Ereb Altor: The End

írta Mike | 2010.04.27.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://myspace.com/erebaltor

Stílus: Epic viking/doom metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Tomas Forsberg, azaz Quorthon emblematikus figurája volt a metal szí­ntérnek. "Egyszemélyes zenekarával", az 1983-ban alapí­tott Bathory-val nem csupán a black metal műfaj kialakulásában vállalt oroszlánrészt (a Venomot szokás stí­lusalapí­tónak nevezni, ám - és ez csak a személyes véleményem - mégis talán a Bathory játszott először "igazi" black metalt, mí­g a brit legenda inkább thrash-közeli zenéjével hí­vta fel magára a figyelmet), de az úgynevezett viking metal életre hí­vása is Quorthon ténykedéséhez köthető. A svéd fiatalember 2004-ben eltávozott közülünk, szí­velégtelenség okozta halálát... A Bathory-val azonban örökre beí­rta magát a rockzene történelmébe, és noha a korai idők nyers, koszos hangzású, puritán black metal lemezeinek hatása később több száz együttes művén viseli keze nyomát (elég, ha csak az Emperor vagy az Immortal nevét emlí­tjük meg a nagyok közül), ellenben a nyolcvanas évek végétől datálható viking-korszakuk valamiért alig-alig termelte ki a "taní­tványokat". Ennek fő oka talán abban keresendő, hogy - elsősorban - a '90-es 'Hammerheart' és a '91-es 'Twilight Of The Gods' klasszikus albumpárost olyannyira egyedi í­zzel vértezte fel Quorthon, hogy mindennemű hasonlóság a plagizálás bélyegét ütné rá a követőkre (gondoljunk csak bele, ha valaki az AC/DC hangzásvilágát próbálná átmenteni, vajon milyen sikerrel járna?). Persze voltak és lesznek is olyan bandák, amelyek muzsikájában kisebb-nagyobb mértékben megjelenik a Bathory doom metalban gyökerező vikingvilága: ilyen például az í­r Primordial, a finn Moonsorrow, az olasz DoomSword vagy a német Falkenbach. (Quorthon maga pedig leginkább az 'Into Glory Ride'-korszakos Manowart nevezhette meg hatásaként...) A Bathory hagyatékának leghűségesebb ápolója azonban az Ereb Altor. A svédországi Gävle városából származó kéttagú formációt az epikus doom műfaj egyik kiváló képviselőjének, az Isole-nak zenészei alkotják, az első életjeleket a 2003-as 'Awakening' demóval adták, jóllehet e banda őse még 1990-ben öltött formát Forlorn néven, hogy aztán hosszú esztendőkig csipkerózsika álmát aludja... A 'By Honour' bemutatkozó stúdióanyag 2008 első felében látta meg a napvilágot, és engem azonmód rabul ejtett: először persze döbbenten hallgattam a korongot, a Bathory-hasonlóság annyira egyértelműen kidomborodott, hogy plágiumgyanú okán már-már jogvédőkért kiáltottam, ám amidőn megérintett a dalok fennkölt mágiája, mást sem tettem, mint átadtam magam egy olyan világnak, amely kizárólag Quorthon sajátja volt, és amelyet 1991, nevezetesen a 'Twilight Of The Gods' magnum opus megjelenése óta csodálok. Kí­váncsi voltam hát, hogy lesz-e folytatás (hiszen mégiscsak egy szerelem-projektről van szó), és ha igen, vajon változtatnak-e a jól bevált recepten, vagy a kí­sérletezés jegyében új utak keresése felett törnek pálcát: idén márciusban viszont piacra dobták a 'The End' cí­mű friss művet, amely ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az elődje két éve ideiglenesen elvarrta. A borí­tó most sokkal szemrevalóbb, mint a 'By Honour' igen klisés és amatőr frontképe, a mitologikus Fenris-medalion hűen tükrözi a banda hitvallását: az Ereb Altor, miként a Bathory is, a skandináv regék és mondák ódon világába kalauzol el minket a dalszövegek jóvoltából. A muzsika sem változott, maradt a hősies és drámai hangvétel, a védjegyszerű, kántáló háttérkórusok, az akusztikus kiállások és a lassan hömpölygő doom metal-áztatta tempó, tulajdonképpen Quorthon legszebb pillanatait - azaz leginkább a 'Hammerheart' és 'Twilight...' lemezeket - idézi meg a majd' ötvenperces alkotás, olyannyira, hogy egy-egy énekdallam vagy gitárszóló néha bizony kimerí­ti a szolgai másolás fogalmát. Annyiban azért különbözik ez az anyag a fent emlí­tett két klasszikustól, hogy jóval letisztultabb, egyben markánsabb hangzással bí­r (a Bathory CD-k ugyanis messze földön hí­resek demós megszólalásukról), és Ragnar is jobb énekes, mint a néhai Quorthon, noha helyenként taní­tómestere fakószürke tónusát erőlteti, pedig a tudásbeli különbség nyilvánvaló... Nem érdemes kiemelni egyes számokat, valójában mind a hét szerzemény egyí­vású és azonos minőséget képvisel (talán csak az intro hosszabb a kelleténél), s miközben hallgatom a dalokat, megelevenedik a messzi Észak képe, a zord fjordok, a végeláthatatlan hegyvonulatok, és a régi korok viking harcosai, a véres küzdelmek, a hosszú-hosszú vándorlások...

Pontszám: 8.5