The Flower Kings: Paradox Hotel

írta Hard Rock Magazin | 2006.05.09.

Megjelenés: 2006.

Kiadó: Inside Out

Weblap: www.flowerkings.se

Stílus: progresszí­v rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Több,mint egy hónap folyamatos "hallgatózás" kellett ahhoz, hogy vegyem a bátorságot, és í­rjak a The Flower Kings legújabb "Paradox Hotel" cí­mű albumáról. Közben részese lehettem a zenekar káprázatos budapesti koncertjének, mely élmény azt hiszem egy életen át el fog kí­sérni.(A beszámolót itt olvashatjátok.) A svéd progresszí­v zenekarnak ez már a 10. stúdió albuma és ha figyelembe vesszük, hogy az első - még tulajdonképpen a főnök Roine Stolt szólóalbumaként megjelenő - "The Flower King" cí­mű lemez 1994-ben jelent meg és azóta a mostani stúdiómunka a negyedik, mely dupla CD formátumban lát napvilágot, elmondhatjuk, hogy egy rendkí­vül termékeny zenekarról van szó. Ez a fantasztikus "albumdömping" azonban sohasem megy a muzsika igényességének rovására. A The Flower Kings minden munkája meghatározó darabja az életműnek, melyhez fogható ebben a műfajban csak a hetvenes években volt tetten érhető, amikor a Yes, a Genesis, a Pink Floyd vagy az Emerson Lake&Palmer varázsolta el közönségét, a sokszor már klasszikus zenei magaslatokban szárnyaló műveivel. A Paradox Hotel megalkotásával Roine Stolt és csapata végképp megerősí­tette helyét a prog.rock panteonjában. A két és fél órás anyag hallgatása közben a muzsika (és nem csak a rock) teljes szépségével megismerkedhetünk. Első hallgatáskor kicsit "massza" jellegű az anyag, mely a rengeteg téma és ritmusváltás, a hosszan kifejtett zenei elképzelések természetéből fakad. Harmadik, negyedik lejátszásra viszont elkezd kinyí­lni egy gyönyörű "virág". A finom hangulatok, a káprázatos hangszerelési megoldások átölelik a hallgatót és nem engedik szabadon. Ennyi zeneiséget, ötletet, melyet ebbe a dupla albumba sűrí­tettek a zenészek, más egy egész életmű alatt nem tud felvonultatni. Nehéz kiemelni dalokat, ebből tökéletesen kerek egészből, de számomra a "Bavarian Skies" misztikus zenei alapon nyugvó érdekes, torzí­tott szövegmondása, a "Touch My Heaven" csodálatos, David Gilmour játékát idéző szólója, a Paradox Hotel "Flávörös dögössége" az, amely leginkább levett a lábamról, de felsorolhatnám mind a 19 szerzeményt. A zenészek teljesí­tménye nehezen boncolgatható. Roine Stolt gitárjátéka, - aki ezúttal is a dalok döntő többségét jegyzi - ezúttal is teljesen egyéni í­zű. A jazzes elemeken keresztül a blues jellegű témákon át a rock riffekig minden megtalálható repertoárjában. Énekét ezúttal kevesebbet hallhatjuk. A dalok nagy részét Hasse Fröberg énekli, aki az egyik legjobb vokális teljesí­tményt nyújtja, melyet valaha hallottam. Tomas Bodin billentyűs ezúttal is követi a nagy elődök hagyományait. Méltó utódja a Yes-es Rick Wakemann-nek, vagy Keith Emerson-nak. A ritmusszekció egyik tagja Jonas Reingold, aki ezúttal is bizonyí­tja, hogy az ő kezében a basszusgitár nem csak ritmushangszer, hanem lélegző, pulzáló élőlény. Az alapért felelős dobos a Csörsz Zoltán helyére érkezett Marcus Liliequist játéka jóval "stabilabb", kevésbé improvizatí­v, mint elődjéé. A koncerten nagyon hiányoltam Zoli "kalandozásait", a stúdióban viszont kifejezetten előnyös Marcus "stabilitása". Az album kapcsán még szót kell ejteni a borí­tóról is. A kihajtható Andres Valle által tervezett papí­r tok, valamint a booklet is - a zenéhez hasonlóan - a maximális igényességet tükrözi. Nincs is erre a kiadványra jobb szó, mint a tökéletes.

Pontszám: 10 Alapmű