Heleno Vale's Metal Opera: Soulspell - Labyrinth Of Truth
írta garael | 2010.11.03.
Megjelenés: 2010
Kiadó: INNER WOUND RECORDINGS / ULTERIUM RECORDS
Weblap: www.soulspell.com/
Stílus: power metal/metalopera
Származás: Brazília
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Szomorú vagyok. S hogy miért? Mert euro-lokálpatriota révén azt szeretném, ha kedvenc zenei irányzatomban is az európai kontinens diktálná a tempót, a birodalmak jellemzőinek megfelelő kulturális felsőbbségtudattal és értékrendszerrel. No persze, hajlamos is az ember a nagyképűségre, ha number one stílusának - nomen est omen - a jó öreg kontinens adta a nevét is, definitív sztenderdekkel ruházva fel az europower világát, ráadásul a művészi köntöst leginkább prezentáló stílusbeli zenei keret, az opera - nem, nem a klasszikus, hanem a metal - etalonja immár harmadik, ráéadásul dupla etapban bizonyítja, hogy az europai unio metalzenei szekciója - legalább ebben a szegmensben - képes az amerikaiakat is irányba állítani. Erre mit kap az elégedett emberfia? Hatalmas pofont, mégpedig éppen onnan, ahonnan leginkább nem reméli, ráébredvén arra, hogy a világbirodalmi törekvéseknek csak a légvára létezik - szerencsére - és a power metal ezen ága ugyanúgy működik egy másik kontinensen is, mint ahogy a vén Európában hozzászoktunk - sőt! Persze, az már rég köztudott, hogy ezek a fránya brazilok nem csak fociban jók: Andre Matos személyében - aki több, stílusremeklő szerelemgyereket is elpottyantott - Dél-Amerika is kitermelte a maga családfa-telepítő kertmérnökét, aki ágas-bogas zenei növénnyé varázsolva az Angra -Vertigo-Sámán - Matos családfát bizonyította, hogy művészi módon is működik a brazil gépsor. Aztán ott van ez a furcsa nevű Tribuzy gitáros, ki szemtelen módon nem csak remek hangszerkezelő, de producernek sem utolsó és képes volt arra, amire a mi Tobias fiunk sem: egy zenei produkcióba hozta össze Kiskét, Dickinsont és Scheeperst. Oké, rendben van, de még mindig mi vezetünk az igazán szervezett, rendszerezett dologgal, az operával - mondhatnánk, de sajnos/szerencsére ez sem igaz. Nem tudom, mennyire ismerik odaát a "Bolognai rendszert", de valószínű, hogy a zenei szakképzést nem sikerült olyan csodálatos módon szétverni, mint nálunk, bár az is lehet, hogy valamiféle titkos nemesítő technológiának megfelelően termesztik a tehetséges és teljesen kiművelt metal zenészeket , hiszen jelen recenzió tárgya egy olyan metal-opera, melynek gerincét pofátlan módon fiatal, Európában viszonylag ismeretlen énekesek adják, ráadásul milyen színvonalon - hát kérem, itt csak egyet tud tenni az egyszeri kritikus: gyanakodni, miszerint Asterixéktól ellopták a titkos csodafőzet receptjét - némi zenei kotyvaszttal megspékelve - , melynek hatásaként a varjúból is többoktávos metal-pacsirta vált. Heleon Vale, a projectet létrehozó dobosról jómagam sosem hallottam, bár a Soulspell honlap szerint ez már a második része az operának, ám a hallottak után az biztos, hogy rohamtempóban fogom pótolni az elsőre vonatkozó mulasztásomat, főleg azért, mert a kezdőcsapatban olyan nevek sorakoztak, mint Tim Ripper Owens, Blaze Baley, Edu Falaschi, a produceri teendőket pedig minden europower rohambrigádok főgeneralisszimusza, Roland Grapow vezényelte le. De térjünk rá a zenei világra, mely karakteresen behatárolható, igazi tökös, kórusgazdag heavy- power metal, némi teátrális, a korai, majd a komolyzene felé kacsingató Savatage-t idéző hatással, rengeteg csodálatos vokáltémával, és hosszú, epikus kibontású témahalmozással. A szimfónika annyira nem jellemző, a megszólalás ezért talán kissé szikárabb, mint amit mondjuk az Avantasianal megszokhattunk, ám ennél fogva fémesebb, agyszaggatóbb is, dallamokban azonban a magas tesztoszteron-szint ellenére sem szűkölködhetünk. S ha már maszkulitás: sajnos egy másik, megdönthetetlennek vélt alaptézisem is megdőlt, miszerint a metalt igazán tökösen (bocs a képzavarért) csak kantársaim tudják prezentálni - nos, a The Verve c. számban szereplő hölgy pengeéles hangja az én színemnél valószínűleg csak az európai szoprántesókét tudja sárgábbá változtatni, bizonyítván, hogy a girl-power létezéséről a Spice Girls annak idején nem hazudott.... Az ismertebb húzónevek - Jon Oliva, Zak Stevens, Edu Flasachi - ne tévesszenek meg senkit: itt a számunkra ismeretlen előadók is olyat produkálnak, melynek hatására a fémtemplomot Brazíliába telepíthetjük, a színvonal pedig egységesen magasan avat újfajta etalont a heavy metalban, még akkor is, ha az alapok lerakásába besegített pár muzsika- konkvisztádor.
Legutóbbi hozzászólások