Legfrissebb a Hard Rockon
Jordan Rudess – Történet a Hold árnyékából
A harmadik előzetest mutatta be Jordan Rudess a szeptemberben megjelenő új lemezéről. A Dream Theater billentyűse ezúttal is egy AI alapú alkalmazást vetett be, a Lightricks segítségével készítette el a Shadow Of The Moon videóját.
Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”
Június 5-én kezdi Európa-turnéját a Megadeth legénysége, és pár nappal később már nálunk zúznak egy hazai thrash nagyágyú, az Archaic vendégszereplése mellett. Latin-Amerikában 8-10 album dalaiból válogattak, de hogy mivel készülnek a kontinensünkre, az még titok. Dave Mustaine szerint folyamatosan szélesítik a repertoárt az új gitárossal.
Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet
The Devil Is A Woman, hirdeti a Kissin’ Dynamite új dalában, melyet ősszel élőben is meghallgathatunk a Barba Negrában, ahová a Massive Wagons és az Airstrike társaságában érkeznek.
Summer Hell – A Deicide invitálása egy pokoli estére
Holnap a Barba Negrában lép fel a Deicide zenekar, Kevin Quirion gitáros személyesen invitál minket az idei Summer Hell fesztiválra, ahol az Exodus, az Abbath, az Aborted, a Misery Index, a Skeletal Renmains, valamint a magyar Noble Victory és KillerSick társaságában koncerteznek.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Ízelítő a képregényből
Arjen Lucassen (Ayreon) és Robert Soeterboek (The Cotton Soeterboek Band) régi-új zenekarának, a Plan Nine-nak új kislemezdalához animált videót készített a kiadó stábja a májusban megjelenő album mellé rendelhető képregényfüzet alapján.
Al Di Meola Electric Band – 36 év után újra Budapesten
Al Di Meola 1988-ban játszott utoljára Gibson Les Paulján a magyar közönségnek, de november 9-én újra megteszi, zenekarával az Erkel Színházban lép fel.
A Kissin’ Dynamite nagy durranással tér vissza
‘Back With A Bang’ című új albumát júliusban adja ki a stadionrockot játszó germán csapat, a Kissin’ Dynamite, akiket októberben élőben is megnézhetünk a Barba Negrában. Addig is emeljük poharunkat az első kislemezdalra!
Hooligans – Lemezbemutató és dedikálás
Decemberben jelent meg a Hooligans zenekar új albuma, amelynek hivatalos lemezbemutató koncertje március 16-án lesz a Barba Negrában. A show előtt a csapat dedikálást tart a helyszínen, a deszkákat a Z!ENEMi melegíti be.
Threshold – Már stúdióba vonultak az új albummal
A brit progmetál veterán Threshold tartja az ígéretét, az angliai Surrey-ben stúdióznak, a 2017-es ‘Legends Of The Shires’ album – egyelőre cím nélküli – folytatása 2022 első felében jelenik meg a Nuclear Blastnál.
Savatage – Készülnek a vinyl újrakiadások
Az amerikai banda összes stúdióalbuma újra megjelenik vinylen, az első kiadások limitált példányszámban már augusztusban napvilágot látnak.
Elhunyt John Lawton
Bár rendkívül színes zenei karriert futott be, hírnévre elsősorban a Uriah Heep egykori énekeseként tett szert. 74 éves korában, váratlanul érte a halál.
The Toy Dolls – Új időpontban és új helyen lépnek fel nálunk is
A koronavírus miatt újabb jó egy évet kell várnunk, hogy a punk legenda Budapestre hozza a 40 éves jubileumi turnéját.
Anthrax – Jövőre érkezik a tizenkettedik stúdióalbum
Charlie Benante, a zenekar dobosa bejelentette, hogy 2022-ben várható az új Anthrax-stúdiólemez.
John Sykes – Új videó egy régen bemutatott dalhoz
A Thin Lizzy, a Whitesnake, a Tygers Of Pan Tang, és a Blue Murder egykori gitárosa 2015 óta ígérgeti az új albumát, de most is csak a korábban már bemutatott Out Alive című dalhoz készített új klipet.
