Luca Turilli: The Infinite Wonders of Creation
írta garael | 2006.04.08.
Megjelenés: 2006
Kiadó: Magic Circle Music
Weblap: www.lturilli.com
Stílus: classic epic metal
Származás: Olaszország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Annak idején -mikor a Rhapsody lemezek után kijött az első Luca Turilli szóló album- döbbentem rá, hogy ez az olasz gitárnyűvölő mester komolyan veszi a barokk-metal szeretetét. A megjelenő album zenei világa ugyanis nem sokban különbözött az éppen akkor esedékes anyabanda opuszától: europower alapú, némileg gitárcentrikusabb, ám ugyanolyan zenei forrásokkal és kifejezési móddal rendelkező művet kaptunk, melynek legfőbb érdeme egy csodálatos énekes-tehetség felfedezése: Olaf Hayeré. A fiatal dalnok addig csak a keresztény metált játszó Treasure Seeker-ből lehetett ismerős a szakavatottaknak, ám ezen a lemezen a szélesebb nagyközönség is megismerhette énekesi kvalitásait. A King of the Nordic Twilight Luca tervei szerint az első darabja volt egy olyan trilógiának, mely a Rhapsody sztoritól eltérő, ám ugyanolyan fantasy történetet mesélt el a zene nyelvén. A második szóló, a Prophet of the Last Eclipse tehát ennek szellemében egyenes folytatása lett a Twilight-nak, jóllehet némi elektromos kütyüparádé is borzolta az ortodox fanok idegeit, melyek azonban inkább csak színesítették, mintsem megváltoztatták a megszokott zenei világot. A The Infinite Wonders of Creation azonban különbözik a trilógia első két darabjától. Luca mester saját bevallása szerint el akart szakadni az eurometal kliséktől, és egy olyan musical-t szándékozott írni, melyben ugyanúgy megfér egymás mellett az operás kórus és a heavy metal riffelés, mint a nagyzenekar és az elektromos gitár. A zenei világ ennek szellemében változott is: háttérbe szorultak a speed futamok, és inkább a musical-ek nagyobb ívű témakibontása került előtérbe, jellegzetes dallammenetekkel (Cosmic Revelation). Jóllehet a metal riffek szerves részei most is a műnek, ám a neoklasszikus tekerések, a nagyívű szólók eltűntek, ezek helyét most a nagyzenekari kíséret foglalja el. A dalok ilyenformán tényleg közelebb állnak a musical-ekhez, mint a rhapsody munkásságához, ám ez senkit se rémisszen el. A jellegzetes dallamvilág most is ott bújkál a teátrális megoldások alatt, sőt, a dalok fő szervező elemévé lépett elő. Fantasztikus, azonnal fülbemászó refrének születtek, melyhez Olaf Hayer szinte opera énekesei kvalitásai remekül passzolnak, s az olyan dalok, mint a Mother Nature, vagy a The Miracle Of Life (mely Hayer anyabandájának, a Dionysos-nak a világába is passzol) a klasszikus musical-ek azonnal ható remek slágereivel egyenértékűek. Az albumon azonban nem ez az egyetlen meglepetés. A dalok nagy részében ugyanis nagy szerepet kapnak a Therionhoz hasonló ünnepélyes, néha zsolomázó kórusok, némiképp felidézve Carl Orff O, Fortuna-ját. A klasszikus képet erősíti a lemez másik énekese, a csodálatos hangú Bridget Folge, ki hol a hol operás, hol musical-es énekstílusával remekül egészíti ki Olaf zenei témáit. Kettejük gyakori duttjének és a kórusok pátoszos hatása a legutolsó , album címadó dalban bontakozik ki a legfényesebben, ahol egyszerre idéződik fel az Omen és a Conan a barbár című filmek szívszorító zenéje, illetve az operairodalom klasszikusainak világa.
Legutóbbi hozzászólások