Iron Mask: Shadow Of The Red Baron

írta garael | 2010.01.13.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Marquee Avalon / Lion Music

Weblap: www.iron-mask.com/

Stílus: neoklasszikus metal

Származás: Belgium

Dalcímek

Értékelés

Dushan Petrossi belga gitárvirtuóz Malmsteen nyomain haladva, az At Vance bárdistájához hasonlóan épí­tette fel neoklasszikus virgabirodalmát - hogy az analógiát fokozni is tudjuk, Oliver Hartmann mester hathatós hozzájárulásával. Igaz, hogy a csodavokalista csak egy-egy dalban vendégeskedett az eddig megjelent Iron Mask albumok folyamán, ám háttérénekesként amolyan szürke eminenciásként, permanensen segí­tette Dushant céljai elérésében. Petrossi, kinek neve egy másik, némileg zátonyra futott, ám í­géretesnek tartott vállalkozásból, a Magic Kingdomból is ismerős lehet a megveszekedett fanoknak, nem váltotta meg a (metal) világot: Boalsnál egyszerűbb metódusban, inkább a power oldalát kiemelve a neoklasszikus műfajnak teremtette meg a maga slágeres, vokáldús univerzumát, melyet szinte egy az egyben meg lehet feletetni az At Vance emlí­tett munkásságának. Dallamokra kihegyezett, nem túlhokizott, de a gitárfanok számára minden bizonnyal érdekes, metal-paganinis szólókkal tarkí­tott egyveleget kapunk, mely minden panelessége ellenére is képes kellemes pillanatokat okozni, köszönhetően a slágeres, azonnal ütő refréneknek, és a finom, néha szinte Therionos vokáloknak. Dushan öreg profiként nem bí­zott semmit a véletlenre, bátran és szakszerűen adagolja a hol Malsmstenre, hol a Rainbowra hajazó fordulatokat, megoldásokat - igazából olyan biztonsági játékot játszva, ahol garantált a nem túl nagy, de biztos nyeremény. Abban, hogy a stí­lus kedvelőjeként nem tudok annyira elolvadni az egésztől, talán az énekes kissé jellegtelen, a Rage-es Peavyre hajazó hangja a ludas, mely ennél a stí­lusnál nem a standard elvárás, pedig akár a Forever in the Dark Avantasiás slágere, akár a Resurrection keleties-rainbow-os dallamossága képes lenne magával ragadó, himnikus slágert varázsolni. Így aztán hiába a hol epikus megközelí­tés - rögtön a kezdő szerzeményben, vagy a befejező, instrumentálisan nagyszerű Ghost Of The Tzarban -, hol a rockosabb, könnyedebb hangvétel, a produktum igazi savát-borsát adó vokalizálás kissé sótlanná teszi a végeredményt. Egy pillanatra visszatérve a zárószámra, Dushan érdekes kí­sérletet tesz a hörgős ének és a tiszta, neokalsszikus Malmsteenizmus egyesí­tésére - nekem sajnos a skandálásra lebutí­tott, primití­v énektől borsódzik a hátam. A leí­rtak persze ne rémí­tsenek el senkit az album meghallgatásától, mert az olyan dalok, melyek úgy tudják a folkos fordulatokat Running Wildba oltani, mint a Black Devil Ship, bőven megérdemlik a figyelmet, nem beszélve a We Will Meet Again hatásvadász, de éppen ezért elragadó himnuszáról.

Pontszám: 7