Fájlmegosztó oldalak segítségével készül a járvány alatt az új Winger-album, ami januárra kész is lehet.

Winger

Kip Winger, a zenekar énekese egy podcast-interjúban mesélt arról, hogy állnak az új lemez dalszerzési munkálataival, ami a 2014-ben megjelent ’Better Days Comin’ folytatása lesz.

 

 

„Reb Beach és én decemberben összeültünk és írtunk néhány dalt. Abban az időben volt erről pár Instagram-poszt – mondta Kip. – Valójában néhány igazán jó és egy csomó borzasztó ötlettel álltunk elő akkor. De most elmondhatom, hogy van négy olyan nóta, ami eléri azt a színvonalat, amit szeretnénk. Erre itt ez a koronavírus, ami miatt most fájlmegosztókon keresztül kell dolgoznunk, amit nem igazán szeretek, mert szeretek egy szobában lenni a többiekkel, amikor dalokat szerzünk. Eddig egymás között küldözgettük az ötleteket és megbeszéltük, hogy hol töltsük a következő tíz napunkat. Mindannyian szeretnénk összejönni tíz napra, az idő alatt meglátjuk, mit sikerül összeraknunk és mit kell megcsinálnunk a következő tíz napos összetartásra. Ebben a tempóban az album könnyedén kész lehet januárra.”

A Winger nemrégiben meghívott pár barátot, rajongót – köztük Alice Coopert, a Scorpionst, a Steelheartot és a Warrant tagjait – hogy a Better Days Comin’ dal új verziójára énekeljenek pár sort, az all-star home videó április végén készült el.

Megosztás