Steve Hackett – Afrika szárnyain
A Genesis egykori gitárosa távoli országokba repít el minket legújabb albuma segítségével, a Wingbeats című dalban Afrikai tájai és sokszínű zenéje elevenednek meg.
Kristoffer Gildenlöw – A felszínen lebegve vajon merre van a felfelé és merre a lefelé?
A Pain Of Salvation egykori és a Kayak jelenlegi basszusgitárosának szeptember 3-án megjelenő, súlyosan sötét új albumáról megérkezett az első kislemezdal, amelyet baljós hangulatú videóklip kísér.
Mayhem – Jövő pénteken új lemezük jelenik meg
A Csihar Attilát is soraiban tudó hírhedt norvég black metal brigád a tavalyelőtti stúdióanyag után egy teljes játékidejű, különleges EP-vel jelentkezik.
ABBA – 1000 hete a brit albumlistán
A tények makacs dolgok, a svéd zenei legenda ’Gold’ című válogatásalbuma közel 20 éve tanyázik a mértékadó UK Top 100-on.
Sabaton – Márciusban arénakoncert a The HUval és a Lordival
Jövő márciusban ismét a Papp László Budapest Sportarénában fog háborúzni a svéd military power brigád, de az erőltetett menetbe belegyalogol egy kis mongol folk metal és néhány finn szörny is.
Metallica – Sad But True négy különböző verzióban
Szeptemberben érkezik a ’The Black Album’ 30. évfordulós kiadása feljavított hangzással és alaposan kibővített tartalommal, a kiadványt most a Sad But True négy alternatív verziójával népszerűsítik.
Once Human – Robb Flynn vendégszerepel Logan Mader bandájának új dalában
A Machine Head egykori gitárosának zenekara új albummal jelentkezik februárban, amelynek első kislemezén együtt zúznak Robb Flynnel.
Gojira – Headlinerként térnek vissza Budapestre
A Gojira ’Fortitude’ című új albumával európai turnéra indul 2022 elején, a koncertsorozat budapesti állomása január 29-én lesz a Barba Negrában.
Kalapács / Omen – Nagyszabású koncerttel ünnepelnek
Holnap nem mindennapi eseményre kerül sor a Barba Negrában, a Kalapács zenekar a huszadik, az Omen pedig a harmincadik születésnapját fogja közösen megünnepelni, ráadásul a koncert napján két különleges kiadvány is megjelenik.
Lukács Peta – Holnap este ingyenes gitárkurzus és szólókoncert
A XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház / Corvin Művelődési Ház évszázados fáinak árnyéka ad otthont Peta júliust indító koncertjének a Szabad (A) Tér programsorozat keretében.
Jethro Tull: A (A La Mode) – The 40th Anniversary Edition (1980/2021)
Az ’A’ talán csalódás volt a Jethro Tull régi rajongóinak a modern hangzása és a zene könnyedebb hangvétele miatt, ám az újfajta megközelítés ellenére a zenekar nem felejtette el gyökereit. Ez a negyvenéves jubileumra összeállított bőséges csomag alapos elmélyülést kínál a lemez anyagában.
Haken – Vírusinvázió az A38-on
A Haken negyedik alkalommal lép fel hazánkban 2022. február 12-én. Az ’Invasion’ turné keretében a tavaly megjelent hatodik albumával, a ’Virus’-szal érkezik a progmetál londoni zászlóshajója Budapestre.
Michael Kiske – Szólóban továbbra sem metálarc
A Helloween frontembere, Michael Kiske akusztikus szólóalbumot készít, melyen felerészben feldolgozások, felerészben saját szerzemények lesznek.
KK’s Priest – Perrel fenyegetőzik a Judas Priest a név miatt
K.K. Downing egykori zenekara nincs odáig a gitáros új bandájának névválasztása miatt, és a Judas Priest tagjai perrel fenyegetik egykori társukat.
Inglorious – „Csajos dalokkal” rukkolnak elő
Idén már második albumát adja ki az Inglorious. A ‘Heroine’ című feldolgozáslemez különlegessége, hogy kizárólag női előadók slágereit tették magukévá Nathan Jamesék. Elsőként mindjárt itt egy Miley Cyrus-adaptáció mutatóba!
