Lord: Kifutok A Világból
írta garael | 2006.05.03.
Megjelenés: 2006
Kiadó: szerzői kiadás
Weblap: www.lordzenekar.hu
Stílus: hard rock
Származás: Magyarország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Hosszú szünet után, kínos tagváltásokkal tarkított hallgatást megszakítva jelentkezett új albumával a Lord. A 'vidék zenekara' címet büszkén viselő, karakteres zenei világgal rendelkező csapatnak nem volt könnyű dolga: eltelt tizenvalahány év az Olcsó és Ügyes óta, miközben egy új zenei atmoszféra születésének lehettünk szemtanúi: a metal-hard rock szeletei újraosztásra kerültek, az olyan tömegsikereket elérő stílusok, mint például az ízes hard-rock underground státuszba szorult , a régi nagy öregek pedig vagy a fiatalabb generáció segítségével tülekszenek a már említett tortaszeletekért. (ami persze a minőség szempontjából jó lehet, a kapitalista verseny Ricardo-i értelmezése alapján.), vagy pedig a zene helyett elvetélt politizálással próbálják a megélt sikereket reinkarnálni. Természetesen a Lordban mindezek ellenére meg van az a potenciál, hogy helytől és időtől függetlenül maradandót tudjanak alkotni, hiszen a dallamformálásban és a hangszeres teljesítményben mindig erősek voltak: ezek pedig úgy gondolom, alappillérei a siker hídjának. Mit kapunk tehát az új évezredbeli Lordtól? Katonai szakterminológiával élve:13, hammond támogatással rohamozó gitár-rock attack-et, a hangját abszolute megőrző énekes, Pohl Mihály csapásmérő képességével. Persze azért érződik a lemezen, hogy nem 1987-et írunk: a gitárok harapósabban szólnak, és a hard rockból gyakran átnyúlnak a fiúk a heavy metal keményebb színterére is. Ez persze inkább a riffekben nyilvánul meg, a refrének a Lordra jellemző dallamossággal szólalnak meg, olyan slágereket közvetítve, mint a lemez címadó dala, mely már első hallásra tuti koncertfavorit, vagy a Szállj szabadon keménykötésben kiadott zenei bestsellere. Szerencsére a hosszú pihenő nem ártott az együttesnek, a sok dinoszaurusz bandánál megfigyelhető fásultságnak nyoma sincs, öreges csárdás helyett itt bizony javarészt legényes szaporáknak vagyunk fültanúi, s az olyan Europe-os slágerbombák, mint az Ördögtánc, vagy a megadallammal ellátott Felejts el a fiatalabbak előtt is megvilágíthatja, miért is volt ez a stílus valaha olyannyira népszerű. A 'retro szívek' sem maradnak hammond elektrosokk nélkül, a billentyűk nagy szerepet játszanak mind a dallamformálásban, mint a 'purple hangulat' fenntartásában. A gitárszólók mint mondottam, talán kicsit keményebbek, mint amit eddig megszokhattunk, a Nem kell szigorú riffelése például egy power számban is megállná a helyét. A líraibb hangulatokat kedvelők is megtalálhatják kedvenceiket az albumon: az Anyám szívhez szóló dallamai, vagy a Ha tudnám bensőséges hangulata némi ellensúlyát képezi az album nagyobb részét képviselő keményebb pillanatoknak. A végére még némi Hendrixes hápogtatás is belefért, a Szeress vezérrifje méltó tisztelgés a gitárhősök atyja előtt.
Legutóbbi hozzászólások