Legfrissebb a Hard Rockon
Dynazty – Ördögi felvezetés az új lemezhez
Két évvel legutóbbi albumuk megjelenése után hamarosan új lemezzel jelentkezik a Dynazty csapata, amelyről legördült az első dal.
Avantasia – Új show, új színpadkép
Teljesen megújult műsorral, és minden eddiginél látványosabb színpadképpel érkezik Európa fesztiváljaira – köztük a FEZEN-re – idén az Avantasia.
Meghalt Felkai Miklós
A kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró Felkai Miklós, a Color együttes egykori gitárosa hosszú betegség után hagyott itt minket. 73 éves volt.
Dream Theater – Portnoy az új fiú szerepében
A Dream Theater jelenlegi működéséről és a készülő új albumról is mesélt az ötös régi-új dobosa, Mike Portnoy. Angolul tudók pedig a budapesti koncert után akár a csapat legsikeresebb lemezének regényváltozatát is elolvashatják.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Slash Featuring Myles Kennedy & The Conspirators – Kedvcsináló a turnéhoz
Aki még nem látta, nézze meg, aki még nem döntötte el, vegye meg a jegyét! Az utolsó pár hely még kiadó! A Gibson Films videója betekintést nyújt a Slash Feat. Myles Kennedy & The Conspirators ‘4’ című albumának készítésébe, miközben a banda a stúdióban élőben eljátszik a lemez 10 számából 7-et.
Michael Schenker Group – Exkluzív klubkoncert Győrben
Új lemezt készít Michael Schenker, a UFO és a Scorpions exgitárosa és nyári fesztiválturnéra készül csapatával, de úgy néz ki, sikerült közbeiktatniuk egy exkluzív klubkoncertet a győri Richter Teremben. Ha minden jól megy, az 1986-ban az MTK-pályán, a Scorpions előtt szerepelt felállást láthatjuk viszont szinte teljes egészében.
Lenny Kravitz – „Amikor már nem próbálsz mindenkinek megfelelni”
Lenny Kravitz vadonatúj nagylemezének megjelenését május 24-re halasztották, de semmi vész, így is lesz elég idő a budapesti koncert előtt, hogy megismerjük az új dalokat, melyek közül egyelőre csak a TK421-et és a Humant osztotta meg a nagyközönséggel.
2 Coldplay közt 1 Bring Me The Horizon?
A Coldplay 3 koncertet ad a Puskás Arénában, de június 16. és 18. között van egy pihenőnap, amikor viszont a 4 főre fogyatkozott Bring Me The Horizon veszi be a Budapest Parkot. A Kool-Aid koncertváltozatából azt is megtudhatjuk, hogyan.
Whitesnake – Mi lesz Dino Jelusick szerepe a zenekarban?
Meglepetésként ért mindenkit a hír, hogy a Whitesnake vezetője, David Coverdale bevette a zenekarba maga mellé Dino Jelusickot háttérvokalistának a csapat búcsúturnéjára. De mit is fog csinálni pontosan?
Judas Priest – Milyen volt 45 év után először játszani a Rocka Rollát?
A legendás Judas Priest frontembere, Rob Halford mesélt arról, hogyan került vissza a repertoárba az első lemez címadó dala.
Joe Stump – Az Alcatrazz mellett szólólemezre is volt ideje
Áprilisban már bemutatott egy dalt, melyet Gary Moore emlékére komponált, és egy héttel a szeptember 17-i megjelenés előtt újabb klipet készített ‘Diabolical Ferocity’ című szólólemezéhez az Alcatrazz gitárosa, Joe Stump.
Török Ádám és barátai a Pólus Mozi Rock Klubjában
A Pólus Rock Klub kiemelt eseménye szeptember 17-én a hazai blues és progresszív rock úttörője, Török Ádám és Barátai koncertje, amelyen a meghívott vendégművészekkel közösen idézik meg a színpadon a több mint 50 éve alakult legendás Mini együttes legnépszerűbb dalait és a nagy sikerű ‘Bartók On Rock’ lemez crossover szerzeményeit.
Mi vagyunk a… New Snake Revival
Ha érdekel, hogyan ötvözi a grunge alapzenekarainak zenéjét modern és néhol progresszív elemekkel a New Snake Revival, akkor olvasd el Mi vagyunk a… rovatunk legújabb epizódját, ugyanis ezúttal ők a főszereplők.