Judas Priest – Meglepetések várhatók a koncertprogramban
Soha nem játszott dalokkal készül a zenekar az ősszel induló ötvenéves jubileumi turné amerikai koncertjeire.
I’m Dorothy – Csajbandából frontcsajos banda
Nemrég mutatta be első új dalát Dodo, a Dorothy volt énekese. A második nótában már a fiúk is feltűnnek, akik új zenekarát, az I’m Dorothyt alkotják.
Enforcer – Ízelítő az új albumról: Kiss Of Death
Jövőre Bécsbe jön a heavy metalban erős Enforcer, és úgy néz ki, hogy új lemezt is hoznak magukkal, amiről egy dal máris meghallgatható.
Within Temptation – Új dal az Annisokay énekeseivel
Shed My Skin címmel új dalt mutatott be a Within Temptation. A holland gárdának már ez a harmadik vadiúj szerzeménye az utóbbi időben, ami hamarosan egy teljes lemezhez vezet.
Elhunyt Johnny Solinger
55 éves korában elhunyt a Skid Row egykori énekese, Johnny Solinger. A zenész májelégtelenséggel küzdött, betegségét májusban hozta nyilvánosságra.
Leprous – „A legkisebb szikrákból is keletkezhet nagy láng”
Kíváncsi vagy, hogy milyen az a lemez, amit úgy készítettek a Leprous zenészei, hogy nem hagytak időt a túlgondolásra és a tökéletesítésre? Ha igen, akkor hallgasd meg a Running Low című új dalukat!
Phrenia – Megjelent a ’Separated’ című nagylemez
Végighallgatható az elektronikus, trance, electropop elemeket súlyos modern metal / metalcore-ral vegyítő Phrenia második nagylemeze, amit a Separated-, a Bring Me The Horizon-, a Dead By April-, az Annisokay- és az Asking Alexandria-rajongók figyelmébe ajánlunk.
Brainstorm – Szöveges videót kaptak a „Hollók”
Újabb nótáról lebbenti fel a fátylat a német Brainstorm zenekar, a nyár vége felé érkező friss albumról most a Where Ravens Flyt ismerhetjük meg.
Powerwolf – Táncra hív a „Farkasfalka”
Pár nappal az új Powerwolf-lemez megjelenése előtt egy újabb dalt hozott nyilvánosságra a zenekar, a most megjelent dalban betekintést kapunk az énekes, Attila Dorn társastánctudásába.
Heavy Water – A második dal is napvilágra került
Biff Byford és fia, Seb július 23-án jelenteti meg közös bandájuk, a Heavy Water debütáló albumát, a ‘Red Brick City’-t, melyről most már a címadó mellett a Revolution című opuszt is kagylózhatod.
Eric Clapton és Van Morrison új duettje kislemezen
Slowhand & Van néven állt össze a két élő legenda, hogy eltűnődjenek, vajon hová tűntek a nagy zenész lázadók, miközben megidézik őket egy animációs filmen.
Toto: With A Little Help From My Friends
„Raktárkoncert-feelinggel” indult, eufóriába torkollott a Toto tavaly novemberben felvett online koncertje. Egyetlen hibája a 75 perces hossza (rövidsége), mely a két óra fölötti előadásokhoz szokott törzsközönségnek rövidnek tűnhet. De majd jövőre, igazi közönség előtt megduplázzák!
Till Lindemann – Egyáltalán nem utálja a gyerekeket
A Rammstein-frontember sokkoló videóval felvezetett Ich hasse Kinder című kislemezéhez 22 perces „nagyfilm” készült, amelyből kiderül, hogy mennyire nem a gyerekgyűlöletről van szó.
„Nem hiszem, hogy valaha is folytatódhat az Adrenaline Mob”
Egy laza hétórás interjút készítettek a napokban Russell Allen énekessel, aki szerint az Adrenaline Mob sosem fog visszatérni, azonban a műfajjal és a banda zenéjével nem szakít.
