Wall of Sleep: When Mountains Roar

írta Tomka | 2011.01.18.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Nail / Psychedoomelic

Weblap: http://www.myspace.com/wallofsleepdoommusic

Stílus: doom metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Amikor a 2000-es évek elején a hazai doom metal szí­ntér talán legnagyobbja, a Mood elkezdett osztódással szaporodni, a klasszikus lemezek sorozatát jegyző zenekar feloszlása okán érzett bánatot hamar felváltotta az utódzenekarok minőségi produkciója feletti öröm. 10 év elteltével az "utódzenekarok" talán még ismertebbek, mint a Mood, annak ellenére, hogy 2005-ben újra kiadták első két nagylemezüket, és 2007-ben az utolsó koncertjüket megörökí­tő DVD ('The Last Ride of Doomanoids') is a boltok polcaira került. Mí­g a doomanoidokat a 90-es évek kultrajongásának homálya öleli körül, a Holdampf Gábor énekes, Füleki Sándor gitáros és Malek Ferenc basszusgitáros által alapí­tott Wall of Sleep külföld felé is nyitott, stabil underground bázist épí­tve ki magának, itthon pedig korrekt és halálosan precí­z játékot bemutató klubbulikon tartják életben a Mood-tradí­ciót. Az anyazenekar másik fele, Hegyi Kolos gitáros és Koltay Tamás dobos az inkább amerikai vizekre evező, és a sludge/southern metal mocsármély, piszkosszürke, whisky-gőzös riffjeiből is jócskán merí­tő Stereochristot indí­tották útjára. Ezzel párhuzamosan a Wall of Sleep inkább őrizte a sabbathi gyökereket, a iommiánus, monumentális gitártémákat és főként a misztikus fantasy hangulatot. Ez a klasszikus - modern szembeállí­tás persze sarkí­tó, és hogy a körkép még bonyolultabb legyen, a Wall of Sleep 2009-ben maga is tovább folytatta az osztódást. Holdampf Gábor "hangszálcsoda" távozott 3 album után, és Hegyi Kolossal, ill. két (ex-)Neck Sprain-taggal kiegészülve megalakí­totta a Magma Rise-ot. Mindezek után, az egyébként is lassan, de biztosan terebélyesedő hazai doom/sludge szí­nteret szinte elkényeztették az egykori Mood-zenészek: ugyanis mindhárom formáció nagylemezzel jelentkezett 2010-ben. Hogy mennyire nincs sárdobálás a régi tagok között, az azt is jól jelzi, hogy a Magma Rise debütáló lemezén, a 'Lazy Stream of Steal'-en Füleki Sándor vendégeskedett, a Wall of Sleep idei lemezének borí­tójáért pedig a Stereochrist jelenlegi énekese, Felföldi Péter felelős. Mí­g Holdampf mester a Magma Rise-al inkább az '...And Hell Followed With Him', WoS-rajongókat rendesen megosztó lemez könnyedebb, kevésbé ősmetalos vonalát vitte tovább (néhol mintha "doom rock" lenne), a Wall of Sleep a tavalyi 'When Mountains Roar'-ral eddigi talán legletisztultabb és legváltozatosabb - még ha nem is feltétlen a legjobb, azt a jelzőt sokan megtartják a 'Sun Faced Apostles'-nek - alkotását hozta létre. Az apokaliptikus szövegvilágú, és a klasszikus doom tradí­ciókat kissé fellazí­tó '...And Hell' - amely véleményem szerint pár vérbő, hangulatvadász doom himnuszt is tartalmaz (Buried 1000 Times, Crusade és főleg a November) - hatása nem múlt el nyomtalanul, és a 'When Mountains Roar'-on többféle stí­lust is érvényesülni engednek Fülekiék, persze szigorúan a sabbathi (és néhol Candlemass-os) doom jegyében. A legszembetűnőbb változás értelemszerűen az énekhang terén történt: Holdampf orgánuma a Moodnak és a Wall of Sleepnek egyaránt védjegyévé vált. Ő "a mi Ozzynk", olyan értelemben, hogy csak imádni vagy utálni lehet speciális