Kaotikus éveket tudhat maga mögött a Remorse, a honi thrash metal színtér egyik legrégebbi képviselője. 34 évvel ezelőtti megalakulásuk óta időnként vesznek egy nagy lendületet és új dalcsokorral jelentkeznek, majd újra eltűnnek. 2017-ben először a szünetről lehetett hallani, majd egyszerre koncertezett két felállás is, ami persze a rajongók szemszögéből nézve nem biztos, hogy rossz dolog, mert így nagyobb hangsúlyt kaphattak a korai évek az Old Remorse koncerteken, és aki nosztalgiázni szeretett volna, annak is tudtak bő szellemi táplálékot szolgáltatni az ilyen alkalmakkor. Sajnos nem volt túl sok megmozdulás, mert a tagok nehezen tudták megoldani a logisztikát a civil életük miatt. Valószínűleg ugyanennek köszönhető, hogy a nagy lendületet hozó ’Harc!’ és ’D.Ü.H.’ lemezek után kicsit lelassítottak, és tizenegy évet kellett várni a ’Kohó’-ra.  Egy ilyen régóta működő alakulatnál azonban nem az a fontos, hogy egy-két évente lemezeket jelentessen meg, hanem inkább az, hogy ha új anyaggal jelentkeznek, akkor az legyen olyan minőségű, hogy elolvadjon tőle a szakma. Szerencsére nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a ’Kohó’ simán hozza azt a színvonalat, amire büszke lehet a Remorse legénysége.

Ami már az első hallgatáskor feltűnt, hogy úgy szólal meg a lemez, hogy nyugodt szívvel odaállítható akármelyik külföldi produktum mellé, nem vallana szégyent még a Testament vagy a Death Angel anyagaival összehasonlítva sem. A basszusgitár megszólalása különösen tetszik, úgy adja meg az alját a hangképnek, hogy közben szépen kiszól, és nem csak brummog.

Bár a 13+1 dal nem kevés, szerencsére nem fullad unalomba az album, végig kitart a lendület és egy percig sem hagyják, hogy lanyhuljon a figyelem. Folyamatosan, vastagon ömlik a hangfalakból az 1600 fokos lávaszerű fémfolyam. Az ötletes bevezető után a Zúzzad az ércet dallal ráhangolódhatunk a ránk váró fémzuhatagra, amellyel nyakon öntenek minket a Hazudnak és a Még egyszer hangjai alatt. Utóbbiban egyébként Oláh Zsolt gyermekének első szavát is hallhatjuk: „gitá”. Ez a nyomás cseppet sem enyhül egészen a lemez közepéig, ahol a Jóbarátom hagy szusszanásnyi időt lírai hangvételével. Ennek érdekessége, hogy Rom Gabriel énekes hegedűjátékával színesíti. Vendégeket hívtak bőséggel, több dalban is vannak közreműködők, akik változatosabbá teszik a dalokat. A Győzni fogsz refrénjében Farkas Zotya üvölt, míg a Küzdeszben Bátky Zoli segít be a refrénben. Ezenkívül főleg a szólók terén segédkeztek a barátok, számomra a legkiemelkedőbb ezek közül – szintén a Küzdesz dalban – Cserfalvi „Töfi” Zoltán játéka, aki a lemez legjobb szólóját játssza el.

A sokadik hallgatás után figyeltem fel rá, hogy a korong második felére kerültek azok a dalok, amelyek jobban tetszenek nekem. A Mindent vagy semmit a Testament legjobb pillanatait idézi, a Monoton pedig a címével ellentétben abszolút nem monoton. A korábban már említett Küzdesz pedig magasan a legcsillogóbb gyöngyszeme az albumnak. A 14. dal pedig egy ősrégi nóta, amelyet most felfrissítettek és megkapta azt a hangzást, amit már akkor megérdemelt volna.

Összegzés:

A Remorse nem árul zsákbamacskát, a ’Kohó’ lemeztől pont azt kapod, amire számítasz. Csalódásmentes, minőségi, lendületes, klasszikus thrash metal abban a formában, amire csak ezek a borsodi srácok képesek idehaza. Most is bitang hangzást, értelmes szövegeket, remek riffeket és izgalmas szólókat öntöttek az olvasztótégelybe, amelyből patent dalokat sikerült megformálni.

Pontszám: 8

Megjelenés: 2021
Kiadó: H-Music
Stílus: thrash metal
Származás: Magyarország

Zenészek:

Rom Gabriel – ének
Oláh Zsolt – gitár, vokál
Kossuth Lajos – gitár
Szabó Péter – basszus
Oláh Kálmán – dobok, vokál

Dalcímek:

01. Zúzzad az ércet
02. Hazudnak
03. Még egyszer
04. Sodor az élet
05. Győzni fogsz
06. Jelbeszéd
07. Indulunk
08. Hollywood
09. Jóbarátom
10. Mindent vagy semmit
11. A szó elszáll
12. Monoton
13. Küzdesz
14. 90