Liar Symphony: Choose Your Side (2005)
írta garael | 2006.02.17.
Megjelenés: 2005
Kiadó: Encore Records
Weblap: www.liarsymphony.com
Stílus: prog.-power metal
Származás: Brazília
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Liar Symphony nevezetű brazil prog-power csapattal érdekességképpen nem valami prog.metál válogatáson, hanem a kemény fém elsőszámú ellenségpusztítójának a tiszteletére összeharsonált olasz Manowar tribute lemezen találkoztam először. Ráadásul éppen az egyik legkő-metálabb számukat, a Blood Of the King-et nyomták el, megfelelő véradagot zúdítva kifelé a hangszórókból, és az énekes csatakiáltására valószínűleg az Anakondák is tiszteleghettek, kéz híján legalább egy fővetéssel. Akkoriban meg is voltam győződve róla, hogy a banda valamely helyi rabszolgaültetvényből kinőtt heavy metal csapat, némi latin temperementummal felvértezve. Mikor azonban kezembe került az együttes negyedik soralmuba, némikép revidiálnom kellett az álláspontomat: jóllehet nem állnak messze a heavy metal keményebb kötésű képviselőitől, zenéjük mégis inkább rokonítható a Dream Theater- Kamelot- balance of Power vonalhoz, ám úgy gondolom, hogy a döngölős, leginkább középtartományban vonuló dalokat egy true heavy fan is szívesen meghallgatja, főleg hogy az énekes "szőrös", ám nagy terjedelmű hangja inkább idézi az US Power hangbajnokait, mint a prog. vonal érzelmekben gazdagabb, hajlítósabb vokalistáit. Az olyan számok, mint a Malmsteen-i gitárjátékot idéző, tempós power riffel megáldott Last Chance felkerülhetne bármely power albumra, és a The Shine kezdőriffje is inkább idézi a genius rockopera egyik tételének vezérrifjét, mint az NHL -be is bőven beférő prog. hokibajnokok rafinált csavarásait. Ami megkülönbözeti még ezt a csapatot a szokásos prog-power konszern többségi tulajdonosaitól, az a brazil csapatokra jellemző fantasztikus dallamvilág. Mintha a dzsungel összes színkavalkádja ott forogna a számok dallammeneteiben (bocs a képzavarért), példának okáért a líraiként induló, ám inkább powerbe forduló Cry Of the Damned akkora témát hoz, mely csak az Angra mértékével mérhető, az Inner Suicide-t pedig a cukornádültetvényen dolgozó rabszolgák is írhatták volna, annyi keserűség árad az egyébként döngölő alapriffel ellátott dalból. Az After Life-ban persze megmutatják a fiúk, hogy a musical sem állhat távol tőlük, a kezdő dallamok akár az operaház fantomjából is szólhatnának. A szövegek egyébként inkább az élet sötétebb árnyalataival foglalkoznak, melyhez jól illenek a számok nagy részét kitevő fenségesen vonuló power-prog epikus művek, némiképp a progresszívebb Dio, vagy a Tony Matin-os Black Sabbath korszakot is eszünkbe juttatva.
Legutóbbi hozzászólások