Led Zeppelin Session – Három év után újra a veszprémi Expresszóban koncerteznek
A Led Zeppelin egyedülálló zenei örökségét több mint két évtizede ápolja a veszprémi Led Zeppelin Session, akik szeptember 17-én a banda szülővárosában lépnek fel.
Sonata Arctica – Elhalasztják az akusztikus turnét és a lemezt is
Sajnos nem ér már minket váratlanul egy turnéhalasztás, de a finnek a turné elmaradása miatt az akusztikus lemezük megjelenését is jövő évre halasztották. Viszont jó hír, hogy a turnéra megjelenik az ’Acoustic Adventures’ második része is.
Metallica – Évforduló az Enter Sandmannel
Már 2014-ben óriási népszerűségre tett szert – az akkor még igencsak gyerekkorú Villareal nővérek alkotta – mexikói The Warning az Enter Sandman feldolgozásával, így nem meglepő, hogy a legendás ’The Black Album’ kiadásának 30. évfordulójára ismét fókuszba kerültek az említett dal újabb verziójával.
Hypocrisy – Peter Tägtgren a Lindemann után visszatért a saját zenekarához
Nyolc éve adott ki utoljára stúdiólemezt a Hypocrisy, és két évig tartottak az új dalok felvételei, amelyek témája az emberiség és a földönkívüliek kapcsolata.
Majestica – Tisztelgés a fesztiválokon dolgozók és a stábtagok előtt
A Sabaton-gitáros Tommy Johansson saját zenekara az elmaradt fesztiválok és a turnékat lemondani kényszerülő zenekarok személyzete előtti tisztelgésként írt dalt Metal United címmel.
Pennhurst – Októberben érkezik a debütáló lemez
Az Életek árán című dal a nagylemez előfutára, a nu metal banda szerint „szövegileg teljesen átfogja a komplett lemezt, zeneileg pedig húzós, középtempós pusztítás, jól lehet rá headbangelni.”
Robert Plant – „A régi bandák évtizedek múltán elaggottá válnak”
Robert Plant ismét közös albumot ad ki Alison Krauss countryénekesnővel, ennek kapcsán egy interjúban nem rejtette véka alá a véleményét a rockzene dinoszauruszairól.
Bruce Dickinson – Mi inspirálta az Iron Maiden-lemezek hosszú dalait?
Egy nemrégiben adott interjúban Bruce Dickinson arról beszélt, miért ír az Iron Maiden hosszú, progresszív, bonyolult dalokat, többek között a banda legújabb, ‘Senjutsu’ című albumán is.
Gamma Ray – Avalon két énekessel
Ma jelent meg a Gamma Ray 30. évfordulós koncertje, melyet egy éve adtak a karanténkörülmények közepette. Az Avalon videójával buzdítanak vásárlásra.
Egy Metallica-dal még flamenco átiratban is működhet
Rodrigo y Gabriela keze nyomán egészen másképp szólal meg a The Struggle Within. A mexikói akusztikus gitár duó az eredeti katonai stílusú dobpergéseket a dobgitáron perkázásra, Hetfield énekét pedig slide gyűrűvel előadott szólókra cserélte.
Iron Maiden – Kicsit megkésve, de itt a Stratego klipje
Bár már augusztus közepén megjelent a ‘Senjutsu’ album második kislemezdalaként a Stratego, a The Writing On The Wallhoz hasonló animációs film csak most készült el hozzá.
Epica – Decemberben monumentális koncertfilmet adnak ki
Az Epica eddigi pályafutásának legnagyobb show-ját adta júniusban livestream közvetítés formájában, az esemény felvétele hamarosan fizikai formátumokban is megjelenik, amelynek megérkezett a beharangozó videója.
Eskimo Callboy – Már 1,5 millióan nézték meg az új videót
Az Eskimo Callboy az electro core / comedy metal műfaj sztárjává vált a 2010-es megalakulás óta, a pár napja kiadott zúzós kislemezdalukhoz készült – már szokásosan teljesen komolytalan – videónál pillanatnyilag 1 485 267-nél áll a számláló.
Nova Prospect – Dal- és klippremier: Utolsókból elsők
A mozgássérültek élni akarására, az akadályok mindenáron való leküzdésére hívják fel a figyelmet új klipjükben. A Nova Prospect negyedik nagylemeze, a ’Törékeny egyensúly’ az októberi HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg.
