Crazy Lixx: New Religion
írta MMarton88 | 2010.04.10.
Megjelenés: 2010
Kiadó: Frontiers Records
Weblap: http://www.crazylixx.com
Stílus: Hard rock/glam rock/hair metal/sleaze rock
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Utalgattam már rá korábbi lemezkritikáimban, hogy a glam rock újból erősödik, és ennek a folyamatnak a központja pedig a napfényes Kalifornia helyett, a fagyos Svédország. A "The New Wave of Swedish Sleaze" irányzat csapatai (CrashdíŻet, Hardcore Superstar, Babylon Bombs, Vains of Jenna) egymás után hozzák ki a 80-as évek amerikai bandáinak szellemében fogant, fiatalos, lendületes lemezeket, melyek, noha nem nőnek fel minőségben a klasszikusokhoz - érzésem szerint - mégis erősebbek, mint néhány nagyobb csapat pénzszagú, öreges visszatérő lemezei. A Crazy Lixx is egyike a színtér domináns formációinak, a 2002-ben alakult együttes debütalbuma 2007-ben jelent meg, a 'Loud Minority' pedig nem csak a sajtó, hanem a stílus rajongói körében is komoly elismerésben részesült. Elérkezett az idő a folytatásra: a 'New Religion' a második nagylemeze a srácoknak. Az elmúlt két és fél évben történt legfontosabb változást az jelentette, hogy Vic Zino gitárost átcsábította magához a HCSS, akinek utódja Andy Dawson lett. Talán ennyi bevezetőből már rá lehetett jönni, hogy zeneileg nem kell itt túlságosan nagy meglepetésekre, újdonságokra, vagy egyediségre várni. A stílusban lévő lehetőségeket már jó ideje kiaknázták, a fiatal svédek pedig meg sem kísérlik a falak döntögetését, a határok tágítását. Egy igazi glam csemegével kedveskedtek nekünk a "nyalásmániás" muzsikusok, gyakorlatilag ennek a zenei világnak a teljes fegyvertárát felvonultatják. Laza, vidám dalok, gigadallamos refrének, enyhén szexista dalszövegek, hangos, együtt üvölthető kórusok, ízes, ám nem túlzottan bonyolult szólókkal megspékelve. Kikapcsoló, kellemes hallgatnivaló, lazán felüdíti az embert. Már a nyitó Rock And a Hard Place megadja az alaphangot, azonnal beugrik a Def Leppard, a Poison, a Skid Row, no meg a többi kultikus csapat neve, itt vannak az ismerős dallamok, vokális megoldások, az ezerszer hallott yeah-zések - de mit lehet tenni, ha valami működik, akkor az működik! A kötelező paneleket sikerül úgy durrogtatni, hogy az ember azonnal énekelni akar, szenzációs kezdés! A My Medicine az elmúlt évek egyik legpimaszabb nyúlásával nyit, Bret Michaels jogdíjat kérhetne az Unskinny Bop újragondolásáért, ugyanakkor picit itt is az az érzése a hallgatónak, mintha a régi klasszikust a Def Leppard nyomná, ugyanis Joe Elliott csapatának elsődleges sajátosságait is sikerült közel tökéletesen a Lixx-dalba integrálni. De ugyan már, ebbe a rockzenei irányzatba ez teljesen belefér, a színvonal továbbra is magas marad! A 21 Till I Die az első tempósabb nóta, az albumot nyitó daltrió megkoronázása, mely azt is jelenti, hogy a roppant erős kezdést követően egy picit azért már visszaesik a színvonal. Lehet, hogy a direkt nyúlások visszaszorulása érezteti velem ezt, de a kiemelkedő slágerek elfogytak. Talán még a Lock Up Your Daughter emlékezetesebb, ám a többi szerzemény, csak simán jó, katarzismentes, kikapcsoló dal. Érdekes, hogy helyenként egy-egy AOR-osabb dallam is visszaköszön (nyilván nem hangszerelést tekintve) a lemezen, Johnny Lima tavaly nyári produkciójára emlékeztetve. Balladák közül a Blame It On Love-ot tartom a legerősebbnek, bár a nagyok lassúitól minőségben jócskán elmarad, érdekes, hogy a fiatal északi glam bandák produkcióban a balladák, valahogy mindig a kritikus pontot jelentik.
Legutóbbi hozzászólások