Az ‘Örökijfú’ lemez balladájához, az Egykori szobám című dalhoz forgatott nosztalgikus klipet a zenekar. Hangulatában a nóta az ‘Őserő’ lemezen megjelent Emlékeim udvarán kistestvére.

Stula Rock

Horváth Ádám dobos, zeneszerző, szövegíró, producer így mesélt a dal és a klip születéséről: „A három hónapja megjelent ‘Örökifjú’ című nagylemez lírai dala az Egykori szobám. A dal úgy született a lemezírási folyamat majdnem legvégén, hogy megkértem Albertet [Zsigmond Albert billentyűs], hogy írjunk egy szál zongorás, tehát »pisilős dalt« a koncertek közepére. Ittasan nem lehet jól játszani, így szinte mindig józanul, vagy maximum egy-két sör elfogyasztása mellett zenélünk a színpadon, de egy idő után jó lenne három perc szünet! Albert teljesen absztinens, és Stula sem egy piás csávó, bár ittunk már együtt, de legtöbbször kocsival jön. A »rakendroll-szekciónak« viszont jó lenne néha az a három perc… A viccet félretéve: Albert teljesen kidolgozva küldte ezt a nótaötletet, készen voltunk tőle, és pár nap alatt kibukott belőlem ez a dalszöveg és hozzá az énekdallamok. A tipikus »szinte magát írta meg a dal«. Amikor visszaküldtem az általam mankóként felénekelt dalt, egyből beleszeretett a zenekar, Stula csak azt kérte, hogy a második refrén utáni részben jöjjön be a többi hangszer, bár én végig egy szál zongorával terveztem. Kicsit érvelgettünk egymásnak, végül meggyőzött. Így csak két percünk maradt pisilni… Kértem Stulát, hogy sok levegővel, nagyon tisztán énekeljen a verzékben. Tud ő így is, de sokan csak a várfalvastag bikahangot ismerik tőle. Mi is azt szeretjük, de ide ez illett, ő meg nagy örömmel mutatta meg ezt az oldalát is. Azután a dal végén kijön belőle az őserő! Szövegileg az első lemezen megjelent Emlékeim udvarán című dal kistestvére. Tavaly a szülői házam körül volt valami dolgom kocsival, és fura volt tizenvalahány év után bepillantani a volt kertünkbe, belesni az ablakon. Szoktam álmodni arról a házról, milliónyi emlékem van. Pont akkor küldte Albert a dalötletet és az akkoriban magamban mantrázott pár sor hamar dalszöveg formájában állt össze egésszé. Az Érjünk el című klipünket készítő DPIFILM készítette ezt a videót is Vámosmikolán és a Dunakanyarban. A fiatal Stulát játszó kisfiú Albert fia, Zsigmond Roland. A szép nő mellett ebből lehet talán a legszélesebb rétegben elterjedt dalunk. Mi nagyon szeretjük! Reméljük, sok emberhez eljut!”

 

 

Megosztás