Radiohead – 3in1 album érkezik novemberben
A ’Kid A Mnesia’ a Radiohead negyedik és ötödik albumának, a ’Kid A’-t és az ’Amnesiac’-nak az újrakiadását tartalmazza, valamint új anyagként a ’Kid Amnesiae’ című korongot.
Steel Panther – Megvan az új basszer?
Szeptember 5-én a Rocklahoma fesztiválon új basszusgitárossal lépett fel a Steel Panther zenekar, Lexxi Foxxx (Travis Haley) helyén Silk Pockett (Phil Buckman, a Petty Cash basszusgitárosa) játszott.
Chicago – Felülmúlhatatlan gyűjtemény
Szeptember 10-én, pénteken jelenik meg a Chicago ‘Carnegie Hall Complete’ című gyűjteménye, mely 16 CD-n tartalmazza a zenekar 1971-es 8 fellépésének teljes hanganyagát.
We Came As Romans – Új kislemezdal a szorongás leküzdéséről
Már kétszer is sikerrel koncertezett hazánkban az amerikai metalcore sztár We Came As Romans, akik a korábbi énekesük tragikus elvesztése utáni sötétségből kijöttek végre a fényre.
Pink Cream 69 – Visszaszerződtek az SPV-hez
Úgy tűnik, jobb napokat remél a Pink Cream 69 régi-új kiadójától. Több mint 17 évvel a ‘Thunderdome’ albumuk megjelenése után újra a Steamhammer/SPV-hez szerződött David Readman és csapata. Az aláírás örömére fel is vették az 1997-es ‘Food For Thought’ lemezük egyik dalát, a Better Dayst akusztikus verzióban.
Az Iron Maiden és az ABBA ostromolja a brit lemezlistákat
A mértékadó brit chartokat két új megjelenés alaposan megmozgatta, az Iron Maiden egy rapperrel küzd a pole positionért, az ABBA a 40 évvel ezelőtti önmagához közelít, közben pedig előrendelési rekordot döntött meg.
Beast In Black – Holdfényes randevúra hív a „Fenevad”
Katonai bunkerben forgatták a harmadik albumot felvezető kislemezdal látványos klipjét, amelyben CGI-technológiát is alkalmaztak a fordulatos cyberpunk love story kiteljesítéséhez. Magazinunknak Molnár Máté basszusgitáros mesélt a részletekről.
AMD – Dalpremier az októberi ’Temetetlen múlt’-ról
Meghallgatható az első dal a budapesti hardcore veterán AMD (Anti Military Demonstrations) visszatérő albumáról! Az új lemezzel egy időben újra kiadják az 1995-ös ’Túlélők’-et is.
Ossian – AWS-feldolgozás készült Siklósi Örs emlékére
Az Ossian egy AWS-dal, a Lelket vennék feldolgozásával emlékezett meg szombaton, Siklósi Örs születésnapján az elhunyt énekesről. A felvételt még tavasszal készítette Paksi Endre énekes és Rubcsics Richárd gitáros.
Iron Maiden: Senjutsu
Számomra Adrian Smith nyerte meg ezt a lemezt dalszerzőként, jóvátéve, amit a horgászásról szóló könyvével elkövetett az óvatlan rajongókkal szemben. Miatta kilencpontos az album, meg Harris miatt, aki ha nem erőltette volna a végén a három 10 percnél hosszabb dalt zsinórban, akkor akár tízpontos is lehetett volna!
Pick Down – Ingyen letölthető az új digitális EP-jük
Újabb öt dalt készített a mezőhegyesi Pick Down zenekar, melyek mindegyikét ingyenesen letölthetővé tették, de kettőt a YouTube-ra is felpakoltak.
The Night Flight Orchestra – Videóval ünneplik a megjelenést
Megjelent a Night Flight Orchestra legújabb lemeze, a megjelenés apropójából a banda újabb, ezúttal a Change nótához készített videóklippel jelentkezett.
Leprous – A rajongókkal együtt írták az új dalt
A „Let’s write a song together” projekt keretében írta meg a norvég csapat a Nighttime Disguise című szerzeményét, a rajongók hat napon át virtuálisan bekapcsolódhattak a stúdióban a komponálásba. A dal a múlt pénteken megjelent új album zárótétele lett.
