Művészet és profizmus: Queensryche, Dreyelands, 2010.07.12., Petőfi Csarnok
írta pearl69 | 2010.07.15.
Nehéz leírni a történteket. Ott voltunk! Ámuldoztunk, gyönyörködtünk, bólogattunk, tomboltunk! Aki kihagyta, rendkívüli módon sajnálhatja, aki pedig tudott volna, de mégsem jött el, vessen magára... Jómagam ismét életem egyik legnagyobb élményén vagyok túl, pedig...! Az idén csodás koncertek részesei lehettem, tulajdonképpen a számomra legnagyobb favoritok sokaságát - Ian Paice (a mester!), Transatlantic (el sem hiszem!), KISS (micsoda buli volt!), Riverside (szívem csücskei!), stb. - láthattam, hallhattam élőben. No, és hol van még 2010 vége? Az "egyik legnagyobb élmény" igaz akkor is, ha nem ez volt az első alkalom, amikor a '80-as években megismert és hőn szeretett Queensryche csapatának koncertjén jártam. Mégis, valamiért ez a buli nagyon megérintett, de ne menjünk a dolgok elébe, mindent a maga idejében! A múltkorában eldöntöttem, hogy ha valami nagyszabású esemény elé nézek (legyen az koncert, utazás, stb.), az adott napon ráhangolódom a történetre, és inkább szabadságot veszek ki, mert úgy is történik valami, ami megzavarja a pozitív gondolkodást. Murphy nem volt egy hülye ember! A napi teendőktől eltekintve, az ominózus hétfőn igazán semmi különös sem történt, eltekintve attól, hogy az utolsó utáni pillanatban derült ki; lehetőséget kaptunk egy személyes interjúra Michael Wiltonnal! Nesze, gondoltam, kapd össze magad, egyeztess Szöcskével, kérj segítséget Brinyótól (merthogy, mire ez tisztázódott, én már jócskán úton voltam - többek között leányomért, hogy ő is lásson némi csodát -, messze attól, hogy akár számítógépen, akár papíron rögzíthessem gondolataimat), de mint sokszor, a szerencse most is mellém állt. Még megbeszéltük a részleteket, időpontot egyeztettünk és izgalommal vártuk, hogy ismét egy remek zenésszel találkozzunk. A végeredményt nem árulom el, csak annyit, hogy egy nagyszerű embert ismertünk meg a QR gitárosában. Dreyelands Szóval, találkozó a Vagonban, kedves barátok és hűsítő italok segítenek feloldódni, aztán irány a Petőfi Csarnok egy kis csevejre. Alighogy véget ért a beszélgetés, máris az előzenekar, a hazai illetőségű Dreyelands bemutatkozásán találtam magam. A csapat sokunk számára ismerős, hiszen a Hard Rock Magazinban is megjelentek, ám élőben még nem volt alkalmam találkozni a srácokkal. Összegezve a látottakat (s persze hallottakat): nagyon profik a fiúk. Nem sok különbséget éreztem a lemezen és a bulin előadott nóták között, már ami a zenei kivitelezést illeti. Megszólalásban persze nem voltak tökéletesek, de ez nem is róható fel a számlájukra. Talán csak frontemberük, Nikola visszafogottsága volt szembetűnő. Ha a kis létszámú közönség okozta mindezt, akkor sem tudok elmenni mellette szó nélkül, hiszen profi előadók, s e - nyilván, nem túl kellemes - tapasztalatot is fel kell tudni dolgozni, ennél több kell! Egyértelmű, hogy a nóták előadása is jelentős koncentrációt igényel, de a "zsűri" elvárásainak meg kell felelni, s itt nem az énekesi teljesítményre gondolok, hiszen az magasan felülmúlta a várakozást. A Dreyelands sokkal többre érdemes, mint ahol tart - még akkor is, ha gitárosuk, András lelombozott a kijelentéssel, miszerint még mindig nincs magyar kiadójuk -, ilyen szintű produkcióval bárhol megállhatják a helyüket, s ha nem itthon, hát külföldön. Én nagyon szorítok nekik! Queensryche Szünet. Tétlen várakozás, szemlélődés, hol is vannak a rajongók? Szinte üres a PeCsa, ez borzasztó! De fel a fejjel, hiszen ha kevesen