Még két hét van hátra az új Pain Of Salvation-album, a ’Panther’ megjelenéséig, a svéd csapat pedig bemutatta a harmadik dalt is, a címadót, méghozzá klippel együtt.

Pain Of Salvation

A Daniel Gildenlöw által dirigált progresszív metal csapat nem mindennapos alkotást tett le az asztalra az ’In The Passing Light Of Day’-jel, ugyanis a lemez Daniel 2014-es húsevő baktérium fertőzését követő élet-halál közötti küzdelmét mutatta be. A folytatás ’Panther’ címmel jön az Inside Out Music gondozásában augusztus 28-án, amiről Gildenlöw így mesélt: „A ’Panther’ elkészítése több mint két évbe tellett. Azt éreztem, hogy a határainkat feszegettük nemcsak zenei, de hangzásbeli értelemben is. A zenei részben eltérő dolgokkal is próbálkoztunk, de úgy, hogy attól a magtól és azonosságtól ne szakadjunk el, ami a csapattól már ismert. A szövegi része pedig teljesen egybevág a jelen történéseivel. Amikor megláttam ezt a nagyszerű borítót, akkor kijelenthettem, hogy mindennel elégedett vagyok. Már alig várom, hogy mindenki hallhassa ezt a lemezt!”

 

 

Az első dal, az Accelerator bemutatása kapcsán derült ki, hogy változás történt a Pain Of Salvationben, ugyanis a jövőben Gustaf Hielm nélkül dolgoznak tovább. A második önálló dal Restless Boy címmel érkezett, ennek a vizuális világát követi a címadó, a Panther.

Megosztás