Metalium – Lars Ratzra emlékeznek utolsó dalukkal
Elhunyt társuknak egy új nótával állítottak emléket a Metalium zenekar tagjai. Lars Ratz sárkányrepülőgép-szerencsétlenségben halt meg áprilisban.
Jack – Lobotómiát követtek el
Öt év után jelentkezik új nagylemezzel a Jack, a ’Lobotómia’ című anyag pontos megjelenési dátuma még nem ismert. Nyilvánosságra került viszont az augusztusi fehérvári koncertjük videója.
Pink Floyd – Felújítva ismét megjelenik az ’A Momentary Lapse Of Reason’
Az első Roger Waters nélküli Pink Floyd-album újrakiadása érkezik október 29-én.
Elhalasztották a vasárnapi Siklósi Örs-emlékkoncertet
„Míg csillaggá nem lesz az életed” címmel emlékkoncertet szerveztek Siklósi Örs tiszteletére, de a koronavírus ennek is keresztbe tett. A várakozás három hetében a zenekar vele készült egyik utolsó dalával vigasztalódhatsz.
From The Sky: Rex
A Miserium nyomdokain haladva, de sokkal egyszerűbb köntösben tálalva olyan dalokat mutatott be Tari Szabolcs, melyek sokaknak lehetnek kedvesek, melyekbe bármelyik hallgató könnyen beleélheti magát. Az extrém metál jó táptalaj az extrém érzelmek kifejezéséhez, ez a From The Sky debütalbumának erőssége, és ez kiváló alap lehet a jövő sikerei felé.
Iron Maiden – A teljes ’Senjutsu’ elérhető a világhálón
A mai napon került a lemezboltokba, és persze a népszerű digitális platformokon is elérhető lett az Iron Maiden tizenhetedik nagylemeze. A ’Senjutsu’ akár a YouTube-on is végighallgatható.
Trans-Siberian Orchestra – Egy év kihagyás után turnéra indulnak
Míg Európában sorra maradnak el a turnék, Amerikában jubileumi koncertkörútra indul a Trans-Siberian Orchestra, a 25 évvel ezelőtt megjelent, mérföldkőnek számító albumukat ünneplik meg a téli turné keretein belül.
Powerwolf – Ők sem jönnek idén, de jövőre két erős bandát hoznak
A Farkasfalka is törölni kényszerült idei turnéját, de máris megvan az új pesti dátum és bejelentésre került a turné két előzenekara.
Legfrissebb a Hard Rockon
MasterPlan – A tűzzel játszanak
Az ex-Helloween-gitáros, Roland Grapow vezette MasterPlan nemcsak új dalt adott ki 11 év után, de azt is bejelentették, hogy co-headline Európa-turnéra indulnak a Firewinddel.
Ozzy Osbourne végleg elbúcsúzik a színpadtól
Ozzy Osbourne felesége és managere, Sharon megerősítette, hogy a Black Sabbath egykori legendája romló egészségi állapota ellenére még utoljára színpadra lép Birminghamben, az Aston Villa stadionjában, a Villa Parkban, hogy elbúcsúzzon a rajongóitól.
The Southern Oracle – Hóhér, hullarabló és 15 éves évforduló
A Kókai Barnabás vezette The Southern Oracle ünnepi műsorral készül a február 9-i Akvárium Klub-os fellépésre, ahol élőben is megszólal a ma debütált EP két új dala.
Robby Krieger & The Soul Savages
Robby Krieger, a Doors egykori gitárosa időről időre bizonyítja, hogy kreatív energiái nem haltak el, képes figyelemreméltó anyagokkal előrukkolni, maga mögött tudva egykori legendás zenekara szellemét.
Bruce Dickinson – Paktum az ördöggel
Az Iron Maiden-énekes Bruce Dickinson új videója egy William Blake-idézettel kezdődik és a költő sírján végződik. A Rain On The Graves a második kislemezdal a ‘The Mandrake Project’ című szólóalbumáról, a klipben a turnécsapata is feltűnik, mint a pokol házi zenekara.
„Új” dal a Guns N’ Rosestól
November 2-án, a Hollywood Bowlban debütált élőben a Guns N’ Roses The General című dala, amelyhez most pszichedelikus AI-animációs videót adtak ki.
