Blaze Bayley: Promise And Terror

írta Adamwarlock | 2010.02.21.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Blaze Bayley Recordings

Weblap: http://www.blazebayley.net

Stílus: heavy/power metal

Származás: UK

Dalcímek

Értékelés

Blaze Bayley-vel kapcsolatban egy valamit nem fogok megtenni: nem fogok nekilátni az Iron Maiden-ben töltött idejének és az ott szerzett csaknem örök időkre szóló billogok elemzésébe. Két okból tartom ezt teljesen fölöslegesnek: először is ezt a témát szinte minden rock zenével kicsit behatóbban foglalkozó ember tökéletesen ismeri, másodszor pedig művészünk post-Maiden munkássága eljutott arra a szintre, hogy már ne csak mint az ikonikus metal alapvetés egykori részeseként tekintsünk rá. Amivel viszont érdemes foglalkozni a Blaze életműben - már a most tárgyalandó lemez ismeretében is - az a tény, hogy bizony hősünk úgyszólván megszabadult láncaitól. Ne felejtsük el, hogy egy olyan zenészről van szó, aki számtalanszor kényszerült ilyen-olyan okokból a teljes újrakezdésre (mind zenei téren, mind sajnos az életében), és most úgy tűnik végleg szilárd talajt érezhet a lába alatt. Nem árulok zsákbamacskát: a Promise and Terror egy nagyon jól sikerült alkotás. Már az előzetes árusí­tásakor (Blaze korábbi albumainak mércéjével) rekord mennyiségben kelt el, és a világ minden pontjáról pozití­v visszajelzéseket kapott. Egyértelműen látszik, hogy Bayley megtalálta a saját útját, azonban, akik eddig sem voltak kibékülve hangbeli adottságaival, azoknak ezután sem fog semmilyen katarzist előidézni a lemez végighallgatása. Blaze hangja igencsak megosztó tényezővé vált már a Maidenes korszakban is, sokan akkor végleg leí­rták az énekest. Megjegyezném, hogy a saját magáról elnevezett projectje során rengeteget fejlődött a hangja a '90-es évekhez képest, tehát maradt a sajátos, nazális orgánum, de most már megingások nélkül. Természetesen remek teljesí­tményének magyarázatát abban kell keresnünk, hogy nem nehezedik rá semmilyen nyomás és rajongói elvárás, hogy más legyen, mint ami. Szóló korszakában kiteljesedhet a saját határai között. A Promise and Terror egyértelműen a tavaly előtti The Man Who Would Not Die folytatásának tekinthető, mind stí­lusban, mind hangzásban. Ha műfajilag kéne meghatározni a lemezt, valahova a heavy metal és a nyers power metal közé tenném, néha igencsak meglepő speed-es és thrash-es elemekkel kiegészí­tve. Még csak távolról sem hasonlí­t az Iron Maiden zenéjéhez (na jó, azért van néhány momentum...), sőt Blaze képes volt önálló, saját világot felépí­teni, amire a másik Maiden vokalista, Paul Di'Anno nem volt képes. Szövegvilágát tekintve, főleg a lemez második fele meglehetősen sötétre sikerült, ami betudható Blaze életében sajnálatos módon bekövetkezett tavalyi tragédiának. Ez a borongós hangulat adja a lemez savát-borsát, aminek a fémes hangzás és hősünk sajátos orgánuma kitűnő megvalósí­tójává vált. A legütősebbre a tempósabb dalok sikerültek, de panaszunk a lassabb számokra sem lehet. A reszelős alapra általában meglepően ötletes és eredeti dallamokat kapunk, í­gy jó néhány dal fog nagyon könnyedén a fülünkbe mászni és ott tanyát verni. A 11 szám tehát ütős, egyértelműen letámadó jellegű, dinamikus élményt nyújt, előtérbe helyezve a süví­tő száguldást, háttérbe szorí­tva a ,,felesleges agyalást". A végeredmény szerintem önmagáért beszél. A pontozást illetőleg tennék egy rövid megjegyzést. Objektí­van szemlélve 7-7.5 pontot adnék a lemezre, de szubjektí­v okok miatt a kerekebb nyolcast preferáltam. A szubjektivitásnak jelen esetben két fő oka van: egyrészt a tisztelet, hogy Blaze az agyvérzésben elhunyt felesége iránti gyász mellett állt neki a munkának, érezhetően rengeteg energiát és lelki fájdalmat beletéve a lemezbe, másrészt életművének új, stabilabb korszaka második műve megérdemli a kedvező elbí­rálást, habár sokkal többet nem kapunk tőle mint a 2008-as lemezen (nem mintha ez nem lenne teljesen elegendő). Várom a folytatást, mert érzem, hogy Bayley végleg hátat fordí­tott a múltnak és rátalált saját útjára.

Pontszám: 8