Aurora – Újabb klipes dal: Nem érdekel
Egy hónapja jelent meg az Aurora ’Teszt alatt a türelem’ című legújabb nagylemeze, ami meglepetésként rögtön az első helyen indított a MAHASZ Top 40-es listáján. Most megérkezett az újabb klipes dal a lemezt nyitó tételhez.
Dalriada – Lemezbemutató a Tales Of Eveninggel és a From The Skyjal
Az ’Őszelő’ lemezbemutató bulija augusztus 5-én lesz Budapesten a Barba Negrában, ahol a Tales Of Evening és a From The Sky melegít majd.
Smith / Kotzen – Solar Fire videópremier!
Igen kicsi az esély arra, hogy élőben is megcsodálhassuk a Smith / Kotzen projekt játékát, ezért minden megosztott videónak örülni kell, ahol láthatjuk őket együtt zenélni.
White Stones – Dzsesszes, technikás death metal Martín Méndeztől
Második lemezét jelenteti meg augusztusban a Martín Méndez nevével fémjelzett White Stones. Az albumról egy dal, a Chain Of Command máris meghallgatható.
Blink-182 – Rákkal kezelik Mark Hoppust
Rákbetegséggel küzd Mark Hoppus, a Blink-182 énekes-basszusgitárosa. A zenész jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll.
Legfrissebb a Hard Rockon
Steve Hackett – Dal a szerelem erejéről
A Genesis egykori gitárosának, Steve Hackettnek önéletrajzi ihletésű konceptalbumáról a Wherever You Are kapott videót, amely arról szól, hogy a szerelem még a halált is túlélheti.
P.Mobil – 3 formátumban is kapható a jubileumi koncert felvétele
Az áprilisi ‘P.Mobil 50’ arénakoncertet megörökítő felvétel holnaptól nemcsak CD-n és DVD-n, hanem Blu-ray verzióban is kapható lesz.
Mike Portnoy – „Majdnem felléptem a Nickelbackkel”
A Dream Theater régi-új dobosa, Mike Portnoy a doboktatással foglalkozó Drumeo platform vendége volt, ahol egyetlen meghallgatás után eldobolt egy Nickelback-dalt és elárulta, hogy hajszál híján színpadra lépett Chad Kroegerékkel egy fesztiválon.
80 éves Jimmy Page
Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója, gitárosa, a Yardbirds, a Firm és számos egyéb formáció egykori tagja 80. születésnapját ünnepelte.
Rövid betegség után elment Tony Clarkin, a Magnum gitárosa
Egy hónapja sincs, hogy lefújták a Magnum lemezbemutató turnéját Tony Clarkin betegsége miatt, de senki sem gondolta, hogy ekkora a baj. 77 éves volt.
Elhunyt James Kottak
Alig indult el 2024, a kaszás máris aratott. Meghalt James Kottak, a Scorpions egykori dobosa, aki egészen idáig a Kingdom Come-ban verte a bőröket.
Scorpions – Júniusban tematikus arénakoncert
Csípjetek meg! A Scorpions júniusban feltehetőleg teljes egészében előadja Budapesten a 40 éves ’Love At First Sting’ albumot, mely igazán a csúcsra repítette őket.
Judas Priest – Új klippel kezdték az új évet
Sajnos nem újabb dalt mutatott be a Judas Priest március 8-án megjelenő lemezéről, csak a korábban megismert Panic Attackhez készítettek koncertklipet. Kár, hogy a klip mellé nem jelentettek be újabb turnéállomásokat. Mondjuk Budapestet…
Beast In Black & Gloryhammer – Közel vannak a telt házhoz
A jegyek több mint 90%-a elfogyott a power metal két nagyágyújának, a Beast In Blacknek és a Gloryhammernek közös koncertjére, tovább nem érdemes halogatni a vásárlást. A dupla headlineres turné a Brothers Of Metal közreműködésével január 20-án érkezik a Barba Negrába.
Hooligans – Az új album a streaming szolgáltatóknál és a Barba Negrában
Már egy hete meghallgatható a nagy streaming szolgáltatóknál is a Hooligans zenekar ’Fekete szivárvány’ című albuma, amelynek hivatalos bemutatója március 16-án lesz a Barba Negrában, vendég a miskolci Z!ENEMi.
