Kiske - Somerville: Kiske - Somerville

írta garael | 2010.09.08.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Frontier Records

Weblap: 

Stílus: AOR

Származás: 

Dalcímek

Értékelés

Az Úr homlokát ráncolva fordult Gabriel arkangyalhoz, kezében az egyetlen, megmaradt kis követ tartotta. Gabriel várakozva engedte le lángpallósát, mert tudta, azon ritka alkalmak egyikének a részese, mikor a Mindenható nem egyedül hozza meg a döntését. Egyetlen, boldogságot hozó kő maradt, hű szolgám - mondta az Úr, a többi mind odakerült a helyére, de most ennél az egynél különösen gondosan kell választani. Honnan való a kő, Teremtőm - kérdezte Gabriel, mert jóllehet, arkangyalként majdnem mindent tudott, az Úr akaratát még ő sem ismerhette. A tehetség sziklájából, Gabriel. Ezer és ezer követ juttattam a Földre ebből a sziklából, tudósok és művészek részesültek belőle, de ennél, a talán legjelentéktelenebb kavicsnál kissé bizonytalan vagyok. Gabriel egy pillanatra megpróbált az Úr markába tekinteni, - a kí­váncsiság igen ritka tulajdonság azoknál, akik egyébként mindent tudnak - de nem sikerült rájönnie, melyik követ tartja a Mindenható a kezében. Az Úr észrevette Gabriel kí­váncsiságát, szemében apró, játékosnak tűnő fény villant - már ha lehet beszélni ilyenről a világ teremtőjének esetében. Kinyújtotta kezét, az arkangyal pedig látta, hogy az Úr az énekesi tehetség apró kövét tartja tenyerében, az egyetlen megmaradtat a sok ezer hasonló kőből. Gabriel azonnal látta is maga előtt a jutalmazottakat, a zenetörténelem megannyi fantasztikus pillanata egyszerre hangzott fel a Mennyek Országában, a lelkek pedig főhajtva dicsérték ezért az Urat. Kinek adjuk, Gabriel - hangzott a kérdés és Gabriel válla megrogyott a felelősség súlya alatt. Sóhajtva tekintett az Úrra, ki mosolyogva dobta le a követ, Gabriel pedig mindentudó szemével már látta is, kinek. Tévedtél, Uram, nem lesz rá méltó, el fogja hagyni a számára kijelölt utat - akarta mondani, de az Úr figyelmeztetve emelte fel ujját - Gabriel, ne légy türelmetlen, s Gabriel várakozva tekintett le, hogy tapasztalhassa az Úr végtelen bölcsességének újabb bizonyí­tékát.... Michael Kiske öntörvényű emberként választotta a tehetség érvényesülésének nehezebb útját, aki a lap olvasója, minden bizonnyal betéve ismeri a Nagy Heavy Metal könyv fekete lapjaira kí­vánkozó történetet, jóllehet az önérvényesí­tés időszakában kétségtelenül több pozití­v, mint negatí­v kimenetelű alkotás került ki az énekes munkaműhelyéből, főleg az utóbbi időszakot tekintve. Az ex-Helloween vokalista, úgy érzem, megtalálta a helyét az AOR dallamosabb, ám nem kevésbé izgalmas világában, ráadásul sikerült olyan alkotói gárdát maga köré toboroznia, kik ráéreztek, mi is az a határ, melyet Michael képes még tolerálni. Talán ennek, a lelki békét is hozó momentumnak köszönhető az, hogy Kiske "echte" heavy metal produktummal hajlandó a szí­npadra állni: Tobias "kinőttemmárametalt" Sammet fémellenes kijelentései ha másra nem is, de arra jók voltak, hogy hősünk "spirituális" társat találjon benne, és időszakosan feladja metaltagadásos attitűdjét. A Place Vendome legutóbbi albumának sikere után - a Primal Fear zenei alkotoi részének másik felét, Matt Sinnert is idecsábitva, jó utat járatlanért el ne hagyj alapon Kiske ismételten az AOR kipróbált világában találta magát, ezúttal azonban egy nehezebb énekesi feladattal került szembe: Amanda Somerville Hartmannhoz hasonlóan háttérénekesből nőtte ki magát a heavy/gothic metal megbecsült üdvöskéjévé, vokális tehetsége és klasszikus képzettsége tagadhatatlan, s ha párbajként nem is - egy úriember ugye nem párbajoz hölgyekkel - de egy amolyan mindenki megmutatja, ki mit tud alkalomhoz tökéletes lett az album. Mikor meghallgattam az első klipnótát, a Silence-t, egyszerűen lemerevedtem, pedig nem vagyok kimondottan AOR rajongó: a felcsendülő hang lágy vibratója férfi létemre a szí­vemig hatolt, és a dal bármennyire túlromantizált - melyre a klip is ráerősí­thetne, ha Michael nem úgy nézne ki, mint egy jobban öltözött hajléktalan - egyszerűen elvarázsolt. Somerville dekoratí­v megjelenése, és egyetemes értelemben képzett hangja remekül egészí­ti ki társa simogató orgánumát, de úgy érzem - és kedves hölgyolvasóim, nem az az átkozott férfisovinizmus beszél belőlem - nem képes az egyenrangú társ szintjére felnőni. Kiske jelenléte betölti az egész albumot, pedig úriemberként tág teret hagy Sommerville-nek, de bármennyi magas labda röppen is fel, én úgy érzem, Michael üti le az összeset. Pedig itt aztán egymás hegyén-hátán tolongva sorakoznak az énekesi bravúrt kí­vánó fordulatok, Karlsson, kiegészülve Sinner dalalkotói tehetségével, szerencsére a jobbik formáját hozta. A hagyományosabb, európai AOR mellett - az End Of The Road a maga szimfónikus teátralistásával a újkorszakos Primal Fear világát varázsolja könnyedebb formába - néha az amerikai szí­ntér is "befigyel", a Devil in Her Heart kellemesen induló hammond futamaival együtt akár egy Petra szerzemény is lehetne, a Rain pedig a Journeyt juttathatja az AOR kedvelők eszébe. Az alkotói brigád nem esett dramaturgiai hibába, a lassabb, lí­raibb szerzeményeket szerencsésen keverik a középtempós, vagy szinte metalosan karcoló dalokkal, ráadásul az egész albumot valami megfoghatatlan örömérzés járja át, az énekesek produktumából csak úgy süt a játszi könnyedség, és bevallom, Kiskét vagy húsz éve nem hallottam ilyen felszabadultan énekelni. Gabriel szemét lesütve fordult az Úrhoz, ki mosolyogva intette útjára hű arkangyalát, Gabriel pedig fejét hajtva csodálta a Teremtő végtelen bölcsességét....

Pontszám: 8.5