Nova Rock – 27 előadóval bővült a program
A Nova Rock fesztivál rendezői emelték a tétet, a Red Bull Stage-en látható lesz a Long Distance Calling, a Life Of Agony, a Fit For A King, a Smash Into Pieces és még sokan mások.
Battle Beast – A jegyek 80%-a már elfogyott a budapesti koncertre
Önálló turnén mutatja be ’Circus Of Doom’ című lemezét a Battle Beast. A csapat a Saint Deamon megbízható power metal bemutatója és az Induction lendületes felvezetése után lép fel.
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Második esély
Arjen Lucassen időutazásra hív minket, a ‘The Long-Lost Songs’ dalai nem elveszettek többé, hiszen az első Ayreon-rockopera előtt készült demók alapján Robert Soeterboek énekessel újra felvették azokat.
A telt ház receptje: Beast In Black, Gloryhammer, Brothers Of Metal – Barba Negra, 2024. 01. 20.
Végy egy, a retró divatot meglovagló zenekart, az se baj, ha tartalmaz hazai hozzávalókat, legyen ez mondjuk a Beast In Black, fűszerezd egy kis angol humorral a Gloryhammer előadásában, és előételként tálalj egy olyan bandát (Brothers Of Metal), akik példátlan módon ráadást kell játsszanak a két főszereplő előtt, akkora ovációt váltanak ki a közönségből.
Rockmaraton – Jön az Accept Hoekstrával!
A heavy metal stílus egyik alappillére, az Accept hozzánk is a Whitesnake és a Trans-Siberian Orchestra gitárosával, Joel Hoekstrával érkezik. A Beast In Black is visszatér nyáron a Szalki-szigetre.
Bátky “BZ” Zoltán – Tripla koncert a Barba Negrában
Bátky “BZ” Zoltán énekes március 16-án, a Barba Negra Blue Stage-en ünnepli 50. születésnapját, három zenekarral is színpadra lép: lesz Wall Of Sleep, jön az At Night I Fly, és eredeti felállással látjuk a Wendigót.
Deep Purple – 7 And 7 Is… egy új videóklip
Egy hete jelent meg a digitális platformokon a Deep Purple feldolgozáslemezének első kislemezdala, a 7 And 7 Is. Most pedig ígéretükhöz híven itt a videókörítés.
Bruce Dickinson, Roger Glover és John Coghlan is fellép ősszel a 750 éves Győrben
Két nagyszabású rockkoncertre is készülhetünk az idén 750 éves Győrben: október 30-án a Status Quo legendás dobosa, John Coghlan lép fel, november 5-én pedig Jon Lord ‘Concerto For Group And Orchestra’ című művét adják elő a Győri Filharmonikusok, méghozzá egy igazi all-star zenekar – többek között Bruce Dickinson és Roger Glover – közreműködésével.
The Warning – A lányok „tanítványa”
A Metallica-feldolgozással berobbanó mexikói lánytestvérek triója most új klippel jelentkezett a Disciple című saját dalukhoz.
A progresszív éveket idéző turnén érkezik Budapestre a Jethro Tull
Ahogy számos turné a közelmúltban, a Jethro Tull ’Prog Years’ körútja is halasztást szenvedett, azonban most már biztos: idén november 12-én pótolják a koncertet a Kongresszusi Központban.
Peter Tägtgren – Már nem igazán barátok Till Lindemann-nal
Két stúdióalbum és egy koncertlemez után kenyértörésre került sor Peter Tägtgren és Till Lindemann között. Ennek okairól mesélt egy interjúban Tägtgren.
30 éve alakult meg a Machine Head
A kerek évforduló alkalmából videóüzenetben köszöntötték a metalhead cimborák a zenekart, a 33 (miért is nem pont 30?) illusztris üzenetküldő között ott vannak a Metallica, a Slayer, az Anthrax, a Testament és a Korn tagjai is.
ProgJect – Ez a progresszív szupergroup turnézna is
Míg a tegnapi hírben szereplő Pink Floyd tribute felállás csak lemezen tudott összejönni, a Saga, Spock’s Beard, Marillion, Saigon Kick és Sound Of Contact zenészeiből verbuválódott ProgJect nevű progresszív rock projekt koncertezni is akar.
David Lee Roth – Most akkor mégse vonul vissza?