Kristoffer Gildenlöw – Négy évig hevert fiókban a lemez
Kristoffer Gildenlöw, a Pain Of Salvation egykori és a Dilemma jelenlegi basszusgitárosa ötödik szólólemezének megjelenését jelentette be, amelyet eredetileg még 2020-ban akart kiadni.
HRM évértékelő – 2023 legjobb lemezei és koncertjei (szerintünk)
Mit mondjunk? Látványos egy év volt! Olyan koncertekre is eljutottunk, amikre még soha vagy csak nagyon régen, olyan lemezeket hallgattunk, amikre régóta vártunk, és nehéz szívvel mondjuk, de egy csomó mindenre nem is volt időnk ebben az évben. Írjátok meg kommentben, szerintetek mik maradtak ki a listáinkból!
Dream Theater – Földönkívüli dal kilenc percben
Végre megérkezett a hivatalos videó, amelyben a The Alien című szerzeményét mutatja be az amerikai progmet kvintett az októberben érkező ’A View From The Top Of The World’ albumáról.
TÁBOR Fesztivál 2021 – Alsóörs, 2021. 08. 25-28.
“Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton-parton…”
Idén már 13. alkalommal rendezik meg a TÁBOR Fesztivált (ex-Zorall Sörolimpia), a rendezvénynek az alsóörsi Pelso Camping ad otthont. Az elmúlt évek során a zenekari táborból szép lassan országos szinten meghatározó rockfesztivál lett. 2019-ben a hetijegyek elfogytak, ráadásul a pénteki és szombati napokon is sikerült behúzni a teltházat.
The Doobie Brothers – Öreg banda nem vén banda
Tizenegy év után jelentkezik új anyaggal a Doobie Brothers. Az október 1-jén megjelenő ‘Liberté’ első négy számát digitális EP-n hozta ki ízelítőnek az ötvenéves zenekar. A hallottak alapján a fénykort idéző lemezre számíthatunk.
Lynyrd Skynyrd – Több koncertet is elhalasztottak
Rickey Medlocke gitáros pozitív COVID-tesztje miatt több koncertet is el kell halasztania a legendás southern rock csapatnak.
Billy Idol – Hét év után jelentkezik új dallal
A legendás rocker új EP-je szeptember 17-én jelenik meg, amelyről most a Bitter Taste című dalt mutatja be. Kisfilm is készült hozzá, a sztori határozottan utal az 1990-es motorbalesetére.
Kissin’ Dynamite – Új klip, új lemez, új dobos és új kiadó
A nemrég négytagúra zsugorodott német zenekar megújult felállásban tért vissza a Napalm Records színeiben.
Motörhead – Az Ace Of Spades templomi harangokon
A Motörhead klasszikusát a hollandiai Weert városában egy gitáros és egy harangjátékos játszotta el a helyi harangtoronyban, az előadásra a városban megrendezett Torenfestival (Toronyfesztivál) alkalmából került sor.
Carl Palmer videóüzenetben kért elnézést az újabb halasztásért
Eredetileg 2020. április 20-án adta volna kilencedik magyarországi szólókoncertjét az Emerson, Lake & Palmer egyetlen élő legendája, de a fellépést harmadszor is el kellett halasztani.
Dream Theater – Pénteken érkezik az Alien
Nem földönkívüliekkel lesz találkozónk, hanem az amerikai progmetálcsapat hamarosan bemutatja az első kislemezdalt az októberben megjelenő új albumáról.
Iron Maiden – 2021 példányban limitált ‘Senjutsu’
Kizárólag az Iron Maiden Fan Club tagjai számára lesz elérhető ez a limitált box, és nekik is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha be akarják szerezni.
Transatlantic – A szebeni ARTmania fesztiválon fellépnek
A progresszív rock szupercsapat tegnap jelentette be, hogy jövő tavasszal és nyáron rövid turnén népszerűsítik ’The Absolute Universe’ lemezüket. Ha hazai dátum nincs is, jövő júliusban egy romániai fesztiválon el lehet őket csípni.