is, de csodás este elé nézünk. Ami szembeötlő volt, hogy még a fotósárokban sem tülekedtünk. Rápillantva a dalok listájára, elsőre - hirtelen - nem értettem, aztán amikor láttam, hogy kettő van belőle, még jobban elbizonytalanodtam, így aztán nem is törődtem semmivel, csak vártam az előadást, amely egyszer csak megérkezett! Olyan elementáris erővel szólalt meg a cucc, hogy rögvest az jutott eszembe: "Itt egy újabb zenekar, aki tökéletesen meg tud szólalni ebben a koncertteremben!" Hihetetlen az az energia, ami a hallójáratokat megcélzandó, a ládákból érkezett. De, mit is beszélek, hiszen ezeket valakik felénk sugározzák, közvetítik! Nos, ez a Queensryche! Semmi cicoma, nincs kivetítő, sem LED fal, még csak háttérmolinót sem kaptunk, kizárólag az elemi erőt, a nagyszerű muzsikát, s persze Geoff Tate hihetetlen színészi képességgel megáldott előadását. Tudjuk jól, a QR frontembere nem szimplán énekes (bár erről az oldaláról is ódákat lehetne írni), Geoff olyan képességgel bír, amellyel kevesen, ez az átélés! Emberünk több annál, hogy előadja az amúgy sokatmondó dalokat, kisugárzása átragad a hallgatóságra, szíve szinte együtt dobog a produkcióval. Tudom, ezek nagy szavak, de csak az tudja érezni, megélni, aki átadja magát a pillanatnak. Ő ilyen, s mi is voltunk vagy négyszázan! Sajnos, hogy csak ilyen kevesen... Volt ismerősöm, aki utólag közölte: "Nem is tudtam, hogy itt voltak!" Mit mondhatnék? Aki a világhálón kóborol, olvas (szakmai) újságot, értesülhetett az eseményről, nem nézem le, inkább sajnálom, mert egy katartikus - és vélhetően megismételhetetlen - élményből maradt ki. A tisztelt olvasó eddig kizárólag e sorok írójának ömlengéseivel bajlódhatott, de hogy forduljon a kocka, nézzük a negatívumokat is. Alapvető probléma, hogy nem telt meg a Petőfi Csarnok. Ennek betudható, hogy jelentős rock koncertek voltak az elmúlt időkben és senki sem Krőzus, ez van! Az is igaz, hogy a beharangozással ellentétben, közel sem "Best Of" programot kaptunk, de ugye, ezt nem tudhattuk előre! Itt egy pillanatra, eltérve a témától megjegyezném, az 'American Soldier' tételei is megállják a helyüket bárhol, bármikor, nem csak most, de a jövőben is! A menedzsment amúgy igen szigorú volt, a külső fotózásért "ejnye-bejnye" járt, sőt még azért is szóltak, ha valaki mozgóképes felvételt készített a mobiltelefonján. Ezt nem nagyon értettem, hiszen az elöl állókat nem nagyon tudták meggátolni a videózásban, csak azokat (pl. engem), akik hátrébb helyezkedtek el, igaz - újabb pozitív momentum -, mindezt igen kedvesen tették. Visszatérve a zenére, nagyszerű programot kaptunk. Persze, lehet fanyalogni, hogy több dal is elhangozhatott volna a klasszikus, szeretett lemezekről, minden kedvencet úgysem játszhattak volna el. Viszont ismét láthattuk és hallhattuk a szaxofont! S igen, voltak effektek, támogatandó Geoff Tatet és a vokalisták (Eddie Jackson, aki egyébként elképesztően jó hanggal rendelkezik és az újdonsült bárdista, Parker Lundgren) produktumát. A "segítség" azonban pont abban a kellő mennyiségben érkezett, ami még nem tette "műanyaggá" a hangzást. Michael Wilton mint mindig, most is "csak" hozta a formáját. Csodás szólókat, melyek felüdülést jelentenek a fülnek, no és Scott Rockenfield! Ő maga, a "Terminátor metronóm", csoda egy fickó, ez sem vitás! Összegezve egy hatalmas, felemelő pillanatnak tűnt a Queensryche koncertje, többet erről most nem tudok és nem is szeretnék leírni, mert az már magánügy! 🙂 pearl69 Fotók: pearl69 Köszönet a Livesoundnak!
Legutóbbi hozzászólások