Még meg sem jelent a Timo Tolkki’s Infinite Visions első lemeze, de már túl vannak a sokadik tagcserén is. Ezúttal csak a koronavírus szólt bele a munkába, ezért került új énekes a csapat élére.

Timo Tolkki

Erik Kraemer (Simulacrum) személyében új énekese van Timo Tolkki zenekarának, az Infinite Visionsnek. A banda korábbi dalnoka, a perui Jorge Segersbol a koronavírus okozta utazási nehézségek miatt nem tudta folytatni a munkát a csapattal, így került képbe az új énekes. A Stratovarius egykori gitárosa egyébként a Jari Kainulainen (basszusgitár), Pawel Jaroszewicz (dob), Jimmy Pitts (billentyűk) és Erik Kraemer négyessel már összehozta négyszámos demóját, aminek egyik daláról hamarosan lerántják a leplet, ugyanis novemberben közösségi finanszírozású kampányt indítanak a teljes album, a ‘Union Magnetica’ költségeinek fedezésére. A szóban forgó négy dal címei a következők: Dangerous, Sonata Black, You Rock My World és Infinite Visions.

 

 

Addig is hallgasd meg, hogyan énekli a Stratovarius egyik klasszikusát, a Black Diamondot Erik, aki Tolkkival már lenyomott egy akusztikus bulit nyár folyamán Finnországban.

 

Megosztás