Nemrég jelentette be David Lee Roth, hogy januárban még lenyom 5 koncertet Las Vegasban, aztán visszavonul. Ehhez képest érdekes címet adott a „búcsúturnéjának”.
A progresszív szcéna zenészei újragondolták az ’Animals’-t
A Yes, a King Crimson, a Dream Theater, a Jethro Tull és a Focus zenészeit ritkán hozza össze a sors, most mégis együtt formálták saját képükre a Pink Floyd 1977-es lemezének dalait.
Bring Me The Horizon – Az Arénában a horrorshow
A New Beat és a Dürer Kert szervezésében negyedmagával érkezik a Papp László Budapest Sportarénába 2022. február 15-én a brit metalcore sztárcsapat, a jegyértékesítés szerdán 10 órakor startol.
Dan Patlansky – Lemezbemutató koncert jövőre
Jövő februárban jelenik meg Dan Patlansky új lemeze, melyről egyelőre nem sok infót árult el, de a korábbi munkái alapján túl nagy csalódás nem érhet minket, úgyhogy máris készülhetünk a márciusi lemezbemutatóra!
Randy Bachman – 45 év után megtalálta az ellopott gitárját
Leginkább a Bachman–Turner Overdrive és a The Guess Who frontembereként szerzett világhírt a kanadai gitáros, akinek kincset érő 1957-es Gretsch 6120 Chet Atkins gitárját 1976-ban lopták el egy torontói hotelszobából. A különleges darab 45 évnyi kutatás után visszakerült a gazdájához.
Alcatrazz – Isten kegyelméből új klipet forgattak
A Los Angeles-i heavy metal banda, az Alcatrazz ötödik stúdióalbuma e hét végén jelenik meg, a Graham Bonnet helyett Doogie White-tal felálló csapat a Grace Of Godhoz forgatott impozáns klipet.
Robert Plant & Alison Krauss – Még egy dal az új lemezről
A 2007-es ’Raising Sand’ után majd másfél évtizedet kellett várni a Robert Plant-Alison Krauss duó újabb közös albumára, amelyről újabb kislemeznótát hallgathatunk meg.
Sammy Hagar & The Circle – Születésnapi koncert a kaszinóban
A 74 (!) éves The Red Rocker egy kicsit előrehozott online bulival köszöntötte saját magát (magyar idő szerint) ma hajnalra virradóan, a közvetítésből a nem fizető nézők is elkaphatnak egy dalt, amely kiválóan érzékelteti a hangulatot.
Vola – A Starsettel jönnek jövőre
Az amerikai lemezlistákat folyamatosan ostromló alternatív rocker Starset vendégeként ad koncertet a dán progmetál Vola március 3-án az Akváriumban, mindkét banda nagy népszerűségnek örvend nálunk.
Iron Allies – 22 közös dalt írt Herman Frank és David Reece
Az Accept egykori tagjai, Herman Frank és David Reece nemrég egyesítették erőiket egy Iron Allies nevű új bandában. Állítólag olyan elemek lesznek a dalokban, mint a ‘Restless And Wild’-on, és már csak egy szerződésre várnak.
Billy Idol – A Bitter Taste élőben is
Nagy lendületet vett a punk-rock fenegyereke az új lemeze kiadásával, aki legutóbb Jimmy Kimmel show-műsorának színpadán promotálta az anyag sikerdalát.
The Three Tremors – Ripper Owensék csonttörő videója
A Tim „Ripper” Owens, Harry „Tyrant” Conklin és Sean „Hell Destroyer” Peck énekesekkel felálló Three Tremors bemutatta novemberben érkező második lemezének első kislemezdalát, a Bone Breakert.
Styx vs. Dennis DeYoung
Az a fura helyzet állt elő, hogy a két utolsó Styx-lemezt inkább érzem Tommy Shaw-szólóalbumnak, míg a Dennis DeYoung szólólemezekben érzem azt a potenciált, amit a 70-es és 80-as évek Styx-anyagai hordoztak.
Ha Jeff Scott Soto, akkor I’ll Be Waiting!
Megjelent Jeff Scott Soto ‘The Duets Collection, Vol. 1’ című válogatáslemeze, az örök ráadásdalt a lemez megjelenésének tiszteletére énekli ezúttal a brazil Alirio Nettóval duettben.
