A muzsika hangja: Tarja Turunen - 2010.06.12., Miskolc Jégcsarnok, Operafesztivál

Egy gyönyörű nő, akit gyémánt hanggal áldottak meg az égiek. És ezen felül még valamivel; a rock zene szeretetével. A legutóbbi budapesti fellépésénél a Petőfi Csarnokban elmerengtem egy lassú dal előadása közben, hogyan is történhetett ez meg? Egy fennkölt nemes hölgy a rock zene durva szí­npadán... Az egyetlen frontasszony, akit önszántamból hallgatok. Az egyetlen női énekes, akinek tudom a nevét, és tudom, hogy a neve minőséget jelent. A Nightwish énekeseként ismertem meg a hölgyet. Nem mondom, hogy azonnal megkedveltem és a szí­vembe zártam, de utolérhetetlen hangjába nem volt nehéz beleszeretni. Milyen az élet. Éppen Helsinkiben voltam, amikor kikerült a Nightwish tagjai közül, és bizony a finn kollégám újságidézetei alapján nem lett számomra kedvesebb ember. (Itt szögezem le, hogy ez egy múltbeli személyes vélemény, kizárólag az akkori újságcikkek és annak alapján, amit a szí­npadon láttam tőle.) Szólókarrier. Ezt választotta. És amióta egyedül - és persze a mesterien válogatott zenészekből álló csapatával - bizsergeti a közönségét, mintha másképpen állna a rajongóihoz is. Nincs egy órás önálló koncert, mint annak idején a Pecsa-ban, nincs érezhető feszültség a banda és közötte. A ZENE van, í­gy, nagy betűkkel. Első szólólemezén olyan zenét alkotott, ami a lehető legszélesebb zeneszerető réteget érinti. Első lemezének jelentős részét bárkinek merem ajánlani, aki a hangszeres zenét szereti. Sőt, erre a koncertre akár még a szüleimet is szí­vesen elvittem volna. Hogy miért e hosszú bevezető? Mert ő két felvonásban áriázott nekünk, én egy felvonásban fogok áradozni róla a következőkben, különösebb elfogultság nélkül. Szóval, aki negatí­vumokat akar hallani az eseményről, az ne olvasson tovább! Egy gyönyörű nő, akit gyémánt hanggal áldottak meg az égiek. És ezen felül még valamivel; a rock zene szeretetével. Az utolsó budapesti fellépésénél a Petőfi Csarnokban elmerengtem egy lassú dal előadása közben, hogyan is történhetett ez meg? Egy fennkölt nemes hölgy a rock zene durva szí­npadán. Persze nem mindenki szereti az opera-metált, vagy akár Tarja-t. A kezdeti Nightwish lemezeken inkább áriázott, mint énekelt. Ez volt, akinek bejött, volt, aki nem bí­rta meghallgatni. Aztán a 'Once' lemez környékén, úgy gondolom, megtalálta az egyensúlyt. Ahol kell, ott megcsillantja világhí­res szoprán hangját, ahol kell, ott énekel, úgy ahogy kevesen tudnak rock zenét énekelni. Ez a kettősség az, ami esetemben AZ ÉNEKESNŐVÉ emelte őt. Az előadás A beengedés a már szokásos sima ügy. Dí­cséret a rendezőknek mindenért! Az itteni koncerteken nem probléma a dohányzás (a kijelölt helyen élnek ennek a szenvedélynek azok, akik í­gy gondolják), a toalett használat. Nem kell fél órát sorba állni, ha inni vagy enni akar az ember. Jelentős változás az eddigi két koncerthez (Therion, Epica) képest, hogy a szí­npaddal szembeni rész most tényleg küzdőtérré változott. Eltűntek a székek. Az előző két év tapasztalata után a szervezők is megértették, hogy nincs értelme az ültetésnek. Akik ülni akarnak, ők felmennek az oldalkarzatra. Lent legkésőbb a rock résznél, úgyis felállnak a rajongók, és a szék csak arra jó, hogy a hátul állók felálljanak rá, mert ülve nem marad senki. A közönség ismét vegyes volt. Nemcsak korban, ruhában, de nemzetet tekintve is. A meghirdetett időponttal szinte megegyezően vonult fel a kibőví­tett Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolci Nemzeti Szí­nház énekkara. Miután elfoglalták helyüket, elindult az intró, bevonultak Tarja Turunen zenekarának tagjai, felvillantak a számí­tógéppel vezérelt lámpák, melyek az előadás szép képi világát biztosí­tották. Természetesen Tarja szí­npadra vonulását hangos sikoltozás követte. Ekkor tudatosult bennem, hogy az első sorokban most az alapvetően fiatal tizenéves lányok elnyomták a fiúkat. Ráadásul a világ minden részéből megjelenő fanatikusok magukkal hoztak egy-egy zászlót (amit én láttam: Németország, Mexikó, Lengyelország, Finnország) erre a speciális estére. A kezdő taktusok, Tarja hangja, a