Joe Satriani: Black Swans and Wormhole Wizards
írta Adamwarlock | 2010.12.15.
Megjelenés: 2010
Kiadó: Epic/RED
Weblap: http://www.satriani.com
Stílus: instrumentális rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Mi az, amit ezen az oldalon nem mondtunk el Joe bácsiról? Nos, csak annyit, hogy megjelent az új albuma (ezt azért elmondtuk...Garael szerk.), és hogy ez bizony mennyire jó dolog. Mert bizony az! Nekem Satriani munkássága mindig is idegen világok beutazását és meghódítását jelentette a zene által. Most, hogy túl vagyunk a sportarénás koncerten, lássuk, hogy a stúdióban mit alkotott mindenki kedvenc UFO-ja! Igazából ezen a furcsa című lemezen megtalálható minden, ami miatt szeretni lehet Joe-t. A lírai dallamok keverednek a nagyszerűen eltalált riffekkel. Mindig is azt tartottam Satriani legjobb tulajdonságának, hogy melódiái végtelenül egyszerűek, mégis képesek valódi katarzis kiváltására. Nemcsak technikás gitáros, hanem fantasztikus zeneszerző is egy személyben. Dalain megfigyelhető, hogy egy végtelenül precíz emberről van szó, aki egyedül a tökéletes munkával van kibékülve. A számok ritmikája, hangszerelése, egysége mind-mind arra utal, hogy egy-egy szerzemény megkomponálása és feljátszása nagyon komoly munkafolyamat eredménye. A 'Black Swans and Wormhole Wizards' dalain is érezhető, hogy milyen nagy gonddal vannak felépítve: itt nincs helye az elkalandozásnak, maximum a szóló közben! A komplexitás magára az album struktúrájára is igaz. Az idei korongon is éreztem, hogy Joe kvázi tudományos gondossággal alkotja meg lemezei építményét. A dalok zeneileg annyira egymásból következnek, hogy ha más sorrendben hallgatnánk őket, a lemez nem is tudná kiváltani a várt hatást. Ebből is látszik, hogy hősünk kompozíciókban gondolkodik és nem individuális szerzeményekben. A 'Black Swans' is követi a Satriani életmű szokásos irányait: a Premotion, a God Is Crying és a Light Years Away megragadó pszichedeliájával, a Dream Song és Pyrrhic Victoria katarzisával és a Wormhole Wizards zakatolásával. Különlegesség a The Golden Room keleties ritmusa és a Littleworth Lane bluesos (leginkább claptonos) atmoszférája. Összességében az album meglehetősen melankolikus légkört áraszt magából, valódi, őszi hangulatú, kellemes fáradság lengi körül a dalok által körbejárt világot. Olyan igazán vidám szám nincs is rajta, de a lemez mégsem válik nyomasztóvá. Ez a kettősség úgy is megfogalmazható, hogy a lassan kúszó dallamokban van valami megfoghatatlan kényelmesség, nyugodtság, ugyanakkor mégis sikerül fenntartani a feszültséget. Tegyük hozzá, hogy egy instrumentális albummal sokkal nehezebb lekötni a hallgatóságot, mint ahol ének is található, így mindig embert próbáló feladat egy ilyen lemez elkészítése. Ezért számít rengeteget az album struktúrája, és a számok szerkezete. Ha itt hibázik, akkor unalmas lesz és dekadens. Akik elégedetlenek voltak a 'Super Colossal'-lal és a 'Professor'-ral, azok számára a 'Black Swans' maga lesz a messiás. A vérbeli Satriani-fanok első két számtól biztosan maguk alá csinálnak, és a folytatás sem fog csalódást okozni. Meg fogják találni a szívüknek oly kedves Hendrix-szerű gitártépést, a szintetizátorral áthatott melodikus számokat és a Flying int a Blue Dream-hez hasonló balladákat is. Ezúttal Satch nem hibázott, és a legjobb formáját hozta!
Legutóbbi hozzászólások