The Beatles – Újabb kedvcsináló a jubileumi ’Let It Be’ kiadása előtt
Jövő héten érkezik a lemezboltokba a Beatles utolsó nagylemezének 50 éves ünnepi változata, amelyet újabb részletekkel népszerűsítenek.
Arjen Anthony Lucassen’s Star One – Élvezetes időutazás várható
Arjen Lucassen 2022-ben új Star One-albummal jelentkezik, a több mint tíz év kihagyás után érkező ’Revel In Time’ február 18-án jelenik meg.
CYD – A leghosszabb esztergomi hazaút
Az esztergomi hardcore / crossover brigád a megalakulásának tízéves jubileumához időzítve adta ki legújabb ötszámos EP-jét, a címadó dalhoz nemrég készítettek videóklipet.
Santana – Videóklipet forgattak a Move-hoz
Huszonkét év után Carlos Santana és Rob Thomas ismét közösen készítettek lemezt, mely október 15-én kerül a boltokba. A korábban bemutatott Move-hoz ezúttal videóklip is készült. Az albumon Kirk Hammett, Steve Winwood és a néhai Chick Corea is játszik.
Vandenberg – Mats Levén az új énekesük
A tavalyi nagy sikerű ‘2020’ album folytatásán Ronnie Romero helyett már Mats Levén énekel majd a Whitesnake-et is megjárt Adrian Vandenberg új lemezén, és turnéra is vele indulnak.
Conception – Deluxe újrakiadás dupla LP-n vagy akár tripla CD-n
A 2020-as ‘State Of Deception’ album 2022 februárjában vadonatúj tartalmakkal kibővítve tér vissza. Ezek közül az 1993-as Roll The Fire 2.0 verziójához készítettek klipet Roy Khanék.
Különleges folk metal est várható novemberben a Barba Negrában
Finnország egyik legismertebb folk metal zenekara, a Korpiklaani kevesebb mint két hónap múlva látogat el hazánkba, november 28-án a Barba Negrában játszanak a Dalriada társaságában. Mindkét zenekar teljes hosszúságú koncertprogrammal készül.
Jövő júniusban a Puskás Arénában a Red Hot Chili Peppers
A Live Nation Magyarország nemrég jelentette be, hogy Budapest egyike annak a 13 európai városnak, ahol a Red Hot Chili Peppers 2022 nyarán koncertet ad világkörüli stadionturnéja keretében!
Koppány – Édes élet a vadkeletről
A Rómeó Vérzik örökmozgó frontembere, Kovács Koppány elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítse első szólólemezét, amit egy klipes dallal vezet elő.
Accept – Digitális kislemezzel melegítenek be
Jövő év elején indulhat végre az Accept ‘Too Mean To Die’ turnéja, november 5-én piacra dobják a The Undertaker koncertváltozatát digitális kislemezen, ezzel hangolódhatunk a január 30-i budapesti állomásra.
Deep Purple – Az első dal a feldolgozásalbumról
Néhány részlet kiderült és már meghallgatható az első felvétel a Deep Purple november végén megjelenő feldolgozásalbumáról.
New Friend Request – Elstartolt a ’Nem Felejtek Turné’
Ezzel a jeligével kezdte meg az elmaradt 2020-as turnéjának pótlását a modernmetálos New Friend Request, legközelebb pénteken lépnek színpadra Székesfehérváron.
Motörhead – Ötvenmillió hallgatáson túl jár a David Bowie-feldolgozásuk
David Bowie „Heroes” című slágerét feldolgozta a Motörhead, a hozzá készült videóra már több mint ötvenmillió alkalommal kattintottak rá a zenekar YouTube-csatornáján.
ék – Holnap lemezbemutató az Instantban
Már a harmadik albumát adta ki a pszichedelikus artrockban utazó fiatal csapat, a holnapi lemezbemutató koncerten a Feed The Mogul lesz a vendégük.
Judas Priest – Richie Faulkner túl van az életveszélyen
A Judas Priest gitárosa, Richie Faulkner részletesen elmesélte, milyen közel volt a halálhoz, és csak az azonnali szívműtét mentette meg az életét.