Dying Wish – Új kiadásban szól a 20 éves ’Never-Ending Road’
Friss hangzással, kétlemezes digipack kiadásban jelent meg újra a Dying Wish klasszikus első nagylemeze, a ’Never-Ending Road’. A teljes remasztert kapott anyag mellett a második lemezen megjelent két ritkaság, a ’The Silent Horizon’ és az ’…On Twilight Of Eternity’ EP-k anyaga is.
„I try to create music that I just wish was out there” – interview with Asger Mygind of Vola
The young prog-metal band’s new record, ’Witness’ had all the elements to make it a perfect Vola experience. And even more! It certainly was a good reason for us to sit down have a chat with the band’s singer and guitarist, Asger Mygind.
„Olyan zenét írunk, amit szívesen hallgatunk” – interjú Asger Myginddel, a Vola énekes-gitárosával
A dán-svéd progresszívmetál-alakulat új lemeze ismét nem okozott csalódást, a ’Witness’ fényes ékköve az eddigi diszkográfiának, szokásos módon bátor stílussal, lehengerlő riffekkel és szövegekkel. Tökéletes indok volt arra, hogy leüljünk beszélgetni a zenekar frontemberével, Asger Myginddel.
A Mandoki Soulmates ingyenes nagykoncerttel zárja a Szent István Nap rendezvénysorozatát
Mándoki László és nemzetközi sztárokból álló zenekara augusztus 21-én a Szent István Bazilika előtti téren lép fel, ahol élőben debütál a vizuális élményekkel bővített ’Hungarian Pictures’.
Santana – Áldás és csoda lesz az új album
Carlos Santana globális terjesztésre szóló szerződést írt alá a BMG-vel, így az új stúdiólemez már a berlini székhelyű cégnél jelenik meg.
Stryper – Oz Fox jól van, de nem játszik a koncerteken
Két agyműtétje között bejelentkezett közösségimédia-oldalán a Stryper gitárosa, és bejelentette, hogy a zenekar idei turnéján Howie Simon fogja helyettesíteni.
Joe Bonamassa és Josh Smith is közreműködik Joanne Shaw Taylor új albumán
A Nagy-Britannia első számú blues-rock gitárosaként is emlegetett Joanne Shaw Taylor hetedik sorlemeze szeptember 24-én jelenik meg, már két dalt is meghallgathatunk róla.
Spektra – Jeff Scott Soto zenészei önállóan is megmutatják
Az egykori brazil Tempestt tagjai (BJ, Edu Cominato, Leo Mancini), akikből Jeff Scott Soto turnézenekarát verbuválta, Spektra néven adtak ki albumot, és ahogy annak idején a Tempestt lemezén, JSS itt is vállalta a vokális közreműködést.
Def Leppard – 40 éves a ‘High ‘n’ Dry’
A Joe Elliott énekesből, Rick Allen dobosból, Rick Savage basszusgitárosból, valamint Phil Collen és Vivian Campbell gitárosokból álló brit rockcsapat augusztus 28-án egy különleges közvetítéssel ünnepli a ‘High ‘n’ Dry’ című második nagylemezük megjelenésének 40. évfordulóját.
Plini zenészcimborái villantottak egyet
A nálunk kevéssé ismert Jake Howsam Lowe és a nálunk már kétszer is fellépett I Built The Sky nevű egyszemélyes formáció izgalmas előzetest dobott be a nép közé a szeptemberben érkező közös EP-jéről.
Tommy Emmanuel – Új dal a szeptemberben érkező EP-ről
Az angol fingerpicking szaktekintély Richard Smithszel készíti új középlemezét a világhírű ausztrál gitáros, amelynek első előzeteséhez igazi vintage hangulatú videót készítettek.
Guns N’ Roses – Az új dal végre stúdióverzióban is!
Napok óta kering a neten az Absurd című kemény hangzású új dal néhány gyalázatos koncertfelvétele, amely most már hivatalos kislemezként is elérhető a streaming platformokon. Egyelőre abszurd visualizer videó készült hozzá, de a trendeket figyelembe véve számíthatunk komolyabb képi apoteózisra is.
