Lehet szeretni vagy nem szeretni a Tankcsapdát, az tény, hogy a magyar bandák közül ők alkalmazkodtak legkreatívabban a különleges helyzethez.

Tankcsapda

A kormány döntése értelmében augusztus 15. után sem lehet 500 fő feletti nézőszámú rendezvényt rendezni, így törölték az összes nyári fesztivált, amiket augusztus utolsó két hetébe sűrítettek be. A Tankcsapda – ahogy a többi zenész és zenekar is – bukta a nagy nyári fesztiválos bulikat, de a srácok többször kijelentették, hogy a jelen helyzet miatt már lassan az ABC összes betűjének megfelelő tervet készítettek, és azt veszik elő, amit a szabályozás enged.

 

 

Egy reggeli TV műsorban Fejes Tomi elmondta, hogy terveztek 500-1000-1500 főre alkalmas turnét, jelen állás szerint az ötszázas terv valósult meg. A tavalyi szülinapos év után az volt a zenekar terve erre az évre, hogy egy monstre európai-, majd világ körüli turnét nyomnak le, összesen 11 hazai koncerttel megspékelve. A tavaszi turnét pont derékba törte a járványhelyzet, így elsőként online koncertet adtak a karantén alatt, majd dupla autós koncerttel szereztek örömet a rajongóknak. Az egész Európára vonatkozó korlátozások miatt teljesen áttervezték a külföldi és hazai koncertek arányát.

Közel egy hónapos, 16 állomásból álló hazai turnét jelentettek be ’Nem hagylak el! 2020 #500’ néven, aminek első állomása augusztus 14-én lesz. Aki ott szeretne lenni ezek valamelyikén, annak időben kell megvásárolnia a jegyét, mivel a korlátozásokat betartva, limitált számú néző lehet jelen a rendezvényeken. További koncertek is várhatók, és az előzenekar kiléte is később derül ki.

Tankcsapda #500

 

Megosztás