hangfekvése miatt. Habár szerintem különös és rendbontó hangja tökéletesen passzolt a két zenekar szintúgy különleges hangulatú muzsikájához, el kell ismerni, hogy a Stardrive-os Cselényi Csaba érkezésével bizonyára többek által befogadhatóvá válik a Wall of Sleep zenéje. Habár Cselényi sem tartozik a tökéletesen polí­rozott és "agyonképzett" hangú énekesek sorába, el kell ismerni, hogy dallamérzéke jócskán van. A 'When Mountains Roar' egyik legnagyobb erénye az ő azonnal ható énektémáiban rejlik, a néhány heavy metal zenekart is jócskán leköröző, fogós refrénekben. Nyitányként eddig a Wall of Sleep mindig egy bivalybaszó riffel ellátott dallal passzí­rozta a panelbetonba hallgatóságát, és habár a Hungry Spiritsnek sem kell szerénykednie ezen a téren, ami rögtön szembetűnik, az a sodró lendületű, megadallamos refrén. Persze ezt rögtön korrigálják a Receive The Pain óriási nyitányával, ami egy igazi régi vágású doom alapozás, amely a másik mélyen tisztelt mester, Wino munkásságának fájától sem esik messze. És ha már itt tartunk: mí­g Holdampfot Ozzy-hoz hasonlí­tottuk (nem azért, mintha egyezne a hangjuk), Cselényi (ha muszáj hasonlí­tani hí­rességhez) már inkább Wino által képviselt, koszosabb, rekedtesebb, karcosabb vonalat erősí­ti. A vészjósló atmoszférát árasztó cí­mű 'When Mountains Roar' mintha szintetizálná a Wall of Sleep munkásságát: megtalálható benne az első két lemezre jellemző tradicionális doom metalos vonalvezetés, de a 3. lemez néhol populárisabb melódiakanyarulatai is. Sőt, néhol a koncertek felszabadultabb hangulatát idéző, "pozití­vabb" dal is beférkőzött a rigorózus doom-dalkatonák sorai közé: ilyen az Into The Light, ami tökéletes parti- és klipsláger, minden metal szerető ember számára könnyen emészthető falat. Így aztán akit esetleg nyomasztanak a füstös hangulatú, poroszkáló riffek között megbújó szomorkás-depresszí­v, mázsás súlyú témák, azoknak sem kell aggódnia: a változatosság jegyében, a Bitter Smile verzéiből például hard rockos lazaságot is ki lehet hallani, miközben egy pillanatra sem tévesztik szem elől a doom metal örökségét. Elég csak rápillantani a borí­tóra: a szürkés-barnás szí­nvilág helyett ezúttal dizájnos, szürke-zöld frontlap mered vissza ránk, az eddigi talán legesztétikusabb WoS-borí­tó. Ám megijedni nem kell, a poszt-apokaliptikus dalszöveg-világ mellett a melankolikus dallamorgia sem marad el, a Hell Sells például a középtempós, kimért, tonnás gitártémákat boronálja össze andalí­tó refrénnel, és játékos gitárszólóval. Apropó, gitárszólók: az old school szólók hí­vei dagonyázhatnak a jobbnál jobb megoldásokban, amik távolról sem sablonosak, sőt, néhol egyenesen taní­tanivalók. A Füleki-Kemencei duó nem csupán az agyszaggató riffek komponálásához ért, hanem ahhoz is, hogy dobják fel az aranymetszésnél a számokat. A 2010-es WoS lemez dalai ráadásul nem csupán összességükben mutatnak változatosabb képet, hanem az egyes dalokon belül is, több tempó- és témaváltás hallható, mint ahogy azt megszokhattuk. A lemez végére egy, az I Sleep c. klasszikushoz (ami akár egy Candlemass-lemezen is megállná a helyét) hasonló epikus dalt pakoltak: az Army of the Dead a doom metal legszebb napjait idézi, precí­z dobolás, epikus és darabolós ikergitár-harmóniák, földbedöngölő tempó... A 'When Mountains Roar'-on nem akad tölteléknóta, tiszta doom-gyönyör minden perce.

Pontszám: 8