A Németországból indult Primal Fear nevű power metal gépezet története a 13. felvonáshoz érkezett, ugyanis a beszédes című ’Metal Commando’ korongnak ez a bűvös szám jutott a diszkográfiában. A banda munkásságát a kezdetek óta nyomon követem, bár sokáig nem tartoztak a kedvenceim közé, mivel az első néhány megmozdulásukat túlságosan körbelengte a Judas Priest szelleme. Száz százalékban ezt még a mai napig sem vetkőzték le – valószínűleg nem is akarják –, de azért a megalakulásuk óta megtett út nem múlt el nyomtalanul, és sok új elemet építettek a zenéjükbe, ami által eljutottak odáig, hogy most már felismerhetően markáns stílusuk van, ami persze még mindig a Judasban gyökerezik, de már nem csak a klisék újrajátszásáról szól. Tény, hogy rendkívül magasan képzett zenészek alkotják a bandát, több oldalt tele lehetne írni azokkal a kiadványokkal, melyeken például Mat Sinner szerepel, de Alex Beyrodtnak sem kell mellette szégyenkeznie. Amihez ez a két csóka adja a nevét, az általában nem fércmunka, nevük garancia a minőségre. Jó példa erre akár a Voodoo Circle vagy a Silent Force munkássága. Magnus Karlsson egy ideje mint harmadik gitáros és társszerző van jelen a zenekarban – ha koncerteken nem is lép fel velük – és rendkívül sokat hozzátesz a Primal Fear zenéjéhez, mert a kifogyhatatlannak tűnő kreativitása és dallamai sokat emeltek a zenekar ázsióján.

Én a 2005-ben megjelent ’Seven Seals’ albumnál kattantam rájuk teljesen. Annál a korongnál próbáltak meg menekülni a hősök árnyékából és egy valamivel dallamosabb irányba fordultak, Ralf Sheepers itt már nem akart mindenáron magasabban énekelni mindenkitől és remek dallamokat hozott össze. Ezután magabiztosan szállították a jobbnál jobb lemezeket, hiba nélkül meneteltek a 2018-as ’Apocalypse’ albumig. Számomra az a vártnál laposabbra sikerült. Teljesen átment rajtam. A hangzása túl steril volt és a dalok sem akartak megragadni a hallójárataimban. Ennek ellenére az album néhány országban – köztük az USA-ban is – az eddigi legsikeresebb lemezük lett.

A ’Metal Commando’-ról nyilvánosságra hozott első dal, az Along Came The Devil sem csigázott fel igazán, mert a tipikus Primal Fear-jegyek mellett semmi érdekeset nem tartalmazott, minden lemezre megírták már ezt a dalt, csak más szöveggel.

A második felvezető, és egyben az albumot nyitó I Am Alive sem sokban különbözött az imént említett nótától, de valamivel érdekesebb dal és annak már sikerült megadni számomra azt a lendületet, hogy ne keserű szájízzel fogjak neki a teljes album megismerésének. Egyben hallgatva a lemezt, el tudok siklani az önismétlések ténye felett, mert mindemellett teljesen szórakoztató az anyag, ami végig képes fenntartani a figyelmemet. Mat Sinnert idézve: „Ami kemény volt, az keményebb, az epikus még epikusabb, a gyors még gyorsabb, a sötét még sötétebb lett.” Szóval a sas még mindig erőtől duzzad és magasan szárnyal.

A Halo vagy a Hear Me Calling tipikusan olyan dalok, melyeket minden power metal banda szeretne megírni legalább egyszer az életében, és a Primal Fearnek ez már többször is sikerült. Fémszívű legyen a talpán, aki megállja a heves bólogatást a The Lost & The Forgotten dobhártyaszaggató nyitó riffje hallatán, de ugyanez elmondható a My Name Is Fearre is. Biztos vagyok benne, hogy óriási koncertkedvenc lesz mindkettő. Természetesen a ballada sem hiányozhat, amit meg is kapunk a I Will Be Gone képében. Ralf óriásit énekel benne. Sikerül félretennie magában a harcra éhes dühös farkast, és finom érzelmekkel tudja megtölteni a dalt. A Raise Your Fists dalnál visszabillen a mérleg nyelve a veretes heavy metal felé, és ezt jó néhány energiabomba követi. Az Infinity című zárótétel egy monumentális 13 perc feletti dal, amely újra nyugodtabb, dallamosabb vizekre evez. Remek lezárás, amelyre a koronát az élvezetes gitárszólók helyezik fel.

Összegzés:

A Primal Fear új albuma nem más, mint remek riffek, gitárharmóniák és énekdallamok összessége a legmagasabb német minőségben. Hallhatóan a ’Metal Commando’ lemezzel nem az volt a céljuk, hogy újradefiniálják a power metalt, vagy alapjaiban változtassák meg identitásukat, csak újra összehoztak egy csokornyi olyan dalt, ami úgy feltölt energiával, hogy akár a metal kommandó csapatával karöltve indulsz a háborúba.

Pontszám: 8

Megjelenés: 2020
Kiadó: Nuclear Blast
Stílus: Power metal
Származás: Németország

Zenészek:

Ralf Scheepers – ének
Tom Naumann – gitár
Alex Beyrodt – gitár
Magnus Karlsson – gitár
Mat Sinner – basszusgitár
Michael Ehré – dobok

Dalcímek:

1. I Am Alive
2. Along Came The Devil
3. Halo
4. Hear Me Calling
5. The Lost & The Forgotten
6. My Name Is Fear
7. I Will Be Gone
8. Raise Your Fists
9. Howl Of The Banshee
10. Afterlife
11. Infinity