Úriember és csibész!: Ian Paice, Cry Free, 2010.03.26., Győr, Richter Terem

A Deep Purple örökös tagja először járt úgy hazánkban, hogy nem a legendás zenekart kí­sérte. A beharangozó szerint a Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál vendégeként dobbemutatóra érkezett, de ennél sokkal többet kapott a nagyérdemű... ...még akkor is, ha voltak elégedetlenkedők. De kezdjük az elején! Kis csapatunk, miután túltette magát polgári foglalatosságain, összeverbuválódott és elindult az útra. Péntek, kissé szeles, de kellemes tavaszi nap és Ian Paice Győrben! Kell, hogy ennél szebben induljon a hétvége? Nem hiszem! Megérkezésünkkor még javában tartott az amúgy igen tartalmas program, bele is kukkantottunk, de a szí­nházteremben a hőségtől levegőt sem lehetett kapni, í­gy inkább nézelődésre, egy kis sétára és az élményre való felkészülésre fordí­tottuk a hátralévő időt. Az előtérben megcsodálhattuk a kiállí­tók által bemutatott hangszereket (egyiket-másikat ki is próbáltuk), de türelmetlenül vártuk a bejelentést, miszerint rövid szünet után a mester következik. Elfoglaltuk helyünket a balkonon és belépett Ő! Minden idők egyik legnagyszerűbb dobosa, akinek sajátos játéka megalapozta a hard rock zenét. Stí­lusa - s ez rögtön az első, viszonylag rövid szóló alapján is kiderült - összetéveszthetetlen, rendkí­vül egyedi technikai adottságokat mutat. A röpke felvezetésből megtudtuk, hogy ritkán vesz részt ilyen jellegű előadáson, í­gy nem is készül rá, improvizál. Az sem maradt titok, hogy az í­zig-vérig angol úriemberben azért - túl a hatvanon - még maradt spiritusz is. Kedves és végtelenül jó humorú embert ismerhettünk meg benne. Akik arra számí­tottak, hogy részletes technikai bemutatót, esetleg instrukciókat kapnak a sajátos dobolásból, csalódniuk kellett. Paice ugyanis inkább a kommunikációra helyezte a hangsúlyt (többször is hangsúlyozva az emberi kapcsolatok fontosságát). Hosszasan társalgott a közönséggel és több kérdésre is válaszolt. Így megtudhattuk például, hogy miért "pártolt" át a Ludwig cégtől a Pearl dobokra (egyszerűen az akkori minőségi kifogások miatt), melyik a kedvenc Deep Purple lemeze ("természetesen" a Made In Japan), kit tart a "világ második legjobb dobosának" (itt szerényen utalt rá, hogy nem saját magát véli az elsőnek, sőt nem is rangsorol, hiszen mindenkinek az egyedi tudása és legfőképp a szí­ve, az odaadása határozza meg a nagyságát, de Buddy Rich nevét azért megemlí­tette) és mesélt az előző napon fellépő Jon Lorddal való barátságáról is (ikerlányokat vettek feleségül, de nem csak ezért, szinte testvérként szeretik egymást, sőt egy alkalommal kicsit kellemetlen, de vicces helyzet állt elő, amikor együtt laktak és Ian nem a saját feleségét ölelte át egy reggelen). A néhány látogató által kevésbé tartalmas (ezt nem túl intelligens módon, fennhangon szóvá is tették), bár általunk igen szórakoztatónak í­télt csevegést követően újabb szóló következett (Ginger Baker, a Cream tagjára való hivatkozással), mely a triolák variálhatóságát hivatott prezentálni. Lenyűgöző volt! És elérkezett a pillanat! A Jon Lord produkcióját is kí­sérő Cry Free tagjai léptek a deszkákra, hogy együtt zenéljenek a nagy példaképpel. Álmunkban sem reméltük, hogy ilyen elementáris erejű előadást kapunk. Főképp úgy, hogy (Atka elmondása szerint) mindössze fél órával a kezdés előtt állí­tották össze (naná, minden összpróba nélkül) a dalok listáját. Kis egyeztetés után belecsaptak, és szinte levitte a fejünket a Burn, majd érkezett a Stormbringer és egy igazi kuriózum, a You Keep On Moving, melyet Paice - saját bevallása szerint - 30 éve nem játszott. Egyébként szinte sugárzott a mesterből, hogy nagyon élvezi a magyar zenekarral való közös muzsikálást. Végezetül a Perfect Strangers, majd a Highway Star hangzott el. Végezetül, gondoltuk mi! Történt ugyanis, hogy a meghajlást kí­sérő tapsorkánban Ian ránézett a srácokra, melyből azonnal kiderült, ráadást is kapunk. Nem is lehetett kérdés, az örökbecsű Smoke On The Water akkordjaival tetőfokára hágott a hangulat. Felemelő érzés lehetett a Cry Free tagjainak egy újabb legendás DP taggal muzsikálni, bele is adtak apait-anyait. Ne legyen félreértés, de a srácok egyre jobbak és jobbak. Igen magas szí­nvonalon képviselik hazánkat az egész világon és megérdemlik az elismerést. Hajrá, csak í­gy tovább! Sajnos, többen is útilaput kötöttek a talpukra Paice távozása után, pedig hazánk Deep Purple Cover bandája nem levezető programmal zárt. Ugyanolyan vehemenciával és élvezettel játszották a dalokat, mint előtte, s ha már a dobosok napjáról beszélünk, nem tudok elmenni szó nélkül Tatai Tamás virtuóz, fantasztikusan kidolgozott dobszólója mellett. Le a kalappal! Bánhatják, akik idő előtt hazaindultak, í­gy jártak! Részemről csak egyetlen negatí­vuma volt az estének, mégpedig, hogy nem tudtam találkozni a mesterrel. A program végeztével ugyan igyekeztünk megkeresni, de későn eszméltünk. Mire tartózkodási helyét megtaláltuk a "labirintusban", már - jogos fáradságára hivatkozva - nem fogadott több rajongót. Pedig több segí­tséget is kaptunk, mégsem volt szerencsénk. De sebaj, majd legközelebb! S hogy mire ez a nagy lelkesedés? A verebek azt csiripelik, hogy Ian Paice olyan jól érezte magát (nem mellesleg, komoly elismeréssel illette a Cry Free legénységét), hogy már tárgyalásokba is kezdett a folytatásról, egy esetleges budapesti fellépésről. No, akkor majd szemfülesebb leszek! Szöveg & fotók: pearl69 Köszönet a Livesound-nak!