Dinamikus és élénk albumot ígér a Vicious Rumors a ’Celebration Decay’ képében, amiről már a második dal, a Pulse Of The Dead is meghallgatható. Igazuk van a srácoknak?

Vicious Rumors

Minden Vicious Rumors-lemeznek külön története van, a mostani viszont egészen különleges. A csapat eredetileg húsz koncertet tervezett az 1988-as ’Digital Dictator’ lemez jubileumi turnéjára, mely végül több mint az ötszörösére hízott, így az új anyag is késéssel jelenik meg. A zenekar főnöke, Geoff Thorpe így emlékezett vissza: „A reakciók egyszerűen fenomenálisak voltak, és a tervezett húsz buliból végül 108 lett. Erre még csak nem is számítottunk. Persze ez az eredeti időbeosztásunkat is felülírta, így az erre az időre tervezett albumot is, szóval nem csoda, hogy ennek a masszív sorozatnak köszönhetően megcsúszott a megjelenése. Ez nem az első, hogy turné miatt szorult háttérbe egy Vicious Rumors-lemez. A stúdiós felállás azonban a hosszú turnén összeért, így a ’Celebration Decay’ annyira dinamikus és élénk, mint karrierünk bármelyik másik legjobb albuma. Másrészről a ’Digital Dictator’-buliknak köszönhetően újra és újra kapcsolatba kerültünk a régi hatásainkkal. Ezeknek a faktoroknak köszönhetően egy tipikus Vicious Rumors-lemez született, melyen rengeteg energia és lendület áramlik.”

 

 

Az SPV/Steamhammer kiadásában megjelenő ‘Celebration Decay’ digipack csomagolású CD-n és 2 LP lemezeken lesz kapható augusztus 21-től. A Death Eternal után most a Pulse Of The Dead hallgatható meg.

Megosztás