Amberjack: High Road
Olyan album született, amellyel a zenekar visszapillant a múltba, ugyanakkor a jövőbe is tekint, ezáltal itt maradt a jelenben. Úgy gondolom, hogy jót tett a vérátömlesztés az Amberjacknek, hiszen most is egy hiteles, profi produkcióval jöttek elő, amellyel jó esélyük van arra, hogy megállják helyüket a nemzetközi palettán is. A jól sikerült első album, a ’Storm’ után én ezt a mostani produkciót egy picivel még jobbnak tartom.
Battle Beast – Jövő év elején új lemez és európai turné
A finn Battle Beast új nagylemeze 2022 elején jelenik meg, amit a tervek szerint 19 állomásos Európa-turné követ, ebben egyelőre nincs budapesti dátum.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Toto: With A Little Help From My Friends
„Raktárkoncert-feelinggel” indult, eufóriába torkollott a Toto tavaly novemberben felvett online koncertje. Egyetlen hibája a 75 perces hossza (rövidsége), mely a két óra fölötti előadásokhoz szokott törzsközönségnek rövidnek tűnhet. De majd jövőre, igazi közönség előtt megduplázzák!
Gojira: Fortitude
A ’Fortitude’ összességében egy zseniális lemez, amely remélhetőleg új szintre emeli a zenekart. A ’Magma’ egyenes folytatásának érzem, annak egy még tökéletesebb verziója. Ugyanakkor pontosan ez a legnagyobb hibája is egyben, mert az eddig tőlük megszokott innováció most szinte teljesen elmaradt.
Egypercesek #62: Lumberjack Commando, Motörhead, Derek Sherinian, Nightmare, Solymos Tóni
„Hull az elsárgult levél…” Most már végérvényesen beköszöntött az ősz, de Solymos Tóni örökzöld-feldolgozása nem ezért került bele e havi szortimentünkbe. De előtte lesz még szó a Lumberjack Commando új utakat kereső EP-jéről, a Motörhead legelső lemezének újrakiadásáról, Derek Sherinian vendégekkel gazdagon díszített szólólemezéről, és a francia Nightmare kapcsán arról, milyen az a férfias power metal, ha nő énekli.
Black Stone Cherry: The Human Condition
A laza southern rockhoz képest ismét egy arcletépős albummal jelentkezett a Black Stone Cherry, bár ezúttal nem mentek el annyira a falig, mint a ’Kentucky’-n. Az üstbe bedobtak némi lírát és arénarockot is, így egyensúlyba került a banda zenei univerzuma.
John Petrucci: Terminal Velocity
A ’Terminal Velocity’ a legjobb dolog, ami ebben a fura 2020-as évben történt velünk! A dalok minősége olyan lett, ami túlmutat még a Portnoy & Petrucci „reunion” körüli hájpon is.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Leander Kills – Új dal és új gitárosok a szombati budapesti bulin
A Köteles Leander vezette Leander Killshez két új gitáros csatlakozott, a megújult formáció egy új dalt mutatott be, amelyet a budapesti közönségnek a szombati Akvárium-koncerten játszanak el először. Előzenekar a No Respect.
Stratovarius – A holtakat is feltámasztják!
23 év után újra a Sonata Arcticával turnézik a Stratovarius, és november 1-jén a Barba Negrában lépnek fel. Nem vitás, hogy a ‘Nordic Power Metal Titans’ turné két co-headlinere még a holtakat is feltámasztaná ezen a napon. Pláne, hogy az előzenekar Tim Kanoa Hansen és Marcos Rodríguez új zenekara, az Induction.
Voyager – Önálló koncerttel jönnek vissza Budapestre
Tavaly a Vola előzenekaraként láthattuk őket, ősszel önálló turnéval térnek vissza az öreg kontinensre, hogy bemutassák ’Fearless In Love’ című új albumukat, október 8-án elcsíphetjük őket a Dürer Kertben.
Architects – Ismét a Budapest Parkban láthatjuk őket
Az Architects az egyik legismertebb brit metalcore csapat. Legutoljára 2019-ben léptek fel a Budapest Parkban, augusztus 2-án pedig tizedik alkalommal térnek vissza a hazai közönséghez új lemezükkel.
Keep Floyding – ’The Dark Side Of The Moon’ a csillagos ég alatt
Ókori romok, napnyugta és legendás dallamok várják május 12-én az Aquincum Polgárvárosi Amfiteátrumba érkező közönséget, a ’The Dark Side Of The Moon’ megjelenésének fél évszázados évfordulóját ünnepli a Keep Floyding zenekar.