Adrian Smith: Folyók és sziklák szörnyei – Az Iron Maiden őrült pecása
Az Iron Maiden tagságából pont Adrian Smith volt az, akitől a legkevésbé vártam egy életrajzi kötetet. Ezt a könyvet azok tudják igazán élvezni, akik valóban horgásznak, akiknek örömet okoz órák hosszat a vízparton ücsörögni, várva a kapásra, no és persze a hardcore Maiden-rajongóknak kötelező olvasmány.
Swallow The Sun – „Mélységesen gyűlölöm ezt az albumot”
Elkészült új albumával a melankolikus doom metalban utazó finn Swallow The Sun. A ’Moonflowers’ címet viselő korongról máris meghallgatható a Moonflowers Bloom In Misery című nyitó tétel.
Tuesday The Sky – Hallgasd meg a címadó dalt Jim Matheos projektjének második albumáról!
Szeptemberben lát napvilágot a Fates Warning-gitáros Jim Matheos side projectjének második lemeze, amelyről már a címadó dal is meghallgatható.
Android – Új kislemezdal a hamarosan megjelenő új nagylemezről
‘Another Midnight Ball’ címmel adja ki új albumát a debreceni progrocker veterán Android zenekar, az új anyagot videóklipes előzetessel promotálják.
A Highway To Hell Bruce Spingsteen, Eddie Vedder és Tom Morello előadásában
Az AC/DC védjegyének számító dal feldolgozása Tom Morello októberben érkező új szólóalbumának a beharangozója.
The Rolling Stones – Charlie Watts nem lesz ott az őszi amerikai turnén!
Igen, jól olvassátok a címet, a Rolling Stones faarcú dobosa kihagyja a banda őszi amerikai stadionkörútját egészségügyi problémái miatt.
Charlotte Wessels – A Victor Hugo-vers ihlette dal élő felvételen is
Az ex-Delain-énekesnő szeptember 17-én megjelenő albumáról a Victor című dalt az ex-Delain-gitáros Timo Somersszel együtt adja elő.
Summer Hell – Három hazai zenekar is csatlakozik a fesztiválhoz
Augusztus 17-én érkezik hozzánk a Kreator, az Eluveitie és a Jinjer, a három nemzetközi fellépő mellett három hazai is lesz, ők a The Hellfreaks, a Nova Prospect és a Remorse.
Házibuli-hangulat huszonötösöknek: Cry Free – Arena Garden, Budapest, 2021. 07. 31.
Huszonöt éves jubileumát ünnepelte a Cry Free, a magyar Deep Purple tribute band, és olyan hangulatot csináltak az Arena Plaza kertjében, hogy még a hatvanas életkorú nézők is újra huszonötnek érezhették magukat.
40 éve indult világhódító útjára az MTV
1981. augusztus 1-én kezdte meg a zenei videók nonstop sugárzását a Music Television és villámgyorsan a zeneipar megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Mára ugyan nyomokban sem emlékeztet egykori önmagára, de a jelentősége vitán felüli.
Metallica – Két dallal folytatódik a feketelistázás
Ez a héten sem lankad a 30 éves „Black Album” promóciója. A népszerű nigériai énekesnő, Tomi Owó szállítja a Through The Nevert, a Weezer pedig az Enter Sandmannel érkezik.
Big Big Train: Common Ground
A ’Common Ground’ azoknak a BBT-rajongóknak lehet kedves, akik szimpatizáltak a kétlemezes ’English Electric’ albummal, vagy épp a ’Folklore’-ral. Sokszínű és érdekes lett ez a lemez, de valami miatt azt érzem, hogy ez most biztonsági játék.
P.Mobil – Kell a pénz a lóvéra
Ezzel a címmel jelent meg a P.Mobil első új dala a még idén érkező ‘Nyugodjál meg!’ című albumuk beharangozásaképpen.
Lords Of Black – Októberben jön az ‘Alchemy Of Souls’ második része
A Tony Hernando gitáros és Ronnie Romero énekes fémjelezte spanyol metálcsapat elkészítette a tavalyi ‘Alchemy Of Souls – Part I’ folytatását, melyet a Before That Time Can Come című dallal vezetnek fel.
