Meghallgatható az ausztrál Vanishing Point hat év után érkező lemezének első dala. A csapat nem beszéli tele a rajongók fejét a „legkeményebb lemez” dumával, hanem hagyják, hogy a zene magáért beszéljen.

Vanishing Point

Az AFM Records gondozásában jelenik meg a Vanishing Point hatodik lemeze augusztus 28-án ’Dead Elysium’ címmel. Az album hat év után követi az előző ’Distant Is The Sun’-t, úgyhogy érthetően nagy a várakozás. Az ausztrál csapat gitárosa, Chris Porcianko a lemezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Őszintén szólva, zeneileg csak haladtam az árral, a dalok pedig természetes módon születtek meg. Nem volt komoly fejtörés azt illetően, hogyan kellene szólniuk a daloknak. […] Egyáltalán nem az volt a helyzet, hogy »csináljuk meg a legsúlyosabb albumot, amit csak tudunk, mivel keménynek kell lennie« – meg az összes ilyen szarság. Azt akartuk, hogy a zene magáért beszéljen, és bizonyos értelemben reméljük, hogy a zenénk segít az embereknek az egymással való összekapcsolódásban.”

 

 

Hogy igaza van-e Chrisnek az most kiderül, ugyanis a lemez részletei után bemutatták az első dalt, a címadó Dead Elysiumot.

 

Megosztás