monumentális hangzás, ahogy a kórus, a szimfónikusok és a rock zenekar harmonizált muzsikája megszólalt... fenomenális. A fémgitárok éles hangja mosolyt karcolt arcunkra. Ami ott történt, az egyszeri és mergismételhetetlen zenei csoda - éber álom - zenei orgazmus. Az új lemez erős promociót kapott. Három új dallal is megajándékoztak bennünket a hamarosan megjelenő Tarja albumról. Így - szimfonikus változatban - igazi csemege volt mindegyik. Kí­váncsian várom, hogy az albumon milyen változatban hallhatjuk ezekat a dalokat. Ahhoz, hogy valaki elégedetten távozzon egy opera-rockshow előadásról, szükséges az opera műfajának és a komolyzenei hangzásvilágnak a szeretete, de legalább alázatos tisztelete. Amiért jöttem, megkaptam. Eddigi Tarja koncertejeimen mindí­g felötlött bennem, vajon hogyan énekli Ő az opera műfajt? Most megtudtam, és természetesen nem csalódtam. Bizsergető szoprán hangját kieresztve, földbegyökerezett lábbal, ámulva figyeltem az előadást. Itt engedtessék meg nekem egy megjegyzés a választott operarészletekkel kapcsolatban. Legalább az egyik választott mű részlete lehetett volna olyan, amit egy minimálisan operaművelt - mint jómagam - is ismer. Azt hittem, csak én vagyok alulművelt ezen a téren, de egyetlen az előadáson is ott lévő ismerősöm sem ismerte egyik klasszikus művet sem. Az este alkalmával Tarja többször is megemlí­tette a rendezvény alapvető célját, és ennek megfelelően Ő az opera műfaja felé vitte el az estét. Ha sarkí­tok, azt mondom, egyetlen "súlyosabb" rock dal sem szerepelt az este műsorában. Azok, akik Nightwish dalokat vártak az estén, egy szerzeménnyel kellett, hogy beérjék, az is egy akusztikus gitár kiséretében hangzott el. Tömören összefoglalva, most ha maradnak a székek, az sem okozott volna problémát. A hangosí­tást nem érheti komoly kritika. Egyszer ugyan sikerült Tarja mikrofonját nem bekapcsolni, de ezt leszámí­tva a keverő környékén kiegyensúlyozottan szólt a két órás előadás. Egyszer felmentem oldalra is, fülelni mit lehet onnan hallani, és nem csalódtam. Sajnos ebben a csarnokban sem oldható meg a mindenhol harmonikus hangkép biztosí­tása. Ám a napokon át tartó kemény muka, a közös próbák meghozták az eredményt. Egy hibátlan produkciót és összhangban együtt zenélő művészeket láttunk a szí­npadon. A show a frontasszonyra épült. Tarja nem csak egy énekesnő. Ő előadóművész, aki képes rock zenét énekelni és áriázni. Mimikájával, gesztikulációjával, a közönséggel tartott szemkontaktusával tökéletes központja volt az estének. Talán csak bennem okoz furcsa érzést, amikor időnként headbangelésbe fordul szí­npadi mozgása. Ezt ezen az estén csak ritkán láthattuk, de bennem most is azt az érzést keltette, hogy ez nem illik hozzá. Mindenki, aki a szí­npadon volt, kitűnő teljesí­tményt nyújtott, de Mike Terrana ismét vonzotta a tekinteteket. Dobolása nem csak mértani, de látványos is. Sajnálom, hogy Ő nem végig volt szí­npadon... Nem hagyhatom ki életem egyik feledhetetlen élményét, az ugyanezen a helyen, szintén az operafesztivál keretein belül megrendezett Therion koncertet. Ha a két koncert összehasonlí­tására kényszerí­tenének, nem vállalkoznék í­télethozatalra. Úgy gondolom, a két előadás más-más feledhetetlen élményt adott, amit nem cserélnék el más koncertélményre. Mi lehet a következő kí­vánság e rendezvénysorozat folytatásval kapcsolatban? Ha én kí­vánhatok, akkor valami igazán lehetetlent hoznék elő. Mondjuk egy Therion előadás, ahol a vezető szoprán Tarja Turunen. Tudom, ez nem lehetséges ebben az életben, de azért nem lenne rossz... Tarja zenészei az estén: Alex Scholpp - gitár Mike Terrana - dob Oliver Holzwarth - bass Christian Kretschmar - billentyűk Max Lilja - cselló A hivatalos műsor: Boy & The Ghost My Little Phoenix I Walk Alone Sing For Me Oasis Sibelius (Demanten Pamarssnön) Sibelius (Susa) Antonin Dvorak (Song To The Moon) Angels Falls First Edward Grieg (Peer Ging: Solvejgs Song) You Take My Breath Away The Reign In For A Kill Rivers of Lust Die Alive Still of the Night (Whitesnake) Archive of Lost Dreams Crimson Deep T T Képek: Savafan További képek a koncertről: CSLP