Gőzerővel dolgozik új lemezén a Scorpions. Klaus Meine énekes szerint a jövőre érkező albumon elképesztő dalokat hallhatnak majd a rajongók.

Scorpions

A minap a 95.5 KLOS nevű rádió műsorában Klaus Meine, a Scorpions énekese volt a vendég, akit természetesen megkérdeztek a 2015-ös ’Return To Forever’ folytatásával kapcsolatban. „Rengeteg nagyszerű anyagunk van és ezek közül természetesen sok súlyos, rockos darab, ugyanakkor balladákat is írtunk – mondta Meine. – Nagyon izgatottak vagyunk. Az, hogy lehetőségünk van otthon lenni, bemenni a stúdióba és dolgozni az új lemezen, az egy áldás ezekben a nehéz időkben, amin mindannyian keresztülmegyünk. Nagyszerű elmerülni a kreatív világba.”

 

 

A Greg Fidelman producerrel készülő lemez 2021-ben jelenik meg és Meine elárulta, hogy csak újonnan írt dalok kaptak rajta helyet, vagyis nem melegítettek fel régi ötleteket. Természetesen a megjelenést követően turnéra is viszik majd az albumot, amint a vírushelyzet elült.

A Scorpions Sign Of Hope címmel egy új dalt már bemutatott nemrég, amiről mi is beszámoltunk.

 

Megosztás