megküzdjön a rivális punnyadtpöcsű vámpí­rral: sejtelmes, lassú intro, majd galopproham, és nagyí­vű téma, némi oózással - mintha ismerős lenne, nem? Mindenesetre a fiúk úgy tudnak lopni, hogy azt megbocsáthassuk nekik, lévén, hogy amúgy tehetséges dalszerzők, és tudják, mitől döglik a légy, vagy a vámpí­r, vagy a franc tudja, milyen kártékony féreg. Persze felbukkan itt egy másik szörnyalak is, ha jobban belehallgatunk a dalokba: a Helloween Keeper of the seven keys-es csuklyása is tiszteletét teszi némi speedelésben: a Crucified, vagy a Fallen From Grace-re akár rá is tudnám énekelni a helloween eredetiket.

Pontszám: 7.5