A színfalak mögött – a második évtized: Tankcsapda – Budapest Park, 2021. 07. 30.
Ez most egy rendhagyó és különleges írás lesz, speciális szemszögből, a kulisszák mögül mutatnám meg a „Második évtized”-re keresztelt koncertet. Volt szerencsém ugyanis reggeltől a stábhoz csatlakozni és végignézni, miként áll össze ez a grandiózus produkció.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
U.D.O.: Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show
Egy ilyen év után úgy kellett egy ehhez hasonló koncertkiadvány, mint egy falat kenyér! Mert a közönség nélküli raktárkoncertek sótlansága bizonyítja, hogy a zenészek számára igenis szükség van az interakcióra ahhoz, hogy valóban profi, élményszámba menő produkciót tegyenek le az asztalra.
Saxon: Inspirations
Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt.
Pokolgép: 35. jubileumi koncert (DVD)
Egy remek felvételt láthatunk a Pokolgép két évvel ezelőtti jubileumi koncertjéről, Dolby 2.0-ás hanggal, némi extrával megspékelve, a kiadónak köszönhetően egy elegáns digipack csomagolásban. Ahogy mondják, egyszerű, de nagyszerű. Azt viszont fájlalom, hogy az este másik fele örökre elveszett.
Ayreon: Transitus
Vegyes érzéseket keltett bennem a ’Transitus’. Voltak olyan részek, amelyek tényleg megidézték bennem az Ayreon néven ezt megelőzően érkezett alkotásokat, de ez alkalommal inkább egy musicalben éreztem magam. A film nélküli filmzene érzet egyszerűen nem hagyott nyugodni. Valószínűleg ugyanezek a dalok élőben, egy színpadi verzióban másképp hatnának.
Flying Colors: Third Stage: Live In London
A Flying Colors londoni koncertjének varázslatos élményét most már mindenki átélheti otthon. Ez még harmadik koncertfilmként is tud újat mutatni, hiszen zeneileg és vizuálisan is érettebb produkciót lehet látni a színpadon. Nem fog csalódást okozni annak, aki áldoz rá időt, hogy megismerkedjen vele.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Pénteken újra Dáma Lárma a Barba Negrában!
Hatodszor gyűlnek össze Magyarország legvagányabb zenész csajai, hogy egy este alatt, külön erre az eseményre verbuválódott alkalmi formációkkal eljátsszák kedvenc dalaikat. Idén mindez a tánc jegyében történik, méghozzá új helyszínen, a Barba Negra Blue Stage-en, március 31-én.
The Sign – Fel a kanapéról, irány a nagybetűs élet!
A The Sign ‘A DAL 2023’ show-műsorban mutatja be szombaton a Fejest ugrottam című nótáját, de a drukkereknek már most itt a szerzeményhez készült klip.
Világsztárok érkeznek a jubileumi Campus Fesztiválra
Immár a 15. Campus Fesztiválra készül Debrecen. Az ötnapos rendezvénysorozat mintegy 110 koncertjének menetrendje még nem végleges, de a nagy nemzetközi nevek közül már biztos Marcus Füreder, azaz Parov Stelar, a Stoned Jesus, a Kerala Dust, ZAZ, Robin Schulz, André Tanneberger, azaz ATB, Minelli és TOMM¥ €A$H részvétele.
Women In Rock Tour – Március végén érkezik a csajos karaván
Március végén az S8 Underground Clubban igazi csajos estét láthatnak az érdeklődők, ahol az olyan nemzetközi csapatokhoz, mint a Phantom Elite vagy Attractive Chaos, magyar bandák is csatlakoznak, mint a Meteora és az Æternight, de az est főattrakciója az olasz Temperance lesz.
Paradise Lost – Már az új dobossal jönnek hozzánk
A mai napon a gothic metal brit legendája, a Paradise Lost bejelentette, hogy Guido Zima dobossal ismét teljes a zenekar felállása. Ősszel az Ultima Ratio Fest 2023 keretében élőben is megnézhetjük őket.