David Gilmour - On An Island

írta garael | 2006.05.18.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Sony

Weblap: www.davidgilmour.com

Stílus: prog. rock

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

David Gilmour - Születésnapomra "Ím, hatvan éves lettem én - meglepetés e szerzemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e szigetországi szegleten magam magam." Gilmour, zseniális magyar költőnk után szabadon, akár í­gy is bemutathatta volna legújabb lemezét, mely pontosan az 1946. március 6-án született gitáros 60. születésnapján jelent meg. Ha kicsit megkésve is, de: Boldog Szülinapot, David! Nem lehet azt mondani, hogy Gilmour egymás után ontotta volna magából a szólólemezeket, hiszen az 1978-as első album és az 1984-es "About Face" után ez a sorban a harmadik. Közben, 2002-ben volt egy koncert DVD, amit a londoni Royal Festival Hall-ban vettek föl. Itt már elhangzott az új albumon is szereplő "Smile" cí­mű szám, s amikor Gilmour bejelentette, hogy most egy új dalt fog eljátszani, akkor nagyot dobbant a szí­vem a reménytől, hogy rövidesen új lemez készül. Ez a parázsló remény akkor kapott igazán lángra, amikor bejelentették, hogy a Live 8 koncertsorozat londoni eseményére (2005. július 2.) megint összeáll a Pink Floyd, ráadásul közel negyed évszázad után először újra együtt lépnek föl Roger Waters-szel. Sajnos az egyszeri föllépés után minden kecsegtető ajánlat ellenére sem voltak hajlandóak közös turnéra indulni. Már-már minden veszni látszott... Ekkor jött azonban Gilmour nagylelkű születésnapi ajándéka, az "On An Island" cí­mű album, amit érthetően nagy várakozás előzött meg. A 2002-es "Meltdown Concert" DVD már előre jelezte, hogy az új anyagtól mit várhatunk: a koncerten egy többnyire akusztikusan megszólaló, andalí­tó, ha úgy tetszik kicsit öreguras Gilmour-t láttunk, hallottunk. Persze a Pink Floyd sem a beindulós nótákról, vagy az ördögi tekerésekről szólt, de Gilmour most határozottan egy letisztult, megállapodott, meditatí­v oldalát mutatja. Sok tekintetben a Pink Floyd kora 70-es évekbeli munkáira, elsősorban a "Meddle" (1971) és az "Obscured By Clouds" (1972) cí­mű albumokra emlékeztet. Az új lemez szépen, arányosan szól, s meglehetősen egységes összképet mutat. A lágy hangzás, a merengős, lassúcska dalok egyáltalán nem unalmasak, és Gilmour ezúttal is jócskán kényeztet bennünket varázslatos, gondosan megkomponált szólóival. Külön kiemelésre méltó a "Take A Breath" cí­mű nóta, amely akár a "Momentary Lapse Of Reason" (1987) cí­met viselő ünnepelt albumon is szerepelhetne. A "The Blue" hangulatában a "Division Bell" (1994) legszebb pillanatait idézi, mí­g a "This Heaven" és a "Where We Start" a már korábban emlí­tett "Meddle" idejébe repí­tik vissza a hallgatót. Bizony, Gilmour az igényes rock zene nagy öregje, és bár kétségkí­vül eljárt fölötte az idő, azért leí­rni nem szabad. Figyelemreméltó zeneszerző és zseniális gitáros, akinek sajátos stí­lusát gitárosok generációi próbálják meg "leszedni" vajmi kevés eredménnyel. Titka ugyanis nem a technikában van, valahonnan belülről fakad... "Én az egész világot fogom nem középiskolás fokon taní­- tani!"

Pontszám: 9