Ossian: Egyszer Az Életben
írta Tomka | 2009.09.19.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Hammer Records
Weblap: www.ossian.hu
Stílus: heavy metal
Származás: Magyarország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Magyarország egyik legpatinásabb heavy metal zenekarának, az Ossiannak a neve sajnálatos módon mostanság legtöbbször nem a megfelelő kontextusban kerül emlegetésre. A hírhedt debreceni botrány lufija még mindig nem pukkadt ki az együttest nem szerető zenehallgatók játszóterén, és az évenkénti lemezkiadás mintha feldolgozhatatlan traumaként élne a rajongókban, akik újra és újra nekifutnak a témának kényszeres-kelletlen ismétléssel. Persze, ennek a "megfeszített munkatempónak" is megvannak az előnyei és a hátulütői: amíg fogynak a lemezek, addig az annak a példája, hogy az együttes közönsége díjazza a megbízhatóságot és a jó értelemben vett kiszámíthatóságot, ám azt talán mindenki elismeri - még a kreatív energiák túltengése esetén is -, hogy ilyen módon nehezebb olyan örökzöld klasszikusokat letenni az asztalra, mint anno az "aranykorban" (bár, talán lesznek olyanok akik egyetértenek azzal, hogy a Titkos Ünnep és az Árnyékból a Fénybe c. albumokkal ez mégiscsak sikerült). Ám a "régi Ossiannal" való összehasonlítgatásnak csakúgy nincs sok értelme, mint a múlt - azóta egyébként korrigált - félrelépésein való csámcsogásnak, vagy éppen a menetrendszerűen érkező lemezkiadás kérdéseinek boncolgatásának. Sokkal kifizetődőbb a kiadványokhoz való pozitív hozzáállás, amelynek során nem a támadható felületeket vagy a néha túlzásba vitt sablon-felhasználást (persze, a bevált sémák alkalmazásának is két oldala van, legalább annyira nézőpont kérdése...), hanem azokat a dalcsokrokat felfedezni, amelyek - mert van belőlük azért bőven - egymagukban elviszik a hátán az adott korongot. Ennek megfelelően személy szerint a Titkos Ünnep és az Árnyékból a Fénybe telitalálatai után mindig előítéletek nélkül álltam hozzá a következő Ossian lemeznek, és bőven sikerült maradandó élményeket és újabb kedvenceket lelni a 2003-tól kezdődő lemezek sorában is. Sajnos azonban az idei felvonás, az Egyszer Az Életben többszöri hallgatás után sem tud úgy lekötni, mint a tavalyi igencsak izmosra sikerült Küldetés, vagy például A szabadság fantomja. Pedig a nyitó Vadászik a vér ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik Ossian lemez: lendületes tempó, nagyon jól eltalált gitártéma, némi duplázó és kellő dög alapozza meg a hangulatot. Aztán a slágeresre vett Külvárosi álmok is tartja a színvonalat, témájával felelevenítve az olyan klasszikusokat, mint a Rocker vagyok vagy a Haragban a világgal - a refrén pedig már első hallgatás után is a hallgató társa marad napokra. Aztán a következő Egy tökéletes nap már a lemezt heveny vírusként megtámadó középtempó kategóriájába sorolandó, amely érthetetlen módon olyan szinten elharapódzik a számok között, hogy közülük többet unalomba fojt. A megszokottan vaskosra vett gitárhangzás is valahogy háttérbe szorul, és a riffekre se lesznek olyan fogékonyak a fülek, nem elég húzósak és komplexek ahhoz, hogy lekössék a figyelmet. Sajnos ezúttal az egyébként igencsak dallamérzékeny Paksi Endre énektémái se viszik el a hátukon a dalt - ugyanez a helyzet a zenekari ars poeticát megfogalmazó Csak egy rockzenekar, Mindenki egyért, egy mindenkiért, és a szerelem témáját ezúttal nem balladában, hanem a kissé gyengécskére sikerült A játék nevében feldolgozó szám esetében is. A lírai szám ezúttal a címadó dal lesz, üde színfolt a különböző lányról-asszonyról szóló számok sorában - talán nem véletlen az (iskolakezdés mellett) a szokásos őszi megjelenési dátum: a legjobb Ossian slágerekben mindig is volt valami megfoghatatlan szomorkás hangulat, amely tökéletesen passzol a legszebb évszak színtobzódásához. A rákövetkező Fegyver és töltény esetében nagyon is jólesik végre a lendülettel párhuzamosan az adrenalin szint emelkedése is, még ha az instrumentális rész itt is hagy némi kívánnivalót maga után - paradox, hogy a zenekar mindenkori erősségének tekintett, tehetséges és összeszokott gitáros duó, Rubcsics és Wéber ezúttal nem szállítja a tőlük megszokott riff-hadsereget; nem is értem mért nem lett folytatása az olyan intenzív és kemény gitármunkára épülő darabokban, mint pl. a Botrány-gyár. Az instrumentális szám sem olyan zúzda, mint a Sodrásban, hanem egy Brahms-feldolgozás, az V. Magyar tánc, egy kis laza ujjgyakorlat, az At Vance szép pillanatait idézve. A lemez további különlegessége a Kaszás Attila emlékére átdolgozott Fényév távolság, amely ezáltal menetelős rock himnusszá avanzsált - ezt a számot különben is szinte képtelenség lenne elrontani, az Ossian verziója is méltán beállhat a többi átdolgozás sorába. A Kiáltunk az égre ezzel szemben a Hangerőmű és a Tűzkeresztség világába kalauzolja vissza a hallgatót, igazi súlyos, headbangelős metal nóta - rock n' roll, csak rock n' roll! A záró Holnaptól minden más nóta a szabályt erősítő kivételt képezi a lemez középtempós dalainak sorában: az ilyen nagy kórusú daloknak áll jól a "vészfék".
